A Virágkoszorú tagóvoda a Muzsikus Cigányok parkjánál ez egyik szalagház földszintjén bújik meg, aki nem ismeri, talán észre sem veszi a szerény bejáratot. Aki azonban a ház másik oldaláról, a Losi felől érkezik, láthatja a termek nagy ablakait és a színes udvart is, ahol a gyerekek játszani szoktak. Belül, a panel adta lehetőségeket kihasználva nagyon praktikus elrendezésű óvodát hoztak létre hajdanán, talán a folyosók lehetnének szélesebbek, a gyerekek tökéletesen elférnek így is. Pár pillanat múlva azonban már feledjük is, hogy lakótelepen járunk, mert lelkes szülők – nagyobbrészt mamák – terelik a gyerekeket a kijárat felé, ahol csoportonként libasorba állnak, mert
a Márton-nap záróeseményére készülnek.
Meg fogjuk kerülni az óvodát, ami azt jelenti, hogy a ház alatti sötét átjárón át kerülünk a másik oldalra, és egészen a Losonci térig vonulunk majd. Gyerekek, óvodapedagógusok, szülők és rokonok.
A Márton-napi készülődés már legalább egy hete tart, tudjuk meg Zuhatagi-Fésű Stellától, a tagóvoda vezetőjétől. Olyan kedvesen, mosolygósan beszél, hogy szinte megirigylem a kicsiket, akik minden nap találkoznak vele. „Az óvodánkban vannak jeles napok máskor is.
Legutóbb szüreti mulatságot tartottunk, mint mindig, közösen a szülőkkel. Az udvaron szőlőt préseltünk, mustot ittunk, táncházat csináltunk,
még a szülők is táncoltak, nagyon jól érezték magukat ők is. Minden ilyen napnak van felelőse, a Márton-napot Barna Éva óvodapedagógusunk szervezte meg” – mondja.
Ez a nap az óvodában azzal indult, hogy a lúdpásztor – a Búzavirág csoportból – vállán a fakanálra fűzött kockás batyuval, társai kíséretében végiglátogatta a többi csoportot. A batyu finom elemózsiát rejtett, libatöpörtyűt, kovászos kenyeret, libazsírt, édes lilahagymát. Énekkel, verssel vonultak végig a folyosón, és azzal nyitottak be a termekbe, hogy Márton-napi kóstolót hoztak. A vendéglátók is énekeltek, verseltek, majd befalatoztak a kóstolóból. Ezzel telt a délelőtt, délután pedig, amint sötét lesz, fél öt tájban, elindul majd a Márton-napi vonulás.
Ahogy jöttem, nem messze egy asszonnyal futottam össze, aki azt mondta, siet haza, mert még meg kell csinálnia a libát. Vajon a város közepén így ápolják még a hagyományokat? Egy kínai mamát is láttam, három kisiskolással jött a Losi felől. A gyerekek kínaiul viccelődtek egymással, egyszer-egyszer azonban magyarra váltottak, és egy népdal részletét énekelték. Ők hogyan viszonyulnak a magyar hagyományokhoz?
Zuhatagi-Fésű Stella elmondja, hogy
a hagyományok továbbvitelében szerepe van az óvodának is
(és nyilván a hasonló programú iskolának, feltételezem), mert a gyerekek hazaviszik az itt tanultakat, az óvoda pedig a szülőkkel igen szoros kapcsolatot ápol. „Mi a befogadó óvodák projektben veszünk részt, aminek a multikulturális nevelés is része. Járnak hozzánk vietnamiak, afgánok, kínaik, akik ugyanolyan szívesen vesznek részt az óvoda programjában, mint a magyarok, és a szülők is aktívan velünk együtt készülnek. A hasonló programú óvodáknak is megvannak a jeles napjai, a saját arculatuk szerint vállalják ezt fel, a pedagógia terv is különbözhet egy kicsit.”
A nem magyar gyerekek otthon általában családjuk anyanyelvén beszélnek, az óvodában azonban hamar megtanulnak magyarul is. „Mi egyébként olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a titkárnőnk, Horváth Bea, beszél kínaiul, így tud nekünk tolmácsolni is” – mondja Zuhatagi-Fésű Stella. „De van olyan gyerekünk is a Levendula csoportban, aki olyan gyönyörűen beszél már magyarul, hogy ő fordít, ha szükséges.”
A Márton-napra minden csoport másféle lámpással készült. A gyerekek csinálták őket, és ledes mécses világít bennük, nem játszik a gyerek a tűzzel. Sokféle libás énekkel és mondókával készültek, ezeket a vonuláskor is eléneklik, elmondják.
Ahogy feláll egymás mögött – libasorban – a négy csoport, el is indulnak. Az első ének a „Szentendrei legények, libát loptak szegények” kezdetű. Ez ismert rátóti, szentesi s még sokféle kezdettel, hogy nálunk miért szentendreiek éppen, azt nem tudtam kideríteni. A csoportok stafétában adják egymásnak az éneket, és amíg el nem érünk a Losonci térre, jönnek velünk a dalok és mondókák is. „Egyél, egyél már…”, „Hatan vannak a mi ludaink…”, „Liba mondja, gá gá gá…”, „Süss fel nap…”, „Nincs okosabb mint a lúd…”, „Száz liba egy sorba…”, „Nincs szebb mint a lúd…”, „Árok partján ül egy liba…”. A „Siess, libám” kezdetűt már a téren éneklik, leteszik a fénylő lámpásokat a tér közepén és széles körbe állnak. S végül nekikezdenek az „Ácsorogjunk, bácsorogjunk” kezdetű énekes játéknak, aminek verseire háromszor is közel lépnek a „tűzhöz”, melengetik kezeiket, majd visszatérnek a körbe.
Nevetnek és tapsolnak, a gyerekek a szüleikhez mennek, és még jó ideig tart a vidám forgatag a lámpások körül.
A búcsúzók felveszik a lámpásokat – minden gyerek hazaviheti, amit készített –, és lassan kiürül a tér. A falusi vidám hangulat azonban velünk marad, ahogy bandukolunk haza a tízemeletes házak tövében.
Fotók: Huszár Boglárka
