Különleges nevelőszülői munka a Századosnegyedben

kínai gyerek - Fotó: Unsplash
2022. szeptember 10.

„A kínaiak hozzánk képest ridegtartásban nevelik a gyerekeiket”

A 90-es évek elején rengeteg kínai érkezett az országba, akik a Józsefvárosi piacon kereskedtek. Nagy tervekkel jöttek, aki ügyes volt, jól megszedte magát. Közben viszont a gyerekprojektet is „le akarták tudni”: sokan magyar családoknak adták ki csemetéik nevelését. Egy ilyen nevelőanyukával, Dallosné Erikával beszélgettünk ezekről az évekről. Mára alábbhagyott a betelepedési hullám, és sokkal ritkább, hogy nevelőszülőnek adnák ki a gyerekeket.

Erika és férje, Pál a Századosnegyed egyik lakótelepén nevelték saját három fiukat, akik már épp beléptek a kamaszkorba, amikor az első kínai kislány, Wendy megérkezett a családba. Pál egy arab férfinak dolgozott a kínai piacon, de a szemben lakó kínai család kifigyelte, hogy megbízható munkaerő, és odament hozzá azzal az ajánlattal, hogy „bármennyit is keresel az arabnál, a dupláját adom”.

Így lett Pálból a telepen lakó kínai családok mindenes ügyintézője. Segített nekik autót vizsgáztatni, ügyeket intézni, orvoshoz kísérte őket. Hamar körbejárt a telefonszáma a kínai családok közt, így egyszer megkeresték, nem tud-e valakit, aki tartósan vigyázna kisgyerekre, ő pedig azt felelte, dehogynem: a feleségét.

kínai gyerekek
Fotó: Unsplash

Így került a családba Wendy, amolyan első lánygyerekként a három fiú után. Négy hónapos korától náluk lakott egészen a harmadik születésnapja előttig, és úgy szerették, mint a saját gyereküket.

Nem ők voltak az egyetlenek, a telepen sokan neveltek hasonló módon kínai gyerekeket, ami biztos megélhetést adott nem kevés embernek akkoriban. Egyetlen hátulütője volt, hogy többeket bejelentés nélkül alkalmaztak.

Ki volt mondva, hogy ne szeretgessék őket annyit

Wendy teljes időben a Dallos családdal lakott, hétvégente látogatta csak meg az anyukája, de olyan is volt, hogy hetekig nem látta az anyját. Erikáék őutána még két kisgyerekről, két unokatestvérről gondoskodtak, de Shibo és Anqi a szüleikkel laktak, esetükben csak napközbeni felügyeletre volt szükség.

Erika úgy figyelte meg, a kínaiaknál általában a nő vitte a boltot, ő ült a piacon a pavilonban egész nap, míg a férfiak kártyáztak, üzleteltek, beszélgettek. Nagy luxus lett volna, ha a gyereknevelés miatt a nő évekre kiesik a munkából, emiatt adták a kicsiket nevelőszülőkhöz.

Nagyon változó, hogy a kínai családokban hogyan kezelték a gyerekeket, az biztos, Erika szerint messze nem ölelgették, szeretgették őket annyit, mint ahogy az a magyar anyukáknál szokás, pedig a gyerekek igényelték volna a fizikai kontaktust.

„Hozzánk képest ridegtartásban nevelik a gyerekeiket a kínaiak”

– összegzi a tapasztalatait Erika, és hozzáteszi, bár némelyik család kifejezetten kiadta neki, hogy „nem kell puszi”, ne ölelgesse annyit a gyerekeket, ő megszegte a parancsot, főleg a pici baba, Wendy esetében.

Brutális követelmények gyerekkorban

A ridegebb nevelés mellett jellemző a kínai családoknál a tanulás fontossága is: úgy gondolják, mivel sokan vannak, idegen országokban csak úgy érvényesülhetnek, ha gyerekeik a legjobb oktatást kapják. Anqi és Shibo egy jó nevű általános iskolába járnak Óbudára, Anqi kitűnő tanuló, Shibo átlaga is közelíti az ötöst, szülei mégsem elégedettek vele teljesen.

A magyar iskola mellett kínai suliba is járnak, ahol a hétvége két napján kínaiul tanulnak írni és olvasni. Ezen felül mindegyikük különórákra is jár, Anqi zongorázni, hegedülni és dzsesszbalettozni tanul. Érdekes módon, a gyerekek a nagy leterheltség ellenére jól teljesítenek mindkét iskolájukban, nyugodtak, udvariasak, nincs velük semmi (látható) probléma.

Se szó, se beszéd, elvitték a gyereket

Amíg Anqival és Shibóval, illetve szüleikkel máig jó kapcsolatot ápolnak Erikáék, és most is megkérik őket, menjenek el a szülőire, jegyzeteljenek, hogy ők is értsék, miről volt szó, Wendy története sajnos nem alakult ennyire jól.

gyerekágy
Fotó: Pixabay

Hároméves kora előtt a szülők egyszer csak beállítottak, és elvitték Wendyt egész nyárra azzal az ígérettel, hogy őszre visszahozzák. Erika szerzett neki helyet egy jó óvodában, nagyon várták haza. Ősszel csak nem jött a kislány – mindig ígérték szülei, hogy hamarosan érkezik, de egyszer csak azt közölte az anyja, hogy Wendy már Kínában jár óvodába, egy nagynénje neveli. Hosszú ideig nem hallottak róla, később tudták meg, hogy amikor az óvodát kint befejezte, ismét visszahozták Magyarországra, hogy itthon járjon iskolába, bár addigra elfelejtett magyarul, így megint egy számára teljesen idegen környezetbe érkezett.

„Tudtuk, hogy van apja, anyja a gyereknek, és egyszer elveszítjük, de arra nem számítottunk, hogy így, egyik pillanatról a másikra, búcsú nélkül viszik el tőlünk, a szülők kénye-kedve szerint rángatják ide-oda”

– meséli Erika.

Bepisilt, hogy ne kelljen az anyjával találkoznia

Wendy testvérével is hasonlóan kegyetlen módon bántak a szülők, őt egy másik nő nevelte 40 napos babakorától kezdve. Nagyon kevés kapcsolata volt az anyjával, a nevelőanyját viszont megszerette, ragaszkodott hozzá, így mikor 2-3 éves kora körül meglátogatta az anya, alig lehetett lefejteni a nevelőről. Ijedtében be is pisilt egyszer, át kellett öltöztetni, mire az anya ideges lett, nem várta meg a procedúrát. A kisgyerek pedig rájött, ha bepisil, megússza, hogy az anyja erőszakkal elvigye, és onnantól kezdve mindig bevetette ezt a trükköt.

apa-gyerek; Fotó: Pixabay
Fotó: Pixabay

Végül néhány éves korában szintén minden bejelentés nélkül vette vissza az anya a gyereket, aki egyáltalán nem értette a helyzetet, sőt kínaiul sem tudott, az anyjára tulajdonképpen idegenként tekintett. Annyira megviselte a változás, hogy összetört lelkileg, az anyja emiatt büntetésből kizárta az erkélyre. A szomszéd hívta fel Pált, hogy menjen oda, csináljon valamit, mert a gyerek üvölt az erkélyen és üti az ajtót, az anyja meg nem engedi be. Akkor az egyébként végtelen türelméről ismert Pál odament Wendy és testvére anyjához, és megfenyegette, hogy feljelenti a gyámügynél, ha nem engedi be a gyereket az erkélyről, nem bánik vele emberi módon.

A fent leírt példa extrém és ritka, a legtöbben azért szépen, szeretettel nevelték a gyerekeiket, még ha egyéb szempontokat előrébb valónak tartottak is, teszi hozzá Erika. Ők is mindig igyekeztek figyelni arra, hogy a szülők kéréseit betartsák, ne menjenek szembe a nevelési elveikkel.

Képeink illusztrációk. Nyitókép: Unsplash

Kapcsolódó cikkek

2022. május 02.
Családi pikniket szervezett április utolsó napján, szombaton a Rotary Club Budapest-Margitsziget a Molnár Ferenc téren. Civil szervezeteket és zenészeket hívtak meg a parkba, a nap folyamán százak látogattak ki a jó hangulatú rendezvényre.
2021. december 25.
A nigériai Kate évek óta Magyarországon él. Menekültként érkezett, a főváros egyik kórházában dolgozik. Ez az első karácsony, amit a gyerekei körében tölthet.

További cikkek

2026. szeptember 22.
Másfél éves lett a Lakótér, a Józsefvárosi Önkormányzat önkormányzati lakásbérlőket segítő szolgáltatása. Az elmúlt időszakban a Kálvária tér 21. szám alatt működő irodájukban információkkal, tanácsadással és különböző programokkal várták a bérlőket.
2026. szeptember 21.
A kerület hétköznapjait és különleges pillanatait megörökítő fotókból nyílik kiállítás a H13-ban.
2026. szeptember 20.
Művészetterápiás csoport indul Józsefvárosban 13–15 évesek számára a Partvonal Pszichoterápiás Rendelőben.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.