Az autó délután 4-ig várja az embereket

2022. szeptember 06.

Pop-up kormányablakban lehet ügyet intézni a Pollack Mihály téren

A kerületben van egy kormányablak, de kedden kivételesen kettőre nőtt a számuk.

Elsősorban a német nyelvű egyetem külföldi diákjai miatt hívták a mobil kormányablakot a Pollack Mihály térre, hogy egyszerűbb legyen számukra a diákigazolvány igénylése.

Az autóban

szeptember 6-án reggeltől délután 4 óráig várják az ügyeket intézni akaró jelentkezőket.

Nemcsak diákok, illetve az egyetem diákjai ugorhatnak be, bárki csináltathat diákigazolványt, személyit, jogosítványt, és lakcímváltozást is be lehet jelenteni, ügyfélkapu regisztrációt, parkolási engedélyt intézni − főleg a palotanegyedieknek jelenthet ez váratlan lehetőséget.

Nem ez az első alkalom, hogy az Andrássy Gyula Egyetem ilyen módon segít a diákjainak, tavaly és tavalyelőtt is idehívták az autót, akkor tömött sorokban álltak a diákok. Most csak 1-2 ember lézeng az autó körül, néhányan foglaltak időpontot előre az egyetemen keresztül, de sok üres sáv maradt, így akinek akad elintéznivalója, és nem szeretne hosszú sorokat kiállni a kormányablakban, siessen odaérni szeptember 6-án, kedden 16 óráig.

„Bármilyen intézmény rendelhet ilyen mobil kormányablakot?” − kérdeztük az Andrássy Gyula Egyetem előtt álló szervezőket. „Azt nem tudjuk, de nekünk sikerült” − súgták meg.

Képek: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. augusztus 31.
130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 31-én adták át ünnepélyesen a budapesti Nagykörutat. A millennium évében elkészült, mintegy 4,5 kilométer hosszú, a Margit hídtól a Petőfi hídig tartó útvonal azóta is Budapest egyik meghatározó közlekedési és városképi tengelye.
2026. augusztus 31.
A belvárosi polgármesterekkel egyeztetett a MOHU a palackvisszaváltási rendszer átalakításáról. A magyarországi hulladékgazdálkodásban egyeduralkodó cég megváltoztatná a visszaváltott palackok után járó kifizetés módját.
2026. augusztus 31.
Működik egy fejlesztőközpont Józsefvárosban, a Százados úton, ahol pedagógusok és mentorok egy új, saját fejlesztésű módszertani oktatási programmal fejlesztik az óvodás és általános iskolás gyerekek logikus és kreatív gondolkodását, segítenek megtanulni tanulni, és felkészítik őket a digitális világra. A POD-IT Gyermek Akadémia lehet a jövő iskolája?

További cikkek

2026. augusztus 31.
A belvárosi polgármesterekkel egyeztetett a MOHU a palackvisszaváltási rendszer átalakításáról. A magyarországi hulladékgazdálkodásban egyeduralkodó cég megváltoztatná a visszaváltott palackok után járó kifizetés módját.
2026. augusztus 30.
Hétfőtől változik az autómentes időszak kezdete a rakparton.
2026. augusztus 28.
Befejeződtek a József körút átalakításának munkái: új rakodó- és parkolóhelyeket alakítottak ki, a kerékpárosok pedig több helyen a járda helyett már az úttesten közlekedhetnek – közölte augusztus 28-án a BKK.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.