#roncsfilm

Bujdosó János
Sokemeletes irodaházak közé szorítva pergeti földi életének utolsó hónapjait a Bókay János utca egyik utolsó régi épülete, a 32-es szám alatt található, az egykori Gólyának otthont adó földszintes ház. Tulajdonosai régóta hirdetik eladásra az épületet, már a tervek is megvannak arra, hogy hogyan is fog kinézni a bontás után az a 30 lakásos társasház, melyet majd a jövőbeni vevő fog itt megépíteni. A ház azonban értéket képvisel, kulturálisat, lokálisat, lelőhelye a vastagon belélegezhető genius locinak, a kerület múltjának régi tanúja, nem csoda, ha néhány kerületi civil, nevezetesen a C8 csapata a ház megmentésének szándékával a színre lépett.
2021. november 22.
Takács Mária
Poci, a disznó közel 30 éve menekült üldözői elől, Orbánné szerelmes lett, a Gólyában vizes pohárba vodkát töltöttek, Géza maszekként falfúrásból akart megélni. A magyar kultúra napján Szomjas György filmrendezőre, kerületünk tavaly elhunyt díszpolgárára helyben forgatott filmjeivel és meghatározó alkotótársaival emlékezünk.
2022. január 22.
Takács Mária
Szomjas György filmrendező, kerületünk díszpolgára őszintén rajongott Józsefvárosért. Nagyfokú érzékenységgel kutatta a helyi történéseket, fedezte fel a helyi karaktereket. Az ő történeteiket alapul véve írta és rendezte meg a Könnyű vér, a Roncsfilm, a Falfúró című filmeket. Az alkotótársakkal együtt mi szeretettel emlékezünk rá.
2022. december 29.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.