Kezdőmondatnak mondjuk ez: Az alaphelyzet mindig egyszerű. Esetleg: A szenvedés mértéke nagy, de nem elviselhetetlen. Vagy: Tényleg hülyét kapok minden egyes mondatomtól és gondolatomtól.
Ez az, ez lesz az. Tényleg hülyét kapok minden egyes mondatomtól és gondolatomtól.
A második meg az, hogy: Az egész életünk egy kibaszott közhely.
Anna, akinek kilétét fedje jótékony homály, mert ez itt egy fikció – és bár ez így leírva kínosan posztmodern, abból is az a rosszabbik fajta, amit bár letagadnék, de nem tudok –, szóval Anna a témaválasztó kínlódásom közben azt írja nekem cseten, hogy nehéz lehet a mostani közéleti helyzettől elvonatkoztatva írnom bármiről, és én már attól ideges leszek, hogy lehet, hogy igaza van, attól meg aztán még inkább, hogy nem sokkal később kiderül, hogy nemcsak lehet, hanem hogy biztos, hogy igaza van. A legidegesebb meg attól leszek, hogy ebben az előző, többszörösen összetett, ocsmány mondatban hétszer szerepel a „hogy” szócska. Hogy nem tudok mit írni ezen kívül, ami most van. Vagy vanni látszik. Vagy legalábbis vanódni. (Oké, posztmodern, de ez van. Esterházy Péter likes this.)
Ne legyen már Annának igaza. Tudjak írni egy férfiról meg egy nőről, akik egymás mellett utaznak a metrón, és mit tudom én, az egyik a másik lábára lép, és ebből kibontakozik valami elemi és elkerülhetetlen semmiség. Vagy mindegy, ne egy nő meg egy férfi legyen, hanem legyen két férfi, akik mondjuk ugyanarra az anonim gyűlésre, esetleg rákszűrő állomásra, esetleg emberi jogi tüntetésre igyekeznek, és az együtt metrózás pillanatában ezt még nem is sejtik. Bontakozzon ki ebből valami elkerülhetetlen semmiség. Vagy még inkább valami elkerülhetetlen hepiend, amitől megváltozik az Alaptörvény, lesz ingyensör és örökélet, a szuverenitás pedig nem lesz a napi szóhasználatunk szerves része, mert van. És ami van, azt nem kell megvédeni. Oké, hogy nincs szabad akarat, és mindannyian a sors játékszerei vagyunk, és attól, hogy a Kossuth téren akartunk kiszállni, még nem következik az, hogy végül ott is fogunk kiszállni. Akkor szálljon ki a nő a Batthyányn, legyen a hóna alatt egy használt ventilátor, a férfi sorsa kötődjön ezer szállal a nő sorsához, amihez ne is legyen semmi köze a ventilátornak, csak legyen ott mégis az a ventilátor, mert az élethez igenis hozzátartoznak az életszerűtlen dolgok. Vagy várjunk, ha most ők mégiscsak két férfi, akik alkatuk, genetikájuk és transzgenerációs örökségük folytán bár ismeretlenül, de mégiscsak egy közös metrókocsiban utazva törekednek indirekt módon valamiféle azonos szer- vagy viselkedésabsztinenciára, akkor… akkor hogy jön ide a ventilátor? Meg ugye az is lehet, hogy rákszűrésre vagy tüntetésre igyekeznek. Ahhoz meg tényleg minek egy ventilátor, ami ráadásul egy nő hóna alatt van, aki meg ott sincs, mert ez itt most két férfi? Oké, Annának üzenem: belezavarodtam.
Anna amúgy azt is mondta, hogy az elkövetkezendő két napom már önmagában egy fél tárcanovella. Legyen akkor ennek a tárcanovellának a második fele ez.
Holnap reggel a kutyaséta és a hajmosás után kilenckor kezdődik egy online meeting, ahol egy délutáni civil megmozdulás részleteit beszéljük meg. Ha minden igaz, sikerül majd tízre beérnem egy tizennegyedik kerületi irodába, ahol egy élő meetingem lesz. Gyors ebéd után elsietek arra az élő civil megmozdulásra a Kossuth térre, aminek az előkészületei reggel online zajlottak. Onnan hazasietek, mert a kutyát még egyszer le kell vinnem, és ötkor feljön hozzám egy barátnőm teázni. Teázás közben közéleti és magánéleti kérdéseket egyaránt érinteni fogunk. Én másnap a korai kutyaséta után egy hajnali vonattal egy gyermek- és ifjúsági versmondóverseny vidéki helyszínére sietek, ahol önként vállaltan zsűritag leszek. Zsűritársaim között neves színészek és egy bohócdoktor is szerepelni fognak. Hazafelé már kissé nyűgös leszek, de egy percig sem fogom megbánni, hogy mindezt elvállaltam. Hónom alatt ventilátor nem lesz.
Szaniszló Judit
A szerző – egyelőre még – egy civil szervezet munkatársa, lakásügynökségi koordinátor, író és/vagy az élet kisbetűs császára. Az adagio szó a címben teljesen felesleges, csupán a civil lakosság megtévesztésére szolgál.
Nyitókép: freepik (illusztráció)
