Bűzlik-e valami?

2026. február 28.

Vita a Budapesti Közműveknél történt elbocsátás miatt

A Fővárosi Közgyűlés februári ülése előtt került napvilágra, hogy egyik napról a másikra kirúgták a Budapesti Közművek belső ellenőrzési osztályát.

Hétfőn a Főváros Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottságának ülésén robbant a bomba, hogy szokatlan gyorsasággal váltak meg a BKM belső ellenőrzési osztályának szinte összes munkatársától, és a feladatot egy külső cégre bízták.

Vitézy Dávid bizottsági elnök szerint az azonnali hatályú felmondásról szóló döntést követő egy órán belül biztonsági őrök kíséretében vezették ki a munkatársakat az épületből. Vitézy Dávid szerint az eljárás súlyosan veszélyezteti a folyamatban lévő belső vizsgálatok eredményességét, és felveti a gyanúját annak, hogy el akarnak tussolni valamit.

Vitézy Dávid – Fotó: Mile Máté

A Városháza úgy reagált, hogy „a Budapesti Közművek a jogszabályoknak megfelelve hatékonyabbá és szigorúbbá teszi a belső ellenőrzési tevékenységet a cégnél, egyúttal a korábbi költségek több mint felét megtakarítva az átalakítással” – írta a HVG. Tavaly a BDK Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft.-ből a főváros kivásárolta az E.ON-t, és beolvasztotta a közműholding-cégbe. Akkor eldöntötték, hogy a már amúgy is alkalmazott külsős céget, a jó referenciákkal rendelkező ETK Szolgáltató Zrt.-t bízzák meg a BKM belső ellenőrzési feladataival is.

Ezt hibrid rendszerben oldották meg, nem küldtek el minden belső ellenőrt a BKM-től, ám 250 millió helyett 105-ből kijön évente a feladat ellátása.

Nyitókép: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Október 20-án lesz a Józsefvárosban aktívan tevékenykedő civil szervezetek, közösségek és csoportok fóruma a Napházban, ahol a kerület civil stratégiáját beszélhetik meg.
2026. október 12.
Az Erkel Színház szeptemberi tűzijátéka nemcsak a kutyákat riasztotta meg a Pápa tér környékén, hanem a színház és az önkormányzat között hónapok óta húzódó parkolási egyeztetésekre is kihatott. 

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.