Az infláció hatása

2022. július 07.

Új demográfiai bomba ketyeg – óriásira nő a csok- és babaváró hiteles büntetés

Romlik a forint, a jegybank kamatemeléssel is küzdene ellene, ez azonban ott kreál gondot, ahol a kormány nagyon is segíteni akar: a családtámogatásoknál.

Újra kamatot emelt a Magyar Nemzeti Bank, hogy ezzel hárítsa el a forint árfolyamának zuhanását (a dollár 400, az euró 410-413 forint körül áll cikkünk megírásakor), igaz, szakértők szerint ez már nem elég, a forint túl sok szempont szerint ideális a spekulánsok támadására, azaz gyengítésére. Így mostantól a jegybanki egyhetes betéti kamat 9,75 százalék – ezután elkezdett zuhanni a forint, vagyis sok hatása nem volt az emelésnek, de az inflációt növelni fogja.

Az alapkamat emelése viszont kihat a családtámogatásokra is. A Bank360 kiszámolta (még a 7,75 százalékos alapkamatnál), hogy a csok és a babaváró hitel büntetőkamata közelít a legdrágább hitelkártya-tartozások kamatához. Ezek a büntetőkamatok akkor lépnek érvénybe, ha a hitelt felvevő nem tud eleget tenni a feltételeknek: „A júliusi igénylők jelenleg a 6,94 százalékos referenciakamattal számolhatnak, ami a kamattámogatás időszakában 10,02 százalékos, a támogatás elvesztése esetén pedig 13,02 százalékos ügyleti kamatot jelent a futamidő első öt évében. Augusztusban viszont az emelkedő referenciakamat miatt az ügyleti kamatok is növekednek, 10,71 és 13,71 százalékra.”

Ha pedig egy család a babaváró hitel felvétele után az első öt évben nem tud felmutatni egy gyereket, akkor az ötödik év végén vissza kell fizetniük az addigi kamattámogatást egy összegben. Ha valaki felvette a maximális 10 milliós hitelt júliusban, akkor

4,5 millió forintot kell fizetnie egy ilyen malőr esetén. Az augusztusi felvétel esetén a büntetés 4,8 millió forint.

Ezután pedig emelt kamattal folytatódik a törlesztés: a júliusi kondíciókkal az első 5 évben fizetett 45-46 ezer forintos törlesztőrészlet 100 ezer közelébe emelkedhet.

A hitel három éve indult, az első igénylőknek is még két éve van teljesíteni a feltételeket. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 2022 májusáig összesen 1827 milliárd forint fogyott a kamatmentes kölcsönből. A maximum hitelösszeget feltételezve ez közel 183 ezer házaspárt jelent. Miután áprilisban gyengébb, 40 milliárd forint alatti összeggel zárt a babaváró, májusban ismét erőre kapott, összesen 43,21 milliárd forintot folyósítottak belőle a bankok.

Mi a helyzet a csokkal? A családi otthonteremtési kedvezmény büntetőkamatai is az MNB alapkamatához vannak kötve, azzal együtt mozognak. Itt is a vállalt gyerekszám be nem tartása okoz büntetést: egy vagy két gyerek vállalásának dugába dőlése esetén 7,75 százalék a büntetőkamat, három gyereknél pedig a jegybanki alapkamat ötszöröse, ami most több mint 35 százalék. Ez már az uzsorakamatokra emlékeztet.

A probléma másik része az, előfordulhat, hogy

a magasabb büntetések elkerülése miatt vállal egy pár gyereket, és nem azért, mert tényleg szeretnének

– így az esetlegesen tönkrement kapcsolatba születő csok- és babaváró-gyerekek sorsa nem túl sok jót ígér, és amúgy ez a családpolitika céljaival is szembemegy.

Nyitókép: Pixabay (illusztráció)

Kapcsolódó cikkek

2026. augusztus 31.
130 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 31-én adták át ünnepélyesen a budapesti Nagykörutat. A millennium évében elkészült, mintegy 4,5 kilométer hosszú, a Margit hídtól a Petőfi hídig tartó útvonal azóta is Budapest egyik meghatározó közlekedési és városképi tengelye.
2026. augusztus 31.
A belvárosi polgármesterekkel egyeztetett a MOHU a palackvisszaváltási rendszer átalakításáról. A magyarországi hulladékgazdálkodásban egyeduralkodó cég megváltoztatná a visszaváltott palackok után járó kifizetés módját.
2026. augusztus 31.
Működik egy fejlesztőközpont Józsefvárosban, a Százados úton, ahol pedagógusok és mentorok egy új, saját fejlesztésű módszertani oktatási programmal fejlesztik az óvodás és általános iskolás gyerekek logikus és kreatív gondolkodását, segítenek megtanulni tanulni, és felkészítik őket a digitális világra. A POD-IT Gyermek Akadémia lehet a jövő iskolája?

További cikkek

2026. augusztus 29.
Ingyenes online tanfolyammal, oktatóvideóval és gyakorlati segédlettel készítenék fel az oktatási intézmények dolgozóit a súlyos allergiás reakciók kezelésére.
2026. augusztus 29.
Két évvel a bezárása után ismét működési engedélyt kapott a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) iskolája. A 2026/27-es tanévben egyelőre csak első osztály indul.
2026. augusztus 27.
A kormány elfogadta a belső kerületi polgármesterek kezdeményezéseit, így belátható időn belül javulhat Budapest közbiztonsága – erről tájékoztatott Pikó András, Józsefváros polgármestere, aki azt is hangsúlyozza, hogy megnyugtató eredményeket kell felmutatni a rendőrséggel, mert ennek hiányában elveszik a közbizalom a szociális intézkedések végrehajtásához.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.