Közterület-használati díj: sarc?

2021. július 13.

Szeretnénk-e utcazenét Józsefvárosban?

Józsefvárosban rengeteg a zenész, de kevés az utcazenész. A kerület nem turistaközpont és nem is zajos bulinegyed, de szeretne igazi művésznegyeddé válni. De hogy azt is szeretné, hogy zenéljenek is az utcákon, tereken, ebben az ezzel próbálkozó zenészek kételkednek. Megkérdeztünk a kérdésről zenészt és alpolgármestert, és áttanulmányoztuk az utcazenészekre vonatkozó rendeletet is.

Egy szombat késő délután a Corvin sétányon találkoztam Hegedűs Lászlóval, aki a Másfél zenekar egyik alapítója volt a testvérével. A Tripla Hofmann asztalai mellett egy kiterített szőnyegen játszott basszusgitáron, de a loopolás és a különleges virtuóz játéktechnika miatt egy egész zenekart szólaltatott meg. Egy kisebb társaság húzta közelebb a székeit, ők voltak az igazi közönség, de a távolabbi asztaloknál is figyeltek, és sokan megálltak séta közben. 

Nyolc óra körül közterületisek jelentek meg, és a tulajdonossal kezdtek tárgyalni, nemsokára a zene is elhallgatott. Hegedűssel odamentem a közterület-felügyelőkhöz, akik szabadkoztak, hogy megszakították az előadást, de bejelentést kaptak, és arra minden esetben reagálniuk kell. Megállapították, hogy Hegedűs jogosan játszik ezen a helyen, mert közterületfoglalási engedélye van, 6 és 8 óra közé kért engedélyt.

Kiderült, hogy a Közterület-felügyelet kap egy példányt az engedélyből, ám arról a járőrök nem tudnak, ezért minden alkalommal ¬– egy minden érintett számára kellemetlen – igazoltatási, ellenőrzési procedúrát kell lefolytatniuk. Ezért akaratlanul is feszültséget okoz a közterület-felügyelők megjelenése, többüknek felidézve a Kádár-kori rendőri igazoltatások rossz hangulatát. Úgy gondolom, ha a járőrök tudnák, kinek van élő engedélye, egy perc alatt meggyőződhetnének arról, kell-e intézkedniük vagy sem. 

De őt zenészként más zavarja, mondta Hegedűs László. Itt lakik a szomszédban (egy kopott, igazi józsefvárosi házban), és egyszerűen csak meg akarta osztani a zenélés örömét az emberekkel. Ingyen zenél, még CD-t sem árul. Engedélyt kért, lefoglalt 3 négyzetmétert néhány alkalomra itt, ahol a söröző tulajdonosa helyet és áramot adott neki. Amikor azonban szembesült azzal a ténnyel, hogy valójában ez neki óránként 1500 forintjába kerül, és még az egyéb költségeit is fizetnie kell, kételkedni kezdett abban, hogy a kerület valóban igényli-e a művészek részvételét a kerület kulturális megújításában.

Mások is emlékeztek Pikó András szavaira 2019-ből, ami mintha valóban nem állna harmóniában ezzel a hatósági gyakorlattal. Az Index 2019. novemberében Pikó Andrással elő beszélgetésben firtatta az új önkormányzat céljait. Józsefváros mint művésznegyed, ez volt ez egyik téma: „Pikó nem akar bulinegyedet akar, inkább emelt szintű művészeti szolgáltatásban gondolkozik. A kérdés konkrétan arra vonatkozott, hogy a polgármester kampányában megfogalmazott »művésznegyed-vízió« szellemében engedékenyebbek lesznek-e a hatóságok az utcazenészekkel, de erre nem válaszolt.”

Erőss Gábor kultúráért is felelős alpolgármester kérdeztem meg, nincs-e ez esetben ellentmondás a rendelet gyakorlata és a kultúrpolitikai szándék között. Amikor meghallotta, hogy Hegedűs ingyen zenél és még engedélyt is kért, elcsodálkozott, hogy ilyen is létezik. Úgy látszik, nem sok embernek jut eszébe engedélyt kérni. Mint elmondta, a közterület közjószág, a használatát szükséges szabályozni, ezért kell közterülethasználati díjat fizetni. A zenészek pénzért szoktak játszani, ez is a díjfizetés mellett szól.

Valóban, a Józsefvárosi Önkormányzat 4/2020. (II.27.) sz. rendelete a közterületek használatáról az utcazenélést így definiálja: elsősorban jövedelemszerzés céljából közterületen, hangszer igénybevételével végzett zenélés, éneklés, hangkeltés. Az utcazenéléshez legfeljebb 20 óráig adnak engedélyt, díja pedig 1000 Ft/m2/nap.

Erőss Gábor szerint ők nyitottak arra, hogy változtassanak a szabályokon, de ehhez szükséges lenne, hogy például a zenészek javaslattal álljanak elő és kezdeményezzék a szabályok módosítását.

Könnyen legyinteni lehet erre a kérdésre: mi értelme párezer forintos díjakon vitatkozni, amit amúgy is minden közterület-használó ugyanúgy megfizet? Hegedűs László szerint sem a pénzről van szó, ő azt szó nélkül kifizette, és még a söröző tulajdonosa is bevállalta a felét. Néha azonban egészen kis dolgok hordoznak erős negatív üzenetet, ez esetben azt, hogy az önkormányzat valójában mégsem kívánja a zenészeket az utcán látni. Az innen származó pénz talán még az ügyintézés költségét sem fedezi, de a közterületfoglalási díj, hasonlóan a parkolási díjhoz, elsősorban nem a bevétel miatt érdekes, hanem a rend fenntartásának is szabályozó eszköze. 

Az pedig már csak az érintett feleken múlik, hogy ezen a téren megindul-e a párbeszéd.

Kép: Bányay Géza

Kapcsolódó cikkek

2026. október 18.
Régi lakókocsiból átalakított, fatüzelésű szauna költözött a Tolnai kertbe, október 25-ig maradnak. Igazi közösségi élmény így a szaunázás.
2026. október 18.
Méghogy van valami sajátos romantika egy tarka szalagfüggönyben, egy kopott szatyorban vagy egy rakétaporszívóban?!
2026. október 17.
A Gólya Szövetkezet biciklis futárszolgálatánál jártunk.

További cikkek

2026. október 16.
A főváros megállapodása a kormánnyal a parkolási bevételek elvételéről a felszínre hozta a kerületek elégedetlenségét a főváros működésével szemben, és a helyzet rendezésére azóta sem történt lépés. Pikó András most azt mondja, Karácsony Gergelynek nem fog sikerülni a fővárosi torta újraosztásával orvosolni a főváros bajait.
2026. október 15.
Egyezséggel zárult az Átlátszó és a korábbi Szuverenitásvédelmi Hivatal között indult személyiségi jogi per. Az Igazságügyi Minisztérium elismerte, hogy a Lánczi Tamás vezette hivatal megsértette a tényfeltáró portál jó hírnevét. Az állam 3,8 millió forint sérelemdíjat és több millió forintos perköltséget fizet a szerkesztőségnek.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.