#veszélyhelyzet

Szabó Flóra
A Magyar Rádió volt épületeinek bontása a végéhez közeledik, a Bunkerstúdió (azaz atombunker) és az azt magában foglaló Irodaépület után már csak az Üzemépület utolsó csonkja maradt hátra a Pollack Mihály téri paloták között. A por, zaj, és a párbeszéd hiánya mellett egy újabb problémára lettünk figyelmesek, amiről megkérdeztük a bontást végző céget is.
2025. június 16.
Dercsényi Dávid
Sok dokumentum lejárt a veszélyhelyzet alatt, ezeket sokáig nem kellett meghosszabbítani, de június 30-cal lejár a határidő. Most hétvégi nyitvatartással segíti az állam a cserét.
2022. május 23.
Pálinkás János
Egy éve, hogy nincs közöttünk Balogh István Lajos, „Paci”, aki a koronavírus-járvány egyik fiatal áldozata volt. Az általa betöltött önkormányzati képviselői pozíciót azóta sem tölti be senki. És lehet, hogy még nagyon sokáig nem.
2021. november 10.
Pálinkás János
Pontos dátum még nincs, de valamikor június 19. és augusztus 23. között lesz a józsefvárosi időközi választás, ahol a Balogh Lajos Paci helyét betöltő képviselőre szavazhatnak az 5-ös választókörzet lakosai.
2022. március 14.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.