Az egykori Sándor, ma Gutenberg téren 1907-ben adták át a Magyarországi Könyvnyomdászok és Betűöntők Segélyező Egyletének szecessziós – mára már védett – hibrid épületét: székház és lakóház egyben. A tervezők – Korb Flóris, Pecz Samu és Lechner Ödön, aki lakott is itt – úgy választották el a két funkciót, hogy ne zavarják egymást és az épület egysége se bomoljon meg. A bérház a tér felőli főbejáraton, a székház pedig a Scheiber Sándor (egykor Bérkocsis) és a Kölcsey utcai oldalról közelíthető meg. A székházi részben van egy
468 székes szép színházterem is, melynek íves tetején helyezkedik el a ház udvara,
amire a körfolyosók néznek.
Az épületet 1948-ban elvették az egylettől, a 38 szép polgári lakást feldarabolták. Később lakott itt Mándy Iván és Heller Ágnes is. A volt székház egészen a 2000-es évek elejéig nyomdász szakszervezeti kézben volt, aztán eladták egy ingatlan-befektetőnek, aki nagy terveket dédelgetett, ám csak a bontásig jutott el – azóta is romokban áll minden –, majd végül a Kárpát-medencei Művészeti Népfőiskola tulajdonába került, melynek védnöke L. Simon László és Lezsák Sándor is. A Népfőiskolának nagyszabású elképzelései vannak, kultúrbisztrót, irodákat, kulturális központot, vendégszobákat alakítanának ki. A munkába azonban nem kezdtek bele, mert vitában állnak a ház lakóival, hogy a beruházás közös területet érintő költségeit milyen arányban osszák meg.
Művházból befogadó színház
A volt székházat ma is bármilyen intézmény szívesen elfogadná eredeti formájában. A földszinti előadóterem és színpad (a későbbi színház) eredetileg a tér felőli kávéházból és étteremből is megközelíthető volt. A félemeleten voltak az egylet irodái, a könyvtár, az előadó-, olvasó-, játszó- és gyűléstermek. Akkoriban még az ötödiken műterem és táncterem is volt, a pinceszinten pedig tekéző. Az egyben maradt részek, a nagyterem, az irodák, az előadók és a 30 ezres könyvár 1951-től nyomdász művelődési központként működött, 25 ezer szakszervezeti tagot szolgált ki.
A nyolcvanas években ez volt Belső-Józsefváros egyetlen nagy művelődési háza, helyi igényeket is ki kellett szolgálnia.
1982-ben új szellemű vezető, Kecskeméti József vette át az igazgatást, aki alapos felújítással, korszerűsítéssel úgy alakította át az intézményt, hogy pénzt hozó programokat is tarthassanak.
Képes volt a házat saját bevételekből fenntartani, elképesztően sokféle programot kínáltak, tanfolyamtól kórusig. Ezért működtek befogadó színházként is, „hetente öt nap mozi, havonta kétszer filmklub, át-átrándul föllépni a szintén VIII. kerületi Kulich Gyula térről a Népszínház is”, írta 1985-ben a Népművelés, és játszott itt az Astra bábegyüttes, a Kaláka, Gálvölgyi Körmendivel, Bodrogi mint Süsü sárkány:
„a szerkesztési módszert a televízió Önök kérték-jéből lehetne leszűrni:
egymás után következik könnyű és komoly”.
Budai fiúk pesti színháza
Leghosszabban Karinthy Márton magánszínháza, az 1982-ben alapított Hököm Színpad játszott itt. Ez volt a mindig is budai kötődésű társulat egyetlen pesti játszóhelye a 40 évük alatt. Játszották a Svejket, a Tamás bátya kunyhóját, de a Mágnás Miskát is. Négy évig voltak itt, amíg 1988-ban át nem költöztek, immár Karinthy Színház néven, végleges helyükre, a Bartók Béla útra. Emlékük után kutatva hívtam fel Major Attilát, a Karinthy Színház ügyvezetőjét. „93-tól vagyok a színházban, mára én vagyok a legrégebbi tag”, mondta, és felidézett egy anekdotát a kalandos kezdetekről. „Karinthy Marci mesélte, hogy egyszer a Rákóczi tértől behívta a lányokat, hogy legyen közönség, éppen egy német nyelvű előadás ment. Beültek,
ám a stricik tíz perc után felálltak és azt mondták: »lányok, megyünk dolgozni«.”
Nyitókép: Huszár Boglárka
