Életveszély helyett biztonságot akarnak

2022. március 22.

Megszületett a 100-as házak 12 pontja

Megfogalmazták alapvető igényeiket a 100-as házak bérlői érdekvédelmi csoport tagjai. A csoportban az önkormányzati lakások lakói próbálnak együtt elérni valamiféle változást a fenntartónál, azaz a JGK-nál mind hozzáállásban, mind tényleges javítások, fejlesztések eszközölésében.

Összegyűjtött pontjaik nem luxusigények, olyan alapvető követelések, amelyekkel végre embernek érezhetnék magukat az ottlakók.

„Olyan embernek, akit cselekvőképes felnőttként kezelnek, nem beszélnek és döntenek a feje fölött, mint egy gyereknek” – írják. 

Úgy tapasztalják, hogy folyamatosan elutasításba, érdektelenségbe, falakba ütköznek, és ezeket az élhető körülményeket lehetetlen kiharcolniuk. Ezért fogtak össze és hozták létre a csoportot, amelyben folyamatosan bemutatják majd, milyen eredményeket értek el eddig.

A 12 pont így hangzik:

  • Életveszélyes helyett biztonságos lakhatás
  • Minden háznak legyen gazdája
  • Tervszerű karbantartást gyorsszolgálat helyett
  • Átlátható közös költség számítás
  • Írásbeli dokumentáció
  • Ne legyen üres lakás
  • Bérlakás mobilitási program
  • Lakásgazdálkodási terv
  • Nyilvános átvilágítás
  • Átlátható panaszkezelés
  • Kommunikáció fejlesztése
  • Közösen tervezett munkálatok
     

Az egyes pontokat egyelőre nem fejtették ki bővebben, így például nem tudjuk, mit értenek bérlakás mobilitási program alatt. A legtöbb pont azonban, hogy legyen gazda, azaz közös képviselet, akihez fordulni lehet, ne legyenek a házak életveszélyesek, a panaszokat és javításokat írásban dokumentálva vezessék – nagyon is egyértelmű, alapvető igények.

Fotó: Huszár Boglárka

Az, hogy ne legyen üres lakás, korábbi információink alapján nehezen megvalósítható. Molnár György korábban azt nyilatkozta lapunknak, hogy elfogytak a jó állapotú lakások, a megmaradtakat pedig nagy nagyobb összegből lehetne felújítani.

Többször felmerült kérdésként, hogy a rossz állapotú lakásokat miért nem adja ki az önkormányzat olyanoknak, akiknek ennyi is sokat jelentene, de ha kiadnák, azzal valószínűleg visszaérnénk oda, hogy az életveszélyes, alapvető emberi szükségleteket nem kielégítő lakások miatt jönnének az újabb panaszok. Elküldtük ezzel kapcsolatban kérdéseinket a bérlői csoportnak, várjuk a válaszukat.

Nyitókép: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.