#hvg

Pálinkás János
Elsőre talán meglepő lehet: a Trefort és a Fazekas, Józsefváros két büszkesége, idén „csak” a hatodik és hetedik helyen végzett a HVG éves középiskolai rangsorában. Tavaly még mindketten dobogón álltak – a Trefort másodikként, a Fazekas harmadikként. Sőt, a Fazekas hosszú évekig volt első.
2025. október 28.
Pálinkás János
Hónapok óta húzódó vita és fegyelmi eljárás után a Pázmány Péter Katolikus Egyetem 3 pszichológus oktatója Kuminetz Géza rektor közvetlen beavatkozását kéri. Kengyel Judith Gabriella, Szondy Máté és Zsila Ágnes a teológus-pap intézményvezetőtől azt kérik, vonja vissza a Birher Nándor dékán által hozott határozatot, mert azt „teljes mértékben méltatlannak, igazságtalannak, és a tudományos szabadságot korlátozó intézkedésnek” tartják.
2025. augusztus 13.
Szabó Flóra
Megjelent a HVG 2025-ös, friss középiskolai rangsora. Az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium több helyet is ugrott előre. Mutatjuk a 10 legjobb gimnáziumot, melyek közt két józsefvárosi is van.
2024. október 25.
Rebró Fanni
Idén is megjelent a HVG középiskolai rangsora, melynek élén az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnáziuma áll. A dobogó második fokán ketten állnak holtversenyben: a budapesti Eötvös József Gimnázium és a Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium.
2022. október 24.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.