A dokumentumfilmben Marisnak szólított, valójában Edit néven anyakönyvezett szereplőről rögtön a beszélgetés elején megtudhattuk, hogy sajnos 5 évvel ezelőtt meghalt.

A rendező egy ismerősén keresztül találkozott Edittel. Már az első alkalommal nyilvánvalóvá vált számára az alá- és fölérendelt viszony a házvezetői feladatokat ellátó Edit és a „munkaadója”, Eta között. Kíváncsivá tette, mi történhetett Edittel, hogy 50 éves kora ellenére egy hetvenéves nő benyomását kelti.

Akkoriban felvételizett a Filmművészeti Egyetemre, ahol azt a feladatot kapta, hogy filmjében egy kiválasztott ember egy napját mesélje el. Arra gondolt, az érzelmeken keresztül mutatná be a filmszereplőt, s azonnal megjelent előtte Edit arca. Felkereste a családot, megengednék-e, hogy forgathasson Editről, belementek. Edit már a harmadik napon közölte vele, milyen kilátástalan helyzetben van, az egész forgatási idő végül másfél évet vett igénybe.

Egy év után Eta megelégelte, hogy kisebb-nagyobb megszakításokkal, de folyamatosan náluk van a rendező, és a további forgatásért cserébe pénzt kért. A maradék időszakra, egészen Edit szökéséig – az alkotó 350 ezer forintot fizetett ki Etának.

Editben fokozatosan alakult ki a bizalom a rendező iránt. „Támogattam, hogy a méltóságát visszakapja, hangsúlyoztam, hogy ő egy értékes ember” – mondta. Editnek a filmen is látható szökése után a család nála érdeklődött telefonon, tud-e bármit is Marisról. Hogy ne keltsen bennük gyanút, hogy részt vett a szökés megszervezésében, visszament a családhoz, akik újabb szereplőket ajánlottak fel, azonban 2 nap után közölte velük, nem folytathatja a munkát a főszereplő nélkül. A család beavatta a tervébe, hogy Eta 18 éves fiát rászabadítják Edit nevelőintézetben élő lányára, aki majd a fiúba beleszeret, és ezzel sikerül visszacsalniuk Marist. Az ötletről a rendező azonnal értesítette a nevelőintézetet.

A film szerepelt a Sundance Filmfesztiválon, majd a Kékfény egyik, a modern kori rabszolgasággal foglalkozó adásában levetítették a film trailerét, s mint utóbb kiderült, Etáék ezt pont látták. Ezt követően a rendezőt egyfolytában telefonon hívogatták, fenyegetőztek. Edit haláláig, 5 éven keresztül tartott a zaklatás.

Edit családi hátteréről megtudhattuk, hogy 6 gyermeke van, 20 éven át élt együtt a férjével, aki alkoholista volt, nem dolgozott, mindent Edit intézett. Eta előtt egy másik családnál dolgozott, látta el a gyerekeket, ahol bántalmazták, kiverték a fogait, fogságban tartották. Nem sokkal később Edit kórházba került, ott találkozott Etával, aki felajánlotta, hogy segít megszabadulnia a családtól, így került hozzá.

Etáék Editen kívül 2 férfit dolgoztattak, egyikük a ház körüli munkákban segédkezett. Az egész család ebből élt, a rendező tudomása szerint Eta nem dolgozott. Szokásuk volt, hogy pályaudvarokon gyűjtötték be a szállást kereső embereket, majd megpróbálták őket marasztalni.

A film része lett egy világkampánynak, számos helyen vetítették, a rendező sok közönségtalálkozón vett részt. „Minél keletebbre mentünk, annál nagyobb volt az áldozathibáztatás. Sokan nem értették ezt a jelenséget, Editet vonták felelősségre a helyzetéért” – mondta.

„A vágott anyagot Edit látta először. Fontosnak tartottam, hogy a filmben maradó anyag komfortos legyen. Ha nem történik meg a szökés, nem hozom nyilvánosságra. Felelősnek éreztem magam Editért, nem akartam otthagyni” – mondta Tuza-Ritter Bernadett.

Nagyjából 22 ezer ember élt Magyarországon hasonló körülmények között a film készítésekor, mára ez a szám körülbelül 61 ezerre emelkedett, s úgy tűnik, a szám egyre növekszik.

A beszélgetés után a közönség kérdezhetett, elmondhatta a véleményét. Látszott, hogy mindenkit izgalomban tart a film, mindenkiben erős az igazságtalanság kiváltotta felháborodás. Elhangzott az ellátórendszer rossz működése mint komoly probléma, hogy az információs vonal nem jut el az áldozatig.

Lázár Kovács Ákos kitért a szegénység és a nyomor közti éles különbségre: amíg a szegény ember még tervez, rendelkezik jövőképpel, addig a nyomorban élő ember minden reményről lemond. Úgy vélte, Edit a nyomorból kapaszkodott fel a szegénység státuszába, s ez már önmagában hatalmas, dicséretes dolog.

Etáék 2 hitelt vettek fel Edit nevére. Amikor a szökése után munkába állt, a munkaadó nem jelentette be magasabb bérre, nehogy a bank levonja a fizetéséből a tartozást.

Annak idején a rendező megkereste a rendőrséget az Edittel történtek miatt, s azt a választ kapta, ha el is indítanak egy nyomozást, az éveket vesz igénybe, és nem biztos, hogy meghozza a kívánt eredményt.

Végső konklúzióként az edukáció hangzott el lehetséges megoldásként.

A jezsuita filmklub következő vetítésén, február 18-án Yannick Kergoat: Adóztass, ha tudsz című, francia dokumentumfilmjét nézheti meg a közönség. A részvétel ingyenes, regisztrációhoz kötött.

Fotók: Karancsi-Albert Rudolf