Dübörög a városüzemeltetés

2026. augusztus 05.

Újabb járdák újulnak meg Józsefvárosban

Folytatódik a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ (JGK) átfogó járdafelújítási programja. A következő hetekben több kerületi helyszínen cserélik a megrongálódott burkolatot, hogy biztonságosabbá és kényelmesebbé tegyék a gyalogos közlekedést.

A JGK tájékoztatása szerint a felújítások során a balesetveszélyessé vált, elöregedett járdaszakaszokat újítják fel. A munkálatok célja, hogy javuljon a közterületek állapota, és könnyebbé váljon a közlekedés a gyalogosok, a babakocsival közlekedők, valamint a mozgásukban korlátozottak számára.

A program részeként a Teleki téren már megkezdődött a járdafelújítás a Dobozi utca és a Karácsony Sándor utca közötti szakaszon. A kivitelezés két ütemben zajlik: az első ütem a Dobozi utca és a Lujza utca közötti részt, a második a Lujza utca és a Karácsony Sándor utca közötti járdaszakaszt érinti. A munkák idején átmeneti forgalomkorlátozásokra, valamint egy-két parkolóhely ideiglenes lezárására is számítani kell.

A JGK arra kéri a környéken élőket és közlekedőket, hogy a felújítás idején fokozott figyelemmel közlekedjenek, és legyenek türelemmel a kivitelezés ideje alatt. A társaság hangsúlyozta: a fejlesztések célja, hogy a kerület közterületei hosszú távon biztonságosabbak és komfortosabbak legyenek.

A JGK oldalán igen részletesen fel vannak sorolva az érintett útszakaszok, ezek között itt böngészhet.

Fotó: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 21.
A kerület hétköznapjait és különleges pillanatait megörökítő fotókból nyílik kiállítás a H13-ban.
2026. szeptember 21.
Jóval a piaci ár alatt juthatnak önkormányzati bérleményekhez azok a szervezetek, amelyek a kerületiekért dolgoznak.

További cikkek

2026. szeptember 21.
Jóval a piaci ár alatt juthatnak önkormányzati bérleményekhez azok a szervezetek, amelyek a kerületiekért dolgoznak.
2026. szeptember 20.
Az E.ON szeptember 21. és október 30. között hálózatbővítést végez a Tisztes utca 7., valamint a Hős utca 1. és 3. környékén. A munkák idején több helyen ideiglenes forgalmi és parkolási korlátozásra kell számítani.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.