Bár rohamosan közeledik a tanítási év vége, ami rengeteg pluszfeladatot ró a tanárokra, a tantestület mégis amellett döntött, hogy
a gyereknaphoz kapcsolódva valamiféle közös élménnyel lepik meg az iskola tanulóit.
Így született meg az elhatározás, hogy családi sportnapot szerveznek a kihívás napjához kapcsolódva. A sportnap célja, hogy kedvet teremtsen a mozgáshoz és az egészséges életmódhoz.

A mozgalom egyébként a 80-as évek elején indult a tengeren túlról. Két kanadai város úgy döntött, egy egész álló napig tartó rendezvénysorozat után döntik el, melyiknek sportosabbak a lakói. A mérésük mutatója az volt, hányan végeznek aznap intenzív testmozgást legalább 15 percen át. Hazánkban az első ilyen sporteseményre 1991-ben került sor.

„Ez az első olyan egész napos rendezvényünk, ami több helyszínen zajlik, nemcsak az épületben, de a Pápa tér számos pontján is” – számolt be róla Farczádi Bencze Tamás iskolaigazgató.

Mazsorettes lányok előadásával indult a nap, majd a diákok csapatban és egyénileg teljesítettek kihívásokat, amikért természetesen pont is járt. Elszakadva és elrugaszkodva a hagyományos testnevelésóra kereteitől, a pedagógusok igyekeztek minél kreatívabb és szórakoztatóbb módon megmozgatni a gyerkőcöket. Például
volt olyan feladat, hogy mászókázás közben el kellett sorolni a páratlan számokat 10-től visszafelé,
de lehetett falat mászni a nemrégiben átadott mászófalon, célbadobálni, ugróiskolázni, kidobózni, táncolni, kosarazni, futni, tollasozni, ugrálókötelezni, függeszkedni stb.

Volt akadálypálya két keréken, váltóverseny is. Az egyéni kihívások során volt, aki fekvőtámaszokat nyomott, volt, aki plankolt, lépcsőzőtt, hulahoppozott vagy épp kosarat dobott palánkérintéssel.

Mindenképp a nap fénypontjának számított a tanár-diák zsinórlabda és focimeccs, ahol a gyerekek végre keményen megdolgoztathatták az őket nevelőket. És természetesen a tanár-szülő és szülő-gyerek mérkőzések tették fel az i-re a pontot.

A diákok nagyon jó ötletnek tartották a sportnapot, egyfelől, mert izgalmasabb szerintünk, mint az osztályteremben ülni és tanulni, másfelől, mert
a szüleik láthatják, hogy milyen ügyesek.
Sőt, az egyik diák, Mimi azt is kiemelte, hogy végre a téren sportolhatnak, amit korábban tervezték már azt a tesiórák alkalmával, de aztán sosem úgy jött ki a lépés.

Hogy megnyissák az iskolát a szülők előtt és valóban együtt éljenek a családokkal, nagyon fontos az iskolában dolgozók számára – mondta el Farczádi. Éppen ezért a vírushelyzet enyhülése óta azon vannak, hogy minél több olyan programot szervezzenek, ami által ez megvalósulhat, és felébresszék és erősítsék az összetartozás igényét a hozzájuk járó gyerekekben és családjukban.

A pandémia kezdetén a szülők fájlalták, hogy nem mehettek be az épületbe, az újonnan beiratkozók pedig bele se szagolhattak az iskolai atmoszférába, most úgy alakult, hogy amióta újra nyitva az ajtó mindenki előtt, néhányan elkényelmesedtek, és inkább kint várnak, nem akarnak lépcsőzni. „Újra bevezettük a régi rendet: a gyerekeket a tanítótól lehet átvenni. Ez azért is jó, mert ha történik valami, azt aznap meg lehet beszélni, és tiszta lappal kezdődhet az új nap.
Ez a mai nap a mozgásról, a vidámságról, az egészségről szól, de mindenekelőtt az együttlétről.”
Nyitókép: Huszár Bogi