Fülkefor

2023. július 19.

Terézváros küzd a telefonfülkék leszereléséért, Józsefvárosban már előrébb tart a dolog

Áll a bál a terézvárosi koszos, ápolatlan telefonfülkék körül. Józsefvárosban már többet lebontottak, pár pedig lebontásra vár.

Áll a bál a VI. kerületben a telefonfülkék körül, a momentumos Soproni Tamás polgármester lassúnak tartja a Telekommal zajló egyeztetéseket a fülkék állapotáról. „Szerinted is úgy néz ki, mint egy nyilvános vécé? A takarításért felelős: Telekom.” „Ha ez a fülke a miénk lenne, nagyon szégyelnénk. Ez a fülke a Telekomé.” Ilyen plakátokat tett ki a tényleg nem túl acélos állapotú fülkékre, többükben készülék sincs. 

A távközlési cég válaszában törvényi kötelezettségére hivatkozott: a távközlési törvény szerint minden háromezer főnél kisebb településen legalább egy fülkét, nyilvános telefonállomást kell működtessenek, ennél nagyobbakon pedig háromezer lakosonként legalább egy fülke az előírás. Tömegesen tehát egyszerűen nincs lehetőség a fülkék leszerelésére.

Zajlik emellett ugyanakkor egy leszerelési folyamat, Budapesten 2022-ben 400, vidéken 50 fülkét szereltek le. A rossz állapotokat elismeri a cég, éves szinten 350 millió forint megy takarításra, fenntartásra állításuk szerint. A VI. kerületben 18 készülék üzemel, az elmúlt két évben 10 készüléket szereltek le, a Teréz körútról két fülkét bontottak le, olvasható a Telex cikkében.

De mi a helyzet Józsefvárosban? A témával többször foglalkoztunk, az MSZP-s Camara-Bereczki Ferenc Miklós sokat tett a fülkék elbontása érdekében.

Leszerelési és fülkeelbontási hullám indult el itt is, a legfrissebb számok alapján eddig

  • 27 működő telefonos fülke van,
  • 17 fülkét már régebben elbontottak,
  • 11-et most bontottak el (új bontás),
  • 4 pedig bontható.

(27∗3000=81 000, a kerület lakossága 77-76 ezer fő, tehát még lehetne csökkenteni a fülkék számát, de 23-nál kevesebb nem nagyon lehetne.)

Az elbontott fülkék helyén az aszfaltot pótolni kell, itt a Telekom alvállalkozója végzi a munkát, és mivel annak minőségével kapcsolatban kifogások merültek fel, a cég és a kerület egyeztetésben van arról, hogy ezeket kijavítsa az alvállalkozó, illetve az ezután következő bontásoknál a kerület rálásson ezekre a munkálatokra a kellő minőség eléréséért.

A kerület egyébként felmérte a fülkehelyzetet, térképet is készített a fülkékről, amit a Telekom fel is használt. A kerületnek az is artikulált vágya, hogy a Telekommal együtt válasszák ki a további elbontandó fülkéket, ne a cég egyedül tegye ezt.   

Fotók: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. november 03.
Az Alapítvány a Polgári Józsefvárosért civil szervezet minden jel szerint nem egészen arra használta fel a közpénzt, mint amire kapta.
2026. november 03.
Könnyebb dolguk lesz a digitális jeggyel utazóknak, rosszabbul járnak a bliccelők.
2026. november 03.
Mindhármuknak súlyos traumákat kell feldolgozniuk verseskötetben, mozivásznon és eposzból készült képregényben, melyeket kulturális ajánlónkban vesézünk ki.

További cikkek

2026. november 03.
Az Alapítvány a Polgári Józsefvárosért civil szervezet minden jel szerint nem egészen arra használta fel a közpénzt, mint amire kapta.
2026. november 01.
Hiába van lomtalanítás már évtizedek óta, néhányan suttyomban helyezik el a szemetüket az utcán. Amíg le nem buknak, mint ahogy most is történt.
2026. október 29.
A belügyminiszter szokatlan nyíltsággal beszélt a rendőrség nehéz helyzetéről, az elavult eszközökről, a méltatlan munkakörülményekről és a nehezen pótolható rendőrhiányról, ami miatt a józsefvárosi közbiztonság is sokat romlott az elmúlt években.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.