Ipari romokból élhető városrész – fiatal tervezők víziói

2026. március 27.

Zöldfolyosók, tram-train és városvarrás – jövőképek az Orczy térről

Március elején 17. alkalommal rendezték meg a Várostervezési Napokat, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) szakkollégiumi közösségeinek közös műhelyversenyét.

Az idei feladat az Orczy tér és tágabb környezetének – a Baross kocsiszínnek, a Sorsok Házának és a Ganznegyednek – közlekedési, urbanisztikai és tájépítészeti átgondolása volt. A több mint negyvenórányi intenzív közös munkával elkészült terveket nyilvános eseményen mutatták be a csapatok, majd a szakmai zsűri este hirdette ki az eredményt.

A győztes: városvarrással a Népligetig

Az első helyet a C csapat szerezte meg azzal a koncepcióval, amelynek középpontjában az úgynevezett városvarrás módszere állt. Az egykori vasúti és ipari területek integrálásával olyan összefüggő városi szövetet hoznának létre, amely megszünteti a belső és külső kerületek közötti töredezettséget, és vonzó alternatívát kínál az agglomerációba való kiköltözéssel szemben.

A terv legfontosabb tájépítészeti eleme a Kőbányai út mentén húzódó zöldfolyosó, amely az Orczy teret a Népligettel köti össze, és gyalogos- és kerékpáros tengelyként is funkcionálna. A tíz konkrét beavatkozást két ütemben valósítanák meg: elsőként a volt Józsefvárosi pályaudvar rehabilitációja és a zöldfolyosó kialakítása, majd a Ganznegyed megújítása vegyes – lakó-, intézményi és szolgáltatási – funkciókkal.

A közlekedési javaslatok között szerepelt a 9-es busz trolibuszra váltása (részben felsővezeték nélkül, önjáró üzemmódban), a 72-es trolibusz meghosszabbítása a Kőbányai út és a Könyves Kálmán körút csomópontjáig, a Népszínház utcai villamos bevezetése a Rákóczi út villamostengelyébe, valamint egy új vasúti megállóhely létesítése Józsefváros–Közlekedési Múzeum névvel. A csapat emellett Ganz Kapu közteret, Baross Agorát, a Sorsok Háza integrációját és egy intermodális csomópontot is tervezett.

A győztes csapat tagjai Regényi Örs István, Bandúr Dániel, Éliás Balázs, Kiss Áron Ágoston és Brósz-Jakó Boldizsár Zsigmond (BME), valamint Mocsári Tamás (MATE) voltak.

Az 1. helyezett terv – kattintásra megnagyobbodik a kép

A második: Rail City a barnamezőn

A második helyezett B csapat mottója szerint a Józsefváros és Kőbánya határán fekvő ipari zárványokat kell fenntartható, klímatudatos és közösségi közlekedésre épülő városrésszé alakítani. Tervük 5 pilléren nyugodott: integrált közlekedési rendszer, élhető városi környezet, funkcionális sokszínűség, fejlett zöldinfrastruktúra és gyalogosbarát városszövet.

A közlekedési koncepcióban a kötöttpályás és aktív mobilitási formák kerültek előtérbe, a Kőbányai út villamosmegállójának fejlesztését előtte-utána összehasonlítással is szemléltette a csapat. A zöldinfrastruktúra részeként parkok, zöldfolyosók és esőkertek kaptak helyet a tervben a városi mikroklíma javítása érdekében. Kiemelten foglalkoztak az ipari örökség sorsával is: a meglévő épületek adaptív újrahasznosításával kulturális, oktatási és gazdasági szerepek is megjelennének a területen, miközben a barnamezős rehabilitáció és a vegyes funkciójú beépítés hosszú távon fenntartható városrész képét vetíti előre.

A csapat tagjai Lendvai Dóra, Ludányi Marcell, Serflek Levedi Gilgames és Kövesi Botond Bence (BME), Könczöl Bálint (MATE), valamint Lukács Patrik (SZE) voltak.

A 2. helyezett terv – kattintásra megnagyobbodik a kép

A harmadik: közösségi főtér, diákváros, Ganz Liget

A bronzérmes F csapat mottója – A Közösség aCél! – jól összefoglalja szemléletüket: a terület megújítását a közösségi funkciók és a zöldfelületek bővítésére alapozták. A jelenlegi, széttagolt közlekedési csomópontot kétsávos körforgalomra cserélnék, a tömegközlekedési megállókat egységes csomópontba szerveznék, emellett tram-train kapcsolat és új kerékpáros infrastruktúra is szerepelt a tervben.

Elképzelésük szerint az Orczy tér valódi közösségi főtérré alakulhatna, a Sorsok Háza közelében emlékpark és nagyobb zöldfelület jöhetne létre a Fiumei sírkert déli megnyitásával. A volt Józsefvárosi pályaudvar helyére új lakónegyed, közpark és sportkomplexum kerülne, a Ganznegyedben az ipari örökség megőrzésével kreatív, lakó- és közösségi funkciók kapnának teret. A terület nyugati részén tervezett diákváros a közeli egyetemek hallgatóinak biztosítana korszerű lakhatást és közösségi életet.

A csapat tagjai Strüning Noel, Illantz Igor és Drixler Ádám István (BME), Mizsák Bálint és Rompos Maja (MATE), valamint Tar Levente László (SZE) voltak.

A 3. helyezett terv – kattintásra megnagyobbodik a kép

A Várostervezési Napokról

A 2008-ig visszanyúló gyökerű rendezvény alapötletét a magyar, cseh és osztrák hallgatókat összehozó MEPS nemzetközi tervezési gyakorlat adta. Az idei, március 5-én megnyitott eseményen Ekés András, a Mobilissimus Kft. ügyvezetője leplezte le a helyszínt, az esti szakmai előadásokat Rácz Zoltán (BKK) és Alföldi György (BME) tartotta. Másnap a csapatok helyszíni bejáráson ismerhették meg a területet, amelyet a BKK, a Budapest Közút, a Mobilissimus és a Józsefvárosi Önkormányzat szakemberei mutattak be.

A verseny zsűrijét Fekete Albert vezette; a bizottságban helyet kapott többek között Albrecht Ute (Budapest Főváros Városépítési Tervező Kft.), Kádár Bálint (KÉK/BME), Dudás István (Swietelsky Vasúttechnika) és Rádai Dániel, a Józsefvárosi Önkormányzat alpolgármestere.

Nyitókép: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.
2026. október 10.
Józsefváros tele érdekes műhelyekkel, kisiparosokkal, és van ahol a gyártáson túl tanítással és közösségépítéssel is foglalkoznak: Biró Gergő szitanyomó műhelyében jártunk.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.