Gypsies in Space

2025. május 19.

Szkafandert vettek a cigányok

Láttunk-e már cigány párt a Marson, roma polgárjogi aktivistát az űrben? Ha eddig nem, a józsefvárosi Oláh Norbert festőművész egyedülálló Gypsies in the Space című, az Eötvös 10-ben rendezett kiállításán merészebbnél merészebb címeken és képeken keresztül tehetünk egy fantasztikus galaxisbeli utazást. A május 13-án tartott tárlatvezetésen jártunk.

Oláh Norbert a Magyarországon leginkább a cigányokat sújtó társadalmi egyenlőtlenségek, a kirekesztettség és áldozatiság szerepének bemutatása, a terméketlen (ön)sajnálat helyett a csillagok közé, a csillagokra invitálta a közönséget, előadásában végig megtartva az iróniát és a humort, bámulatosan kötve össze eget és földet, festészeti projektet és AI-t. A képek láttán a befogadónak az a sejtése támadhat, hogy nincs lehetetlen. Üde, humoros, a kifordítás aktusával könnyedén bánó, ízig-vérig kortárs alkotásokkal ismerkedhetett meg a teljesen újra vágyó kiállításlátogató.

Oláh Norbert a tárlatvezetés elején az egész projektet kontextusba helyezte. Mint mondta, a kiindulópont a disztópia és a realizmus volt, meglátása, hogy a realizmus megengedi a humort és az iróniát. Oláh Norbert a következő három évre tett vállalása, hogy a mostanival egyező, tudományos környezetbe helyezett társadalmi reflexiók képi ábrázolása megvalósuljon.

A társadalomkritika, a roma identitás, a roma művész címke taglalása, vizsgálata körülbelül 2021 óta foglalkoztatja. Határozott elképzelése, hogy semmiképp ne az áldozat helyzetéből beszéljen róla. Mindezt azért, mert keresi a megoldásokat, hogy az identitásról pozitív értelemben szólhasson. „Végig azt éreztem, hogy a választott áldozati pozíció

különösebb hatást nem ért el, ellenben depresszív állapotba taszított,

ezért nyúltam mint eszközhöz, a humorhoz és az iróniához” – magyarázta. Példaként jött fel a Szegedi Tamás színművésszel és a kutyájával, Hádésszel közösen szervezett Cigánybűnözők című művészcsoport, mint ennek a szatírának a keményvonalas verziója.

Már önmagában a képek címe megállásra, hosszas gondolkodásra késztet. Nagyecsedi cigánytánc szkafanderben, Első roma házaspár a Marson, Roma polgárjogi aktivista Föld körüli pályán, s az amerikai Holdra szállást parafrazeáló festmény, a Holdraszállás.

S hogy honnan ered ez az űrhajós, tudományos kíváncsiság? „A negyedik ipari forradalom kellős közepén állunk, egyszerre hatja át a mindennapjainkat a technológiai optimizmus és a technológiai szorongás. Napi szinten újabbnál újabb tudományos eredmények látnak napvilágot, a mesterséges intelligencia és a számos képalkotási módszer kihívást vagy éppen inspirációt jelent. Fontos, hogy festőként ebben a pillanatban az is egy állítás, ha valamit a klasszikus képalkotói eljárásokkal fogalmazunk meg” – fejtegette.

Művészetében az űrutazás a társadalmi mobilitás metaforájaként jelenik meg. Felvetődik a kérdés, vajon a társadalmi ranglétrán egyre feljebb haladva mennyire tarthatóak meg a különböző kulturális jegyek, s mindez bizonyos helyzetekben, az autentikus környezetükből kiemelve

nem válik-e cirkuszi mutatvánnyá?

„Az identitás metaforája maga a szkafander, ez a külső burok minket reprezentál, adott esetben védelmet is biztosít egyes behatások ellen, azonban fontos megjegyezni, hogy ez a burok nem maga az ember” – tette hozzá.

Festészetileg komoly kihívást jelentett a karakterábrázolás. Az egyik legnehezebb festészeti megoldás a Nagyecsedi cigánytánc című munka kivitelezése volt. Úgy született meg, hogy a festőművész felvette Szegedi Tamás bukósisakját, táncolt, mialatt ő végigfotózta az eseményt. Máshol modelleket vagy AI által generált képet használt.

Oláh Norbert alkotói pályáján nem új élmény a tudomány iránti vonzódás, rajongás, festés közben tudományos előadásokat hallgat, s most tart ott, hogy ebből megvalósuljon egy festészeti projekt. Reméli, egyszer eljut odáig, hogy neki is lesz esélye az űrutazásra, jegyezte meg derűsen.

Az Országút Galéria szervezésében megvalósult tárlat előzetes bejelentkezéssel június 4-ig látogatható az Eötvös utca 10. alatti Eötvös10 Művelődési Ház 202-es termében.

Fotók: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.

További cikkek

2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 10.
Józsefváros tele érdekes műhelyekkel, kisiparosokkal, és van ahol a gyártáson túl tanítással és közösségépítéssel is foglalkoznak: Biró Gergő szitanyomó műhelyében jártunk.
2026. október 09.
Józsefvárosban is elérhető a Bischitz Johanna Központ tanácsadó szolgálata, ahol a fogyatékos személyek legkülönfélébb problémáira tudnak útmutatást adni.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.