Újra lakáspályázatot írt ki az önkormányzat, 12 lakás bérletét lehet megpályázni, adta hírül a kerület weboldala. Ezzel már ez a 88-ra nőtt a 2019 óta megpályázható lakások száma. A lakásokat 10 évre kell bérbe venni, a lakbér kétszeresét kell óvadékként letenni (20-50 ezer forintos nagyságrend).
22–54 négyzetméter közötti méretű, felújítandó lakásokra lehet pályázni, a lakásokat fel kell újítani. Csak az vehet részt a pályázaton, aki a pályázati kiírásban leírt felújítási költség egyharmadával rendelkezik a pályázás pillanatában, és azt igazolni is tudja – 30 napnál nem régibb bankszámlakivonattal.

Ez az egyharmadnyi összeg jellemzően 900 ezer–1,5 millió forint. A kiírás részletezi azt is, milyen munkálatokat kell elvégezni kötelezően. Az összes felújítás becsült értéke lakásonként 6-9 millió forint (ebből nem mind kötelezően elvégzendő). A felújítást 1 éven belül el kell végezni, amire írásos kérelemre 1 éves türelmi időt adhat a JGK. A felújítás költségeinek felét az önkormányzat a műszaki átvétel után számlák ellenében megtéríti a bérlőnek.
A pályázaton az vehet részt, aki legalább 1 éve él megszakítás nélkül a kerületben (bejelentett lakcímmel vagy tartózkodási hellyel), kivéve, ha a JSZSZGYK Családok Átmeneti Otthonának lakója, vagy a LÉLEK programban érintett szálló, ház, lakás lakója, ha hajléktalanellátó intézményben él, vagy lakhatási krízishelyzet miatt önkormányzati lakást kapott bérbe a veszélyhelyzettel összefüggő okból.
Az együttköltözők száma lakásonként nem lehet több, mint 8 nm/fő. Nem indulhat az, akinek már van önkormányzati lakásbérlete.
Nem indulhat az sem, aki lakásnak tulajdon- vagy haszonélvezeti jogával rendelkezik (vagy akár valamelyik együttköltöző), és önkormányzati lakásba a bérbeadó hozzájárulása nélkül beköltözött személy, a jogcím nélküli – bérleti jogviszonnyal nem rendelkező – bérlakásban élő személy sem. De az sem indulhat, aki a kérelem benyújtása előtti 5 évben megszüntette a bérleti jogviszonyát térítés ellenében, vagy elcserélte magánforgalomban, illetve az sem, aki 10 éven belül eladta a kerülettől vett lakását. Illetve visszaélt a bérleti jogviszonnyal az elmúlt 5 évben, vagy felmondta bérleti jogviszonyát az elmúlt 1 évben, vagy a bérbeadó mondta fel az elmúlt 5 évben. Vagy valótlan adatot közölt az elmúlt 6 hónapban az önkormányzatnak bérleti ügyben az elmúlt 6 hónapban jogtalan előnyszerzés céljából.
A pályázat június 20-tól él, és július 22-ig lehet az anyagokat beadni. (A JGK oldalán lehet megtalálni a szükséges dokumentumok listáját, az I/2022 Pályázati felhívás pont alatt – valamint minden egyéb szükséges információt is.) Csak papír alapon, személyesen benyújtott, bezárt borítékban lévő anyaggal lehet pályázni.

Az együttköltöző rokon lehet. Élettársi kapcsolatról igazolást kell hozni, amennyiben a pályázó megnyeri a lakást.
A pályázatok elbírálása pontozásos alapon megy. Pontszámnövelő tényezők: minél hosszabb ideje él valaki a kerületben, minél több személlyel vagy családdal él együtt jelenleg, minél kisebb egy főre jutó négyzetméteren él valaki. Albérlőként 8, saját biztonságos lakhatás nélkül 6 pontot lehet kapni. Az is pluszpontot ér, ha valaki jelenleg komfort nélküli lakásban él. A pályázat tehát a rossz, zsúfolt körülmények közt élőket részesíti előnyben.
Azonos pontszámnál a JGK sorsolással dönt a pályázók között. Eredményhirdetés: legkésőbb október 24-ig.
Nyitókép: Huszár Bogi