Hétköznapi viszonyok és egyszerű telítettség
Amikor három zseni találkozik. Takuma Takaszaki, a film forgatókönyvírója Wim Wendersszel (Berlin felett az ég, Pina Bausch, Buena Vista Social Club, Paris, Texas) 123 percen keresztül táncoltattak a film főhőse, Hirajama körül. Akinek a rutin határozza meg a mindennapjait, ugyanazok a terek, ételek, helyzetek és emberek töltik ki életét. Az első 15 percben még azon gondolkoztam, Hirajama néma-e. Nem az, csak halk ember. Csendessége nem fullasztó, de a végére nagyon is megérkezik a dráma. Fokozatosan tesznek egyre érdeklődőbbé a film készítői. Nem tudhattam, honnan és mikor érkezik meg a konfliktus, csak azt, hogy lesz. Szerelem, barátság, munka vagy család?
Az elengedés a buddhizmus egyik legfontosabb tanítása. Hirajama közvécéket takarít, miközben érzékeny és intelligens ember. A film végén is csak sejtjük, hogy miért választotta ezt az életet, mit hagyhatott maga mögött, és miről mondott le azért, hogy megnyugvásra leljen.
A hétköznapi ember veszteségeit Jakuso Kódzsi ritka érzékenységgel láttatja (el is vitte a legjobb férfi alakítás díját Cannes-ban), szuggesztív színészi jelenléte önmagában képes arra, hogy a film szokatlan ritmusa ellenére is őszinte kíváncsisággal és nyugalommal várjam, hogy megtörténjen az, aminek meg kell történnie. Kódzsi játéka könnyedséget mutat, azonban a wendersi finomságok, ahol a filmtrükkök másodlagosak, bravúros színészi munkát igényelnek. Az év egyik legjobb filmje.
- Tökéletes napok
- Cirko Film
- 5/5
Balogh Veronika
Az önutálat tesztje
Belép a kocsmaajtón egy nő, a pultos kedvesen meghívja egy kólára, és ezzel elszabadul a pokol. A zaklatás mibenlétébe ás le mélyre a Baby Reindeer című minisorozat, amelyben egy férfi, Donny (a remek Richard Gadd alakítja) beengedi az életébe Marthát (a szuper Jessica Gunning játssza). Martháról egy perc alatt lerí, hogy beteg, a pultos, de szíve szerint és hobbiból inkább standup komikus Donny mégis beengedi az életébe.
A zaklatásból általában a zaklatót látjuk, most azonban belelátunk a zaklatott lelkébe, és az még keményebb dolog. Nem áldozathibáztatásról van szó, hanem arról, hogy az áldozatiság választásának is vannak okai. Ami sokszor nyomasztóbb, mint az agresszor tevékenykedése.
A sorozat tökéletes arányérzékkel utalgat egyéb tabukra, érzékeny területekre sallangmentesen (egyházi iskolákban történt szexuális zaklatás, transzneműek). A remek színészi játéknak hála, könnyen lehet azonosulni Donny világával, és tán magunkon is lefuttathatunk egy tesztet, hogy vajon mennyire utáljuk magunkat?
- Baby Reindeer
- Netflix
- 5/5
_dd_
Táncos örömünnep egy átlagos szerda estén
Úgy indultam el, hogy valószínűleg jó bulira megyek, és úgy jöttem el, hogy az év eddigi legjobb hangulatú koncertjén jártam – ott roptam az első sorban. Köszönhető ez annak a 6 férfinak, aki a telt házas A38 hajó színpadáról a világ legtermészetesebb módján, hihetetlen közvetlenséggel árasztotta a jókedvet és a parádés tánczenét.
Az 1996-ban, Londonban alakult Dub Pistols stílusának alapja az a brit ska, amit a Madness is művelt 1980 körül, de jön rá még egy adag hiphop, reggae, dub, dancehall, breakbeat és punk is. Egyszerre karcos és békés, társadalomkritikus és a szeretetre fókuszáló, nyers és energikus produkció, amelyben társadalmi igazságosságról, környezetvédelemről, háborúról, a jövőnkről és a zene hidat képező szerepéről magyaráz folyamatosan a két énekes: táncolnak, mászkálnak, hergelik a közönséget – mi pedig abszolút vevők voltunk erre, remegett a hajó a táncoló lábak alatt.
Megvolt a vibe: pacsizás az első sorban állókkal, közös szelfi, a színpadra felmászó táncolni vágyókat sem tessékelték le, velük buliztak a skánál megszokott decensen elegáns ruházatban feszítő cool zenészek. A harsonás mintha egyenesen a Trainspottingból lépett volna elő, hangszerére GoPro kamerát szerelt, másnap vissza is lehetett nézni a felvételt. Ez nemcsak egy koncert volt, hanem nagy táncos örömünnep.
- Dub Pistols-koncert
- A38
- 5/5
Juan