Shelter UKR – Adj és találj menedéket az ukrajnai menekülteknek

Ukrajnai menekültek a Nyugatiban - Fotó: Mile Máté
2022. március 08.

Szálláskereső adatbázis menekülteknek

Megtapasztalhattuk, hogy az Ukrajnából menekülőkön ki-ki úgy segít, ahogy tud: van, aki szállást vagy fuvart biztosít, más az idejét áldozza fel, megint más a szaktudását adja. Utóbbiak közt nemcsak a fordítók és tolmácsok, de az IT-szakemberek is ott vannak. Ebből született a roppant praktikus Shelter UKR weboldal példamutató gyorsasággal.

A Shelter UKR weboldal (shelterukr.com) mögött egy jól kereshető adatbázis van, melyen olyan szállások szerepelnek, amiket önzetlenül ajánlottak fel emberek arra a célra, hogy befogadják a háború elől menekülőket. Nem egyszerűen egy lista ez, hanem térképpel is megtámogatott szűrhető adatbázis, ahol

a szálláskínáló beállíthatja, kiket tudna befogadni, és a szállást kereső is tud személyes preferenciái szerint választani.

Mert nem mindegy, hogy valaki egyedül vagy családdal jön, kisgyerekkel, netán háziállattal. Ezek a szempontok is ott vannak a szűrőfeltételek között, így a nagycsaládos is tud olyan fogadóhelyet keresni, ahol elférnek. De az is kiderül, milyen nyelven ért a szállásadó, és hogy tud-e fuvart vállalni. Ha egy szálláshely már nem elérhető, akkor a menedékadó inaktiválni tudja, majd újra megnyitni, ha ismét tud vendéget fogadni. Mindehhez csak regisztrálnia kell a szállásadónak, és megadnia a fontosabb adatait és elérhetőségeit.

Az oldal eredetileg angolul és magyarul indult el, de már elérhető ukrán, német, francia és lengyel nyelven is, de pillanatokon belül románul és horvátul is, és az adatbázis is folyamatosan bővül.

A kezdeményezés mögött az Adroit Group Kft. áll, ez egy 40-50 fős cég, melynek 7-8 fejlesztője dolgozik a projekten. Utolértük az ötletgazda Drobinoha Ádámot, aki a cég vezetője.

Adroit

Február utolsó vasárnapján, a háború kitörése után három nappal született meg a felvetés, hogy csináljanak egy ilyen site-ot, és akinek van kapacitása, az munkaidőn túl – vagy akár munkaidőben, ha belefér – csatlakozhat a jótékonysági projekthez. Majdnem húszan jelentkeztek is, de végül csak 7-8 embert sikerült bevonni, akik egyszerre tudnak dolgozni.

Hétfőn nekikezdtek, szerdán éjjelre el is készült az első verzió, melyet azóta is folyamatosan bővítenek.

Folyamatosan nőtt a nyelvek száma, és most már például az akadálymentesség is felkerült, mint esetleges szempont a szállások jellemzői közé.

Az egyszerűség fontos szempont volt, mert valószínűleg más dolguk is van a menekülőknek, mint elveszni egy nagy adatbázisban; viszont az is lényeges, hogy többet adjanak egy Excel-címlistánál. Lengyelországban van például egy hasonló kezdeményezés, de nem lehet benne szűrni paraméterekre, kevesebbet tud, és nem is mindig aktuális, ami a keresők dolgát nem könnyíti meg.

De hiába lenne jó a platform, ha nincs tartalom. Ezért is fontos, hogy eljusson a lehetséges szállásadókhoz a Shelter UKR híre. Először releváns – akár ukrajnai – Facebook csoportokban futtatták meg és önkéntes szervezetekhez küldték el a hírt, két nap alatt 600 cím be is került a rendszerbe. Drobinoha elmondása szerint ők maguk sem számítottak ekkora érdeklődésre.

Jelenleg 376 aktív cím van a rendszerben és már 700-hoz közelít a teljes címlista. Ami már nem él, azokon a helyeken már befogadták a segítségre szorulókat.

Ukrajnai menekültek a Nyugatiban - Fotó: Mile Máté
Ukrajnai menekültek a Nyugatiban – Fotó: Mile Máté

A menekültekhez is jellemzően Facebook csoportokon keresztül jut el az információ. De most már szerepelnek azon az információs szórólapon is, amit a Nyugatiba érkezők kapnak. Van, aki már a határ átlépésekor vagy még Ukrajnából kezdi el használni a rendszert, de olyan is előfordul, hogy a menekült hív fel egy segélyszervezetet és a telefonnál az önkéntes segít keresni az adatbázisban.

Instagram influencerek és mezei internetezők egyaránt hírt adnak felületeiken az adatbázisról, írt már róluk a HVG és a Szeretlek Magyarország is, nagyon sokan igyekeznek nekik segíteni.

A rendszer informatikailag tudna minden országban is működni, ehhez azonban már nagyobb apparátusra lenne szükség, és a helyi jogi előírásoknak is meg kellene felelniük. De tervezik, hogy egyre több helyre eljussanak más országokban is. Jelenleg is van pár Magyarországon kívüli szálláshely: Romániából, Németországból. Lengyelország lehetne még jó terep, oda még több menedékkérő érkezik. Az Ukrajnát elhagyók már több mint másfél millióan vannak, és amennyiben a háború eszkalálódik, ez a szám még jóval magasabb is lehet.

Címlapi fotó: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2022. március 04.
Civil szervezetek, képviselők, politikusok, magánemberek szerveződnek, hogy szállást és ételt biztosítsanak az ukrán háború elől menekülőknek – országszerte és a kerületben is.
2022. március 05.
Hogyan lehet eljutni Lvivből Cannes-ba a nyolcadik kerületen keresztül? Ukrán család, számtalan önkéntes segítő és adományok érkeznek a Mandák Házba.
2022. március 03.
A Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület – kerületi szervezet – az ukrán háborús helyzetben elsősorban információval, tanáccsal segíti a hazánkba érkezőket. Remélik, hogy a magyar kormány kitart jelenlegi kommunikációja mellett, nem ismétlődik meg a 2015-ös hangulatkeltés, és hosszú távon is szívesen fogadjuk azokat, akik úgy döntenek, maradnának.

További cikkek

2026. augusztus 31.
A belvárosi polgármesterekkel egyeztetett a MOHU a palackvisszaváltási rendszer átalakításáról. A magyarországi hulladékgazdálkodásban egyeduralkodó cég megváltoztatná a visszaváltott palackok után járó kifizetés módját.
2026. augusztus 30.
Hétfőtől változik az autómentes időszak kezdete a rakparton.
2026. augusztus 28.
Befejeződtek a József körút átalakításának munkái: új rakodó- és parkolóhelyeket alakítottak ki, a kerékpárosok pedig több helyen a járda helyett már az úttesten közlekedhetnek – közölte augusztus 28-án a BKK.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.