Józsefváros önkormányzati lakásállománya jelentős: hozzávetőlegesen 120 olyan ház van a kerületben, ahol a teljes lakóközösséget önkormányzati bérlők adják, és ezen kívül is sok önkormányzati lakás van társasházakban található kerületszerte. A Lakótér projekt létrehozása abból indult ki, hogy a lakhatásnak nemcsak vagyongazdálkodási és szociális oldala van, hanem közösségi is.
Messze vagyunk az ideálistól
„A lakáspolitikai cél az, hogy jó legyen Józsefvárosban önkormányzati bérlőnek lenni, amitől még messze vagyunk, tudjuk” – mondta Udvarhelyi Tessza. Az önkormányzati lakást bérlők sokszor rossz műszaki állapotú házakban laknak, és nem mindig tudják érvényesíteni az érdekeiket. A Lakótér az együttműködést segítheti a bérlő és az önkormányzat, illetve vagyonkezelő cég között.

Bár közvetlen ügyintézésben az iroda munkatársai nem tudnak részt venni, segítenek eligazodni az önkormányzati rendszerben. Tájékoztatást adnak arról, hogy kihez kell fordulni egy adott problémával, elérhetőek náluk információs kiadványok például szociális támogatásokról vagy energetikai tanácsadással kapcsolatban, illetve tartanak társasházi fórumokat és lakáspályázati tájékoztatót. Roskó Mira, a Lakótér munkatársa szerint a jelenlegi erőforrásaik mellett azokkal a lakókkal érdemes most foglalkozni, akik konkrét dolgot szeretnének tenni a házukért és ehhez segítségre vagy eszközökre van szükségük, őket kell támogatni a megvalósításban.
Nincs egyetlen jó módszer
A Lakótér munkatársai az elmúlt évben hat különböző ház bérlőivel kezdték meg a közösségfejlesztő munkát. A program elején kopogtatással keresték fel a lakóközösségeket, majd azokat a házakat választották ki, ahol volt fogadókészség és közös téma. A következő lépésben lakógyűlésen mérték fel a közösséget érintő problémákat és bevontak illetékeseket az önkormányzat részéről. Nincs egyetlen módszer, amit általánosan alkalmazni lehetne, hiszen a problémák is különböznek: van ahol egy szomszédok közötti konfliktus kerül előtérbe, máshol a közös terek használata vagy az udvar állapota problémás. Ami biztos: „A terepen való jelenlét óriási értéke a Lakótérnek” – mondta Aradi Fanni, a Lakótér éppen leköszönő főmunkatársa.



A közös terek használata gyakran együttélési konfliktusokat eredményez. Mivel az udvar legtöbbször kihasználatlan ezekben az épületekben, ezért magától értetődő, hogy a földszinten lakók arrafelé terjeszkednek, illetve sokan ott tárolják a lomokat is. Erre lett megoldás a házban található kihasználatlan helyiségek közösségi tárolóvá alakítása.
Ezzel párhuzamosan az udvarok zöldítése több helyen is felmerült, de nem lehetett mindenhol megvalósítani. Volt ahol a műszaki adottságok miatt nem volt lehetőség az átalakításra. Ahol viszont volt rá lehetőség, ott a lakók együtt gondolkodhattak arról, hogy milyen legyen a közös kert. A szakemberek szerint az ilyen kézzelfogható ügyek tudják leginkább bevonni a lakókat, amikor valami tényleg megváltozik a házban, és arra nekik is van ráhatásuk.
Csak ha van rá igény
Csordás-Takács Viktória szociális munkásként csatlakozott a Lakótér csapatához, egy szomszédsági konfliktus feloldására a legbüszkébb. A családsegítő bevonásával és mediációs eszközökkel oldották meg a helyzetet. Azt mondja, a beszélgetés és a felek közelítése könnyebben megoldja a problémát, mint a tüneti kezelés – például egy hangszigetelés.

Az is tanulság, hogy nem érdemes minden áron közösségi programokat szervezni. „Addig maradjunk ott a házban, amíg ezt igénylik. Ha egy házban megoldják a problémát, például elkészül a kukatároló, utána már nem kell erőltetni a közösségi programokat, mert ahol erre van igény, ott megszervezik saját maguknak” – mondja Aradi Fanni. Egy kisebb házban sok esetben már eleve megvan a szomszédsági viszony, míg a nagyobb bérházakban olyan programokra, amiket kizárólag a szomszédok ismerkedése érdekében szerveznek, nem feltétlenül van igény.
Fotók: Mile Máté
