Napi három edzéssel

2023. augusztus 20.

Sikeres kick-box tábor Siófokon

A Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia edzőtábort szervezett augusztusban Siófokon, a Tehetséggondozási Program keretében öt gyerek idén először teljesen ingyen vehetett részt a táborban.

A józsefvárosi központú Zrínyi Akadémia kétturnusú edzőtábort szervezett augusztus 4. és 13. között. Az akadémia VII. danos mesteredzőjétől, Zrínyi Miklóstól is lehetett tanulni a kick-box küzdősport fortélyait a 2023-as saját szervezésű nyári edzőtáborban Siófokon, áll az egyesület sajtóközleményében.

A tanítványokat csoportokra bontották, hogy mindenki edzettségi szinttől, kortól függően kapjon megfelelő terhelést. A jelentkezők napi három edzésen vettek részt, a terheléstől függően pihenőnapok közbeiktatása mellett, mondta Kecskeméti László, a klub ügyvezetője, aki szerint a helyszínválasztás is fontos eleme a tábornak, mert a strandon újra lehet töltődni a fárasztó edzések mellett.

A táborban kiemelt figyelmet kapott Zrínyi mester által az utánpótlás korosztály, hiszen az akadémiától ebből a korcsoportból idén nyolc sportoló került be a magyar kick-box válogatottba.

Kecskeméti László és a tanítványok

Kecskeméti László elmondta, az edzőtábor kuriózuma, hogy az idén először megvalósuló Tehetséggondozási Program keretében öt gyermek teljesen ingyen vehetett részt. Úgy tudja, közülük egyik sem látta még a Balatont, így különleges élmény lett számukra az esemény. Az ügyvezető kiemelte, Újpest Önkormányzatának támogatása nélkül nem tudták volna biztosítani a részvételt a hátrányos helyzetű gyerekek részére.

Kecskeméti László hozzátette, a Tehetséggondozási Program sikerét jól mutatja, hogy egyre nagyobb az érdeklődés és az igény az együttműködésre a fiatal tehetségek érdekében, remélik, sikerül minél több olyan partnerséget kialakítaniuk a jövőben, ahol együtt dolgozhatnak a fiatalok felemelkedésén. „Öröm volt látni, hogy az edzőtáborban ezek a hátrányos helyzetű gyerekek hogyan nyíltak meg, és jól érezték magukat nemcsak a tatamin, hanem az edzések között szervezett közösségi-csapatépítő programokon.”

Fotók: Zrínyi Miklós Kick-box Akadémia

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 10.
Józsefváros tele érdekes műhelyekkel, kisiparosokkal, és van ahol a gyártáson túl tanítással és közösségépítéssel is foglalkoznak: Biró Gergő szitanyomó műhelyében jártunk.
2026. október 09.
Józsefvárosban is elérhető a Bischitz Johanna Központ tanácsadó szolgálata, ahol a fogyatékos személyek legkülönfélébb problémáira tudnak útmutatást adni.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.