A JEK-dolgozók sem akarják

2023. március 21.

Vinné a kormány a JEK-et, Pikó nem adja

Levelet kaptak a polgármesterek, átadják-e a helyi szakrendelőket, Józsefváros polgármestere már meg is küldte a választ.

Egy törvénytervezet megteremtené a lehetőséget a kerületekhez tartozó szakrendelők központosításához – írtuk meg még 2022 decemberében.

A polgármester és a helyi képviselők, itt lakók aláírásgyűjtésbe kezdtek, mert nem szeretnék Józsefvárosban, hogy a JEK-et (Józsefvárosi Egészségügyi Központ) elvegye az állam.

Ez az álláspont mára sem változott: a polgármester az Országos Kórházi Főigazgatónak címzett levelében ugyanerről ír, melyet közösségi oldalán is közzétett válaszul arra az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) által írt levélre, mely a JEK államosításának lehetőségéről ír. Ahogy a Népszava alapján több hírportál is megírta, hétfőig kell választ adnia az önkormányzatoknak arra, átadják-e a szakrendelőket az államnak, vagy sem, Józsefvárosban több mint 2500 helyi lakos írta már alá a petíciót, hogy nem szeretné, ha a JEK kikerülne a kerületi irányítás alól, és Pikó András is erről ír posztjában.

A JEK munkatársai sem örülnének ennek, ezt egy ott dolgozó, névtelenséget kérő dolgozója árulta el nekünk: „A szakrendelőben dolgozók nem szeretnének az OKFŐ alá tartozni, maradni akarnak az önkormányzatnál. A mindennapi hírek, melyek sokszor ellentmondók, kicsi pánikot keltenek bizonyos szakterületeken. Nincs pontos megbízható információ, csak pletyka. Az átvételről beszélnek 2023. 07. 01-től, 2024. december, vagy 2025 január… ezek csak pánikkeltések, semmi konkrét.”

Pikó korábban lapunknak is elmondta, a központosítási szándék egyik oka az lehet, hogyha a kormány lát bárhol valami problémát, akkor rutinszerűen azonnal centralizál. Folytatta, baj van az egészségügyben, nagyon kevés az orvos, a szakápoló és a szakember, a fővárosra sajnos ez különösen igaz. Erre lehet egy megoldás, hogy az önkormányzati szakrendelők szakembergárdáját vezényelhetővé teszik (a Belügyminisztérium alá átvett egészségügyi dolgozók ugyanis kirendelhetőek bárhová, mint a katonák – a szerk.). Amennyiben a kórházak alá rendelik a szakrendelőket, akkor azt simán meg fogják tudni tenni – zárta gondolatmenetét.

A nyolcadik kerület képviselő-testülete 2022. novemberi ülésén tárgyalta és hozta meg a határozatot minősített többséggel, hogy a járóbeteg-ellátásra vonatkozó módosítást nem támogatják.

Nyitókép: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 14.
Népszínház utcai sarokház piroslik digitális nyomaton, Rákóczi téri figurák ejtőznek olajfestményen, kávéfőzőkre kerül a BUVÁTI toronyház erkélyeinek mintája, közkedvelt vendéglátóhelyek hangulata éled újra tűfilccel rajzolt képeslapokon. Mi a titkuk? Miért menők?
2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.