Mi haszna lesz a metróbusznak?

2025. december 03.

Szemfényvesztés még nem volt ilyen hasznos Budapestnek

Sokak életét fogja megkönnyíteni, hogy a pesterzsébeti buszok végállomása átkerül a Boráros térről a Kálvin térre, megteremtve kapcsolatot a 3-as és 4-es metrókkal. Ám ez a megoldás pluszterhet fog róni a IX. és a VIII. kerület útjaira és még a támogatói szerint is félmegoldás. Olyan félmegoldás, amely csak azt leplezi, hogy több mint egy évtizede áll a dél-pesti villamosok összekötésének terve. Metróbusznak nevezni a 223E-t pedig arcpirítóan szemtelen marketingduma.

„December 13-ától új, gyors és közvetlen autóbuszjárat, a 223E számú metróbusz biztosítja Pesterzsébet és a belváros közötti kapcsolatot. A BKK új szolgáltatásával a pesterzsébetiek kényelmesebben, akár tíz perccel rövidebb menetidővel, átszállás nélkül juthatnak el a belváros szívébe, valamint az M3-as és az M4-es metróvonalakhoz” – jelentette be Karácsony Gergely november közepén. A hangzatos elnevezés alapján úgy tűnhet, mintha óriásit lépne előre Budapest tömegközlekedése. Ez azonban távolról sincs így. Ha nem közszolgáltatásról lenne szó, azt mondhatnánk rá, hogy a metróbusz olyan,

mintha a marketingosztályra sózták volna a feladatot,

hogy leplezze el a termékfejlesztés semmittevését.

„Egy darab pesterzsébeti buszjáratnak a belvárosi meghosszabbítása fog megtörténni. Ez jó dolog, de az a busz semmivel nem lesz jobban kiemelt gyorsjárat, mint mondjuk a 8E Újpalotáról, vagy a 7E, vagy a 20E Káposztásmegyerről. Budapesten vannak gyorsjáratok, ez tény, ez most is így van. Ezzel együtt nem szeretném leszólni ezt a fejlesztést, hiszen én is dolgoztam érte. Fontos az, hogy a külső kerületek kapjanak belvárosi kapcsolatot” – mondta a Józsefváros Újságnak Vitézy Dávid, a Főváros Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottságának elnöke a Fővárosi Közgyűlés novemberi ülésének szünetében.

Vitézy Dávid

Valahol Karácsony Gergely – vagy a közösségi oldalának a szövegírója – is érezheti, hogy a kifejezést annyira nem kéne erőltetni és a konfettiszórás sem indokolt. Posztjában ugyanis bevallja, hogy a tartós és igazán hatékony megoldás helyett – remélhetőleg ideiglenes – félmegoldásról van szó. „Persze közép- és hosszú távon a legjobb megoldást továbbra is a kötöttpályás fejlesztések (vasút, HÉV, metró, villamos stb.) jelentik, csakhogy ezek idő- és pénzigényes beruházások, ezek megvalósulásáig is szolgálni kell a külső kerületben élőket, például az autóbusz- és a trolibuszhálózat bővítésével” – írta. Hogy ezek miért maradtak el a közelmúltban,

arról szemérmesen hallgat.

Vitézy Dávid keményebben fogalmaz, a 223E „Pesterzsébeten valójában HÉV-pótló szerepet fog ellátni, ami szégyen. Ez a buszjárat Lázár János inaktivitásának a szimbóluma. Annak, hogy nem újították fel a ráckevei HÉV-et, sőt tervben sincs, ezért Pesterzsébetet nem lehet a HÉV-re szervezni. Ezért muszáj egy olyan belvárosi buszjáratot csinálnunk, ami közvetlenül eléri a 3-as és a 4-es metrót. Ez a buszjárat kizárólag erről szól. Lesz hozzá új buszsáv a Közraktár utcában, meg reményeim szerint – ha átmegy a mai javaslatom – az Üllői úton is, de azért ez nyilván… Hogy mondjam? Két megállóval hosszabb lesz

egy ma is létező expressz buszjárat,

ezt metróbusznak hívni legfeljebb Gál J. Zoltán (Karácsony kommunikációs főtanácsadója) álmaiban lehetséges.”

A Pesterzsébet és a Boráros tér közötti vonal a Rákóczi úti után a második legforgalmasabb buszos tengelye a fővárosnak, így valóban tarthatatlan volt, hogy a metrót sem éri el. Ez viszont azt is jelenti, hogy rengeteg rajta az utas, csúcsidőben néhány percenként kell buszokat indítani, ami okozhat majd gondokat a Rakpart, a Kiskörút, az Üllői út és a Nagykörút közlekedésében. A „metróbusz” ugyanis a 83-as trolival együtt fog kikanyarodni a Fővám térre, ahol felkanyarodik a villamospályára, aztán a Kálvin térnél jobbra kanyarodik a lehető legtöbb sávot keresztezve. És mindezt nagyjából 3 percenként.

Az sem megoldott – hívja fel a figyelmet Feld Márton, a Magyar Közlekedési Klub (MKK) elnökségi tagja –, hogy hol lesznek a pihenő buszok elhelyezve a Kálvin téren. „A 2000-es évektől kezdve elindult egy olyan trend, hogy a budapesti belvárost alapvetően a gyalogos felületek, zöld felületek uralják, ne a buszpályaudvarok. Ehhez képest visszafordulás, hogy a mostani fejlesztésekkel, mint a 223E és a 100E, újra buszvégállomások kerülnek a belvárosba, ami nem egy túl jó világ” – mondja Feld Márton.

És még csak nem is nagy ördöngösség, hogyan lehetne másképp megoldani a dél-pesti kerületek, például Pesterzsébet bekötését a főváros vérkeringésébe már azelőtt, hogy a ráckevei és csepeli HÉV-ek elérnék a Kálvin téri metrót egy alagútban ahelyett, hogy a Boráros téren vagy – pláne – a Közvágóhídnál lenne a végállomásuk.

„Villamossal a dolog nagyon

egyszerűen megoldható lett volna,

hiszen Pesterzsébet meg a belváros között megvannak azok a vonalak, amelyeket csak össze kéne kötni 1 km, vagy 400 méter hosszú szakaszokkal. A 2-es elmegy a Közvágóhídig, onnan egy utcányira van az 51-es. Ennek a projektnek a léptéke, illetve az, hogy a 2-es villamos normálisan lemenjen Pesterzsébetre a budai fonódónak a Bem rakparti ágával azonos nagyságrendű. Az annak idején 5 milliárd forintba került.”

A BKK még Tarlós alatt – 2013-ban és 2016-ban – készített megvalósíthatósági tanulmányokat a vonal meghosszabbítására, de ezen felül nem történt semmi. Nemcsak forrást nem szereztek rá, de még a tervek sincsenek készen. „Gyakorlatilag sem a Tarlós-féle városvezetés, sem a Karácsony-féle városvezetés

semmit nem csinált ebben az ügyben.

Megint az történt, hogy évekig – sőt! több mint egy évtizedig – húzták az időt, és akkor valakinek eszébe jut hirtelen, hogy eredményt kéne felmutatni, és akkor rájönnek, hogy nem lehet rövid távon villamost építeni, most csak a buszt lehet meghosszabbítani. Rövid távon nem kérdés, hogy hasznos előrelépés, csak hát mit csináltak 12 évig? Ez nagyon kínos.”

Az MKK elnökségi tagja szerint aggasztó, hogy az évtizedes semmittevést a „nyugodt hátradőlés” fogja követni, mintha megoldották és jól oldották volna meg a problémát. Pedig azok a gondok, amelyek a Boráros tér–Fővám tér–Kálvin tér–Corvinnegyed útvonalon óhatatlanul jelentkezni fognak, a 2-es villamos ezúttal is elmaradt meghosszabbítása esetén nem is jelentkeztek volna.

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.