Józsefváros továbbra is a topligában

2025. október 28.

Visszaestek az országos rangsorban, de továbbra is a legjobbak között a józsefvárosi gimnáziumok

Elsőre talán meglepő lehet: a Trefort és a Fazekas, Józsefváros két büszkesége, idén „csak” a hatodik és hetedik helyen végzett a HVG éves középiskolai rangsorában. Tavaly még mindketten dobogón álltak – a Trefort másodikként, a Fazekas harmadikként. Sőt, a Fazekas hosszú évekig volt első.

A helyzet a látszatnál jóval árnyaltabb. A HVG friss elemzése szerint az élbolyon belül valójában hajszálnyi különbségek döntik el a sorrendet. A diákok teljesítménye mind az érettségi eredmények, mind a kompetenciamérések terén egyformán kiváló – csak apró statisztikai eltérések húzzák meg a határt az első és a tizedik hely között. Magyarul: aki bekerült ebbe a szűk körbe, az a magyar közoktatás abszolút elitjéhez tartozik, függetlenül attól, hogy pontosan hányadik a listán.

Az idei rangsorban egyébként szokatlanul nagy átrendeződések történtek. A győzelmet az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium szerezte meg, míg a tavalyi bajnok Eötvös József Gimnázium ezüstéremmel kellett beérje. A legnagyobb meglepetés azonban a Toldy Ferenc Gimnázium ugrása volt: egyetlen év alatt a huszonhetedik helyről a dobogó harmadik fokára kapaszkodott. A vidéki iskolák közül a veszprémi Lovassy László Gimnázium produkálta a legimpozánsabb előrelépést, amikor a tizedik helyről egyenesen az ötödikre tornázta fel magát.

Szövegértési kompetenciák alapján a Trefort a legjobb Magyarországon,

matematika kompetencia alapján a második, természettudományos kompetenciákat tekintve a harmadik, a magyar érettségi eredmények szerint a negyedik, a felvételi eredményeket vizsgálva pedig a hetedik a listán.

A Fazekas a felvételi eredmények alapján így is a legjobb középiskola,

a természettudomány kompetenciák alapján országos második, a matematika érettségi eredmények alapján a harmadik, a matematikai kompetencia alapján pedig az ötödik.

A józsefvárosiak nyugodtan lehetnek büszkék: a Trefort és a Fazekas évtizedek óta stabilan teljesít, és az idei rangsor sem változtat ezen. A két gimnázium nem csupán Budapest, hanem az egész ország oktatási térképének meghatározó intézményei – és ez így is marad, függetlenül attól, hogy éppen hatodikak vagy másodikak a listán.

Az idei TOP10-es lista

  1. ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, Budapest
  2. Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium
  3. Budapest I. Kerületi Toldy Ferenc Gimnázium
  4. VII. Kerületi Madách Imre Gimnázium, Budapest
  5. Lovassy László Gimnázium, Veszprém
  6. ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, Budapest
  7. Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
  8. Szent István Gimnázium, Budapest
  9. Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium, Győr
  10. ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium, Budapest

Fotó: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.