Így fejlesztik a Nagykörutat

2025. március 04.

Több, mint bringasztráda

Évtizedekig ígérték, végül a Covid miatti lezárások, a megváltozott utazási szokások hozták el a kerékpársávot a Nagykörútra. Az ideiglenes és félmegoldásokat azóta átgondolták, és most igazán nagyot húz a főváros: fizikailag elválasztott kerékpársávot, „bringasztrádát” építenek ki a Nyugati tértől a Boráros térig. A Nagykörutat is ráncba szedik, szebbé és élhetőbbé varázsolják.

Nagyon régi ígéret, hogy legyen kerékpárút a Kis- és a Nagykörúton. Már a 90-es években készült, Budapest kerékpáros főút hálózatának fejlesztési tervében is szerepelt a két belső körút. A főváros 2007-es, közgyűlés által elfogadott településszerkezeti terve is a kerékpáros főhálózat részeként jelöli a két belső körutat. A Kiskörúton végül 2011-ben készült el a bringasáv, a Nemzeti Múzeum előtti bringaszámláló adatai szerint évente nagyjából egymillióan használják. A Nagykörúti bringasáv előkészítése 2012-ben kezdődött el. Aztán évekig nem történt semmi. Egészen 2020-ig, amikor a koronavírus-járvány miatti intézkedések miatt kiürült a város. A tömegközlekedés kihasználtsága 90 százalékkal esett vissza, de közel felére esett vissza az autóforgalom is. Ekkor – ideiglenes jelleggel – festették fel először a kerékpársávot a Nagykörútra.

A 2020-ban sárgával felfestett kerékpárút – és főleg annak megmaradása – több támadást is kapott. Részben, mert nem volt olyan Covid miatti intézkedés, amely ne járt volna így, részben mert a kerékpársávok politikai üggyé váltak. A kormánypárt a kerékpársávok miatti dugókkal vádolta Karácsonyt, enyhébb formában csak előkészítetlennek, hirtelen bevezetettnek nevezték azt.

Pedig egyik sem volt igaz.

Mint feljebb is emlékeztettünk rá: valójában nagyon régóta húzódott, különböző tervek és hatástanulmányok is készültek korábban.

„2019-ben az önkormányzati választások után a Kerékpáros Klub megkereste az önkormányzatokat. A főváros új vezetésével januárban ültünk le egyeztetni, egy ötoldalas intézkedési csomagot vittünk, hogy szerintünk mely korábbi, a fővárosnál készült terveket kéne leporolni. Aztán jött a Covid. Márciusban már lehetett látni, hogy nem mennek sehova az emberek, viszont elmennek biciklizni, mert azt lehet, meg tavasz is volt. Akkoriban a világ nagyon sok nagyvárosa – Párizs, New York – is elkezdte kijelölni a kerékpársávokat, így reagálva a visszaeső autóforgalomra. Akkor, mint Kerékpáros Klub lecsökkentettük a januári csomagot a nagyon gyorsan és olcsón bevezethető intézkedésekre” – emlékezik vissza Halász Áron, aki azóta a Főpolgármesteri Hivatalnál dolgozik mint fenntartható közlekedési szakreferens.

A Nagykörúti kerékpársáv tehát nem a semmiből jött,

a tesztidőszak alatt a BKK és a Budapest Közút elvégezte a forgalomszámlálást és a szükséges adatelemzéseket. Ezek után döntöttek úgy, hogy – kisebb változtatásokkal – megmarad a kerékpársáv. Az egyik ilyen változás az volt, hogy a Ferenc és a József körúton – ahol nagyobb az autóforgalom – visszaadták az autóknak a kétszer két forgalmi sávot. Ennek köszönhető, hogy hol a parkolósávban vezetik a kerékpárutat, ahol meg nincsen, ott a járdán. 2024-ben egy közösségi költségvetés projekt keretében helyezték ki a pollereket – az elhajló műanyagoszlopokat a József körúton, és egy-két helyen vörös felfestéssel is kiemelték a kerékpársávot.

A mostani tervek szerint ezt a meglévő kerékpársávot alakítják át oly módon, hogy védett – fizikailag elválasztott –, minimum két méter széles, az előzést is lehetővé tévő kerékpársztráda jönne létre a Nyugati és a Boráros tér között, tehát a VIII. kerületi szakaszon is. Mindezt az teszi lehetővé, hogy a főváros összekapcsolta a Nagykörút régóta esedékes közterületi rendbetételét azzal, hogy a BKK 2024 tavaszán pályázott az Európai Unió TOP Plusz Bringasztráda programjára.

A Nagykörút komplex megújítása egyébként kiterjed az akadálymentesítésre, gyalogosbarát fejlesztésekre, de még a közterületek egységes arculat melletti megújítására, portálfelújításra és a zöldítésre is. Attól viszont nem kell tartani, hogy komolyabb lezárások is lesznek,

a 4/6-os villamos pályájához ugyanis nem nyúlnak hozzá.

Legendásan népszerűtlen volt az Andrássy úti kerékpársáv első változata, és az Üllői úton a metrópótlás idején létesített buszsávok helyén létrehozott kerékpárút is több felől kapott kritikát. A parkolósáv mögött vezetett eredeti Andrássy úti bringasávot maguk a kerékpárosok gyűlölték tiszta szívből és elkerülték el, amennyire csak lehetséges. Ennek oka az volt, hogy nehéz volt a haladás és rendszeresek voltak a hirtelen ajtónyitásból eredő balesetek. Az e miatti aggodalmak a Nagykörúti bringasztráda látványterveinek közzététele után is felmerültek. Halász Áron szerint ezúttal nem kell ettől tartani, mivel lesz elegendő hely, ami az Andrássy úton eredetileg nem volt. Nemcsak a kerékpársáv lesz szélesebb, de a parkoló is el lesz választva a bringasztrádától egy „ajtónyitásnyi” biztonsági sávval, a ki- és beszállás sem fogja zavarni a kerékpáros forgalmat, ahogy az útban lévő kukák vagy a rakodni megálló teherautók és furgonok sem. Az Üllői úton ugyanis erre nem gondoltak a polleres elválasztás kivitelezésekor. A Nagykörúton azonban egy „multifunkcionális” rakodó és parkolósáv fog létrejönni.

Halász Áron szerint sokkal többről van szó, mint kerékpáros fejlesztésről: „Már a csak felfestett biciklisávval is nagyjából megnégyszereződött a biciklis forgalom a Nagykörúton pár év alatt. A fizikai elválasztással ez a kényelmi faktor valószínűleg még tovább fog nőni, és azok is bringára ülhetnek majd, akik még mindig nem mertek. Ez a fő célja, ugyanakkor bővülő körben ez a Nagykörút rehabilitációját is szolgálja. Ebben a felélesztésében nagy szerepe lehet annak, hogy EU-s támogatásból lehet bringasztrádát építeni, de emellett még egy csomó más központi problémát is meg kell oldani. Ezeket egyszerre akarja menedzselni a főváros, hogy vonzóbb legyen a Nagykörút. És nem csak a kerékpárosok számára.”

Fotók: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.