Nincs gáz – nincs gáz, de lesz

2022. október 17.

Zárva a Kashmiri étterem, de már csak pár napig

A felirat kissé ijesztő, de, mint megtudtuk, csak ideiglenesen tart zárva a Kashmiri étterem gázproblémák miatt.

A Népszínház utcán járva láttuk meg a feliratot a Kashmiri Restaurant bejárata előtt: „Kedves Vendégeink! Technikai okok miatt éttermünket átmenetileg ZÁRVA tartjuk!”

A válság miatt sorra zárnak be a helyek, erről térkép is készült – megijedtünk, tán csak nem húzza le a rolót ez az ikonikus hely is?

Megkérdeztük Zahid Mehmood tulajdonost, belátható időn belül megnyitnak-e újra, amire bizakodó és biztató (de szűkszavú) válasz érkezett, mondván,

a hét végére, reméli, már lesz a helyiségben gáz, és ki tudnak nyitni.

Zahid 2010-ben érkezett Magyarországra menekültként az indiai Kasmír régiónak Pakisztán által elfoglalt kváziháborús övezetéből.

Zahid a kerület, de legalábbis a Csarnoknegyed ikonikus alakjává vált az utóbbi években, hiszen nemcsak éttermet, hanem Bazárt, azaz kisboltot is üzemeltet testvérei segédkezésével, ahol iráni, indiai, pakisztáni, török, afrikai és afgán élelmiszereket, fűszereket lehet venni.

Nyitott már Józsefvárosban mosodát is, van két fodrászüzlete, nyáron pedig a Kashmir-fesztivált szervezi, ami egy hétvégi multikulturális fesztivál, ahol főszerepben a kulináris élmények, a zene, tánc és a gyerekprogramok vannak.

Egy cipőjavító üzlet is tervei között szerepel a jövőbeni projektjei között, legambiciózusabb vágyai közé pedig bölcsőde, óvoda, iskola nyitása, ahol angolul és magyarul is oktatnak.

Nyitókép: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 14.
Népszínház utcai sarokház piroslik digitális nyomaton, Rákóczi téri figurák ejtőznek olajfestményen, kávéfőzőkre kerül a BUVÁTI toronyház erkélyeinek mintája, közkedvelt vendéglátóhelyek hangulata éled újra tűfilccel rajzolt képeslapokon. Mi a titkuk? Miért menők?
2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.