„Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi LXXXI. törvényt?” – így szól az a kérdés, amelyet Karácsony Gergely főpolgármester és miniszterelnökjelölt-jelölt beadványára elfogadott a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). Erről dönthetnek tehát majd a választók egy népszavazáson, ha sikerül összegyűjteni a szükséges kétszázezer aláírást.
A Ferencvárosba tervezett kínai egyetemet 500 milliárd forintos kínai hitelből építenék kínai cégek, a számlát a magyar adófizetők állnák, ráadásul egyes vélemények szerint nagy részt harapna ki a szintén ide elképzelt diákoknak olcsó kollégiumi férőhelyeket biztosító jövőbeli Diákváros területéből. A Fudannal kapcsolatban Karácsony Gergely korábban azt írta közösségi oldalán: „Az eredetileg a Diákvárosnak szánt ingatlanokat az állam ingyenesen a kínai elitegyetemet működtető alapítványnak adja át, hogy azon a magyar adófizetők pénzéből a magyar egyetemisták olcsó lakhatása helyett a kínai elitegyetem campusa épüljön meg” – írja. Az ügyben Karácsony és az érintett Ferencváros polgármestere, Baranyi Krisztina konzultációt kezdeményezett, melyet júniusban le is bonyolítottak, a több mint 30 000 válaszadó részvételével lezajlott konzultáció eredményei pedig azt mutatták, hogy az egyetem létrehozását a fővárosiak 97 százaléka elutasítja. Bővebben az előzményekről itt írtunk.
Ennek a történetnek lesz a következő fejezete az ügyben kiírandó referendum. A kínai egyetem létrehozásának terve ellenzékszerte heves és sokszor szenvedélyes tiltakozást váltott ki, mi ezért megkérdeztük Józsefvárosi ellenzéki előválasztáson induló jelölteket arról, milyen fejleményeket várnak a NVB pozitív döntése után.
Csárdi Antal, az LMP jelöltje akkor lesz elégedett, ha megérkezik a jogerős döntés a referendum tényleges megtarthatóságáról: „sokkal könnyebb dolgom lenne, ha a jövőbelátás képességével rendelkeznék, még sok mindentől függ a népszavazási kezdeményezés sikere, most az kell, hogy a Fidesz trolljai ne támadják meg ezt a döntést” – mondja Csárdi. Az LMP-s politikus szerint Budapestnek és az országnak szüksége van a 8-12 ezer magyar hallgató és oktató lakhatását biztosító Diákvárosra, de a kínai Fudan Egyetemre nincs.
A C8 Civilek Józsefvárosért Egyesület jelöltje, Csordás Anett szerint a kormánypárt minden el- és el nem képzelhető eszközt be fog majd vetni a népszavazás megakadályozására: „a Fidesz a jövő évi parlamenti választások miatt annyira be van tojva, hogy semmitől nem fog visszariadni annak érdekében, hogy elérjék azt, hogy az emberek ne mondhassák el a véleményüket a közügyekben, ezúttal a Fudan Egyetem ügyében” – mondta Csordás. Ő is a Diákváros eredeti tervek szerinti megépítését szeretné elérni, hiszen „rendkívül fontos olyan olcsó lakhatási lehetőségek megteremtése, amellyel a vidéki, kispénzű családok gyermekei ki tudnak használni” – mondta a C8 jelöltje.
Demeter Márta, az LMP és Jobbik közös jelöltje szerint nem meglepő, hogy a kormány sem a kínai egyetemről, sem olyan húsbavágó kérdésekről nem kérdezte meg az embereket mint a lakhatás, az alacsony bérek, a rossz közbiztonság, mert pontosan tudja, mi lenne ezekre a válasz. „A Fudan jelenleg nincs, és ha jövőre megkapjuk a változást akaró emberek szavazatait, akkor nem is lesz. Ahhoz, hogy ez a helyzet megváltozzon, és az emberek akarata számítson, 2022-ben kormányváltás kell!” – mondta Demeter Márta.
Gelencsér Ferenc, Budapest 1. számú egyéni választókerületének Momentumos jelöltje biztos abban, hogy az emberek többsége inkább a Diákváros mellett tör pálcát egy esetleges referendumon, de nem utasítja el azt a lehetőséget, hogy más államok egyetemet hozzanak létre Magyarországon: „az nem baj, ha idejön egy külföldi egyetem, de ne a magyar adófizetők pénzén építkezzen, és ha már idejön, akkor ne a város szívébe költözzön” – mondta Gelencsér. Szerinte, mivel a kínai államnak szinte korlátlanok az anyagi lehetőségei, ő azt javasolná, hogy vegyék meg maguknak a Pázmány piliscsabai campusát, ha nagyon akarnak Magyarországon egyetemet csinálni. „Persze annak is jobban örülnék, ha nem egy kommunista diktatúra, hanem egy nyugati, demokratikus értékrendet magáénak tudó állam exportálna ide egyetemet, de hát nem lehet minden tökéletes” – mondta a momentumos jelölt.
A Szikra Mozgalom jelöltje, Jámbor András szerint a júniusban megtartott, „Igen a Diákvárosra, nem a kínai gigaegyetemre” mottójú tüntetésük több mint 10 000 résztvevője is bizonyítja a Fudan Egyetem hazai elutasítottságát. Szerinte korai még az öröm, a népszavazási kezdeményezés több helyen elvérezhet: „szeptember 14-ig meg lehet még támadni a referendum kiírását a Kúrián, addig várnunk kell, azután azonban, egy számunkra pozitív döntést követően azonnal el kell kezdeni a 200 000 aláírás összegyűjtését” – mondta el Jámbor András.
Manhalter Dániel, a Demokratikus Koalíció jelöltje mindenféle ügyeskedést el tud képzelni a kormány részéről, hogy a népszavazásnak keresztbe tegyenek, de a Fidesz által korábban megváltoztatott, népszavazásra vonatkozó szabályok egyébként is rendkívül megnehezítik azt, hogy egy referendum eredményes legyen: „akkor érvényes a népszavazás, ha az összes választópolgár legalább fele érvényesen szavazott, eredményes pedig akkor lesz, ha az érvényesen szavazók több mint fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott. Ez 4,2 millió embert jelent körülbelül, és akkor tud ügydöntő lenni a referendum, ha legalább 2,1 millió választópolgár mondja azt, hogy No Fudan!” – mondja Manhalter. Szerinte erre kevés esély mutatkozik, a népszavazás érvényes lehet, de eredményes nem: „megteheti azt a kormány, hogy az erős népakarat ellenére sem tarja tiszteletben az emberek döntését, mert az jogilag egyszerűen nem kötelező számára”.
Címkép: Mile Máté
