Mondjon véleményt a Békési-Kölcsey-Scheiber projektről!

2024. január 14.

Tükörtojás helyett árnyas fa lesz – bemutatták három utca átalakításának terveit

A Rév8 bemutatta a Békési, Kölcsey és Scheiber Sándor utca megújulásának koncepcióterveit a H13-ban. Aki ott volt, el is mondta a véleményét, aki nem volt ott, az január 21-ig online megteheti.

Három rövid kis utca – a Scheiber Sándor, a Kölcsey és a Békési – megújításának terveit mutatta be a Rév8 január 10-én a Horánszky utcai H13-ban. Ezek az utcák, amilyen rövidek, olyan fontosak a palotanegyediek számára,

a kapcsolatot jelentik a József körúttal és a Rákóczi térrel

az autósok és főleg a gyalogosok számára, ezeken át érhető el a 4-6-os és a metró megállója is – és a Békési–Kölcsey utca találkozásánál van az a kis terecske, amit a köznép a középső kis kerek sziget miatt Tükörtojásnak hív.

Takács Dániel, Rádai Dániel, Zikkert Zoltán, Varga Norbert és Ország Zoltán

A Békési-Kölcsey-Scheiber projekt gazdája (ahogy a Német és Dankó utca megújulásának is) a Rév8, ők szervezték a tervbemutatót is, ami sokkal inkább fórum volt, mint egyoldalú tájékoztató. Zikkert Zoltán építész, a Rév8 tervezési projektmenedzsere moderálta a kialakult beszélgetést, amin részt vett Rádai Dániel városfejlesztésért felelős alpolgármester és a tervezést közbeszerzésen elnyerő LArch Designtól Takács Dániel tájépítész, valamint a velük együtt dolgozó két közlekedésszervező, Varga Norbert és Ország Zoltán (Via Flexima Kft.).

A három utca most tervezési szakaszban van, a beruházásra idén várhatóan nem kerül sor, a költségvetésben sincs még rá fedezet elkülönítve, mondta a bevezetőjében Rádai Dániel. A tervek azonban elkészültek, és eljött az ideje annak, hogy a lakosság is véleményezze, erre január 21-ig online kérdőív kitöltésével van lehetőség, és a helyszínen is sok észrevétel hangzott el, amiket figyelembe fognak venni a végleges tervben.

Takács Dániel, Rádai Dániel

Takács Dániel elmondta, hogy az önkormányzattól igen részletes tervezési leírást, kívánságlistát kaptak, ennek alapján dolgoztak. A fő cél az volt, hogy

a gyalogosok számára is kellemes, de a szükséges autós forgalmi kapcsolatot is biztosító

utcákat hozzanak létre, amik a lehetőség szerint még zöldek is. A zöldítést, a szegélyek kialakítását mindhárom keskeny utcában meghatározta a közművek helyzete, ugyanis ezek fölé útszegély nem kerülhet, és korlátot jelent abban is, milyen növények ültethetők. Az utcákban ezért csak kevés nagy fának jut hely, a növények egy része ezért dézsába, ágyásba kerülhet csak.

A Békési utca és a Kölcsey utca koncepcióterve nagy fával a terecskén

Szerencsés a helyzet ugyanakkor a Kölcsey és Békési utca Gutenberg tér felőli kiteresedésénél, itt ugyanis nincs közmű a mostani „tükörtojás”, a terecske közepét jelző sárga felfestés környékén, ezért egy széles lombkoronát nevelő fát ültethetnek ide, ami árnyékot ad majd az ott kialakított parkocskában, és kitelepülhetnek mellé a kávézók is (látványterve a nyitóképen). A tervekről bővebben a Rév8 honlapján olvashat.

Az este legérdekesebb része a rövid bemutatót követő beszélgetés volt, amikor – az érintett utcákban vagy a közelben lakó – közönség kérdezett a tervezőktől, és tett javaslatokat arra, mit lehetne másképpen csinálni. Zikkert Zoltán azt mondta, hogy a kérdésekre válaszolni is fognak – megtörtént –, azonban ez nem a szokásos lakossági fórum volt, hanem tulajdonképpen

a részvételi tervezés egyik állomása.

A részvételi tervezés, vagyis az, hogy a helyben élők véleménye alapján alakítanak ki fejlesztési terveket, ebben a ciklusban vált jó kerületi gyakorlattá, ebben a Rév8-nak és a Közösségi Részvételi Irodának is sok munkája van.

A legtöbb észrevétel a parkolással volt kapcsolatos, a gyalogosok számára megnyíló utcákban ugyanis várhatólag kevesebb parkolóhely marad. A sűrű belváros örök dilemmáját a hozzászólások is kifejezték: egyszerre

támogatnák a szellősebb, embernek való köztér kialakítását és az autók háttérbe szorítását, ugyanakkor szeretnének minél több parkolóhelyet.

Azonban még az autósok is – akik elmondták, hogy milyen nehéz parkolóhelyet találni a környéken – azon voltak, hogy túl sok az autó. Persze ez feloldhatatlan ellentét, a tervek eleve ezért sem szólnak például

teljesen gyalogosoknak átadott Békési utcáról

– amire szintén elhangzott javaslat –, mondta Rádai.

A Scheiber Sándor utca koncepcióterve

Komoly kételyek merültek fel a díszkőburkolat miatt, a palotanegyediek nem hiszik el, hogy nem fog szétesni, mint ahogy a Horánszky és a Mária utcában látjuk 2010 óta. Itt más technológiát választanak, mondta Takács, a ragasztott burkolat tartósnak ígérkezik. Ezt egyébként nemsokára meglátjuk majd a Mária utca és a Krúdy utca folytatásában. A városban szerinte sok jó példa van jól lefektetett, autós forgalmat is elviselő díszburkolatra.

Az egyik résztvevő Angliából jött, ideköltözött jó pár éve a feleségéhez, Manchesterben élt előtte, és arról beszélt, hogy ott is ugyanezekkel a problémákkal küzdenek. A parkolásra náluk sincs mindenkinek tetsző megoldás – a belvárosban élők töredékének jutna parkolóhely akkor is, ha mindenütt autók állnának –, és a burkolattal ott is sokszor gondok vannak. Ugyanakkor hasonló városfejlesztési elveket követnek, amiket az emberek többsége támogat, mert élhetővé teszi a várost.

Szerinte Budapesten még jobb is a helyzet,

amit persze kétkedve, de jólesően vettünk tudomásul.

A padokkal kapcsolatban is volt észrevétel, nem szeretnék, ha „mások” sajátítanák ki azokat, mint akiknek szánták őket – hangzott el a közterületi hajléktalan emberekkel szembeni megjegyzés. Ha úgy döntenek a véleményezés során, mondta Rádai, akkor nem tesznek ki padokat, jelezve, hogy a tervek kialakításában valóban rugalmasan gondolkodnak.

Így nézne ki a Scheiber Sándor utca a Rabbiképző előtt

A pollereket, úthatároló oszlopokat sem szerették a jelenlévők, mert bármilyen vékonyak, leszűkítik a járdát. A közlekedéstervező elmondta, ezt kényszer szüli, ugyanis az úttesttől fél méternél közelebb nem kerülhetnek. Az alacsony határoló kövek – erre is volt javaslat – pedig alul túl szélesek, még több helyet elvennének, ráadásul az autósok nem látják, ami veszélyes.

A legjobb lenne, ha nem kellene poller,

de a járdával egy szintbe hozott úttest, ami kifejezetten a gyalogosoknak, babakocsisoknak, kerekesszékeseknek előnyös, vadparkolásra csábítana.

A tervbemutató felvetett távolba mutató gondolatokat is, amik ott direktben nem jöttek elő. Nehéz kiszakadni a megszokott sémákból, miszerint csak úgy lehet élni, ahogy megszoktuk, pedig – főleg a belvárosi lét – igényelné a szokások megváltoztatását is. Például a nagybevásárlást egy távolabbi parkolóhelyről, parkolóházból kiskocsival, „banyatankkal” is el lehet hozni, nem kell a kapu előtt kirakodni; helyi civil összefogással is lehetne a parkolási gondokon segíteni, közösen kiharcolni kedvezményeket parkolóházakban (elhangzott, hogy a Rákóczi téri mélygarázs állítólag kihasználatlan), ad absurdum társas parkolóházat is lehetne építeni; és megszervezni a helyi kiszállítást. A felvetett problémákra nem csak az önkormányzatnak lehet megoldása, nekem ez szűrődött le a hozzászólásokat hallgatva.

Az útfelület egy szintbe hozása egyébként abban is segít, hogy lassítsák a forgalmat (felugróval mehetnek rá a kocsik). A tervezett díszkő pedig rés nélküli, valószínűleg nem hangosabb, mint az aszfalt: az éjszaka gurulós bőröndöt húzók nagy zajt csapnak a recés díszkövön, legyen inkább aszfalt, ez is felvetődött.

A felvetésekre válaszoltak a szakértők, azonban ezzel nem zárták le a kérdést. Az észrevételeket összeírták, és az online véleményezésen beérkezőkkel együtt vizsgálják meg, mit hogyan lehet majd a tervekbe beépíteni.

A Békési utca, Kölcsey utca és Scheiber utca koncepcióterveit

2024. január 21-ig lehet véleményezni.

Online ezt a kérdőívet lehet kitölteni. A kérdőív végigvezet a terv részletein látványtervek, tervrajzok segítségével, és ki is tudja fejteni a véleményét, javaslatát is. Anonim, kitöltése nagyjából tíz percet vesz igénybe.

Ha szeretne rendszeresen értesülni Józsefváros közterületi fejlesztéseiről, iratkozzon fel a Rév8 hírlevelére.

Képek: Karancsi-Albert Rudolf fotói és a Rév8 ábrái, a nyitóképen a Békési–Kölcsey utca terecskéjének látványterve.

(A cikk korábbi verziójában elírtuk Takács Dániel nevét, elnézést kérünk – a szerk.)

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.