„Tegnap délután megérkezett hozzám a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő hivatalos levele, amelyben adatokat kérnek a Diószegi utca 20. szám alatti társasházról. Ez azt jelzi, hogy megindulhat az állami kisajátítási folyamat ennek az épületnek az esetében is, hasonlóan a szomszédos épületekhez” – adta hírül Pikó András polgármester a május 14-i Facebook-posztjában. A levél érkezésének napján kora este ad hoc jelleggel lakossági fórumot tartott – Jámbor András országgyűlési képviselővel együtt – az érintett házban, ahol tájékoztatták a lakókat arról is, hogy az önkormányzat elkezdi felmérni a lakásigényeiket és belekezd az elhelyezésük megtervezésébe.
Az önkormányzat május 6-án tartott lakossági fórumot az állam által kisajátított házak ügyében. Arról számoltak be, hogy elkészült az átköltöztetések eljárásrendje, ami azt jelenti, ha az állam időben és elegendő pénz fizet, 2026 tavaszán elkezdődhet a lakók átköltöztetése. Az állam kezébe július 9-ével kerülnek a házak, amelyekért cserébe előreláthatóan mindössze 5,25 milliárd forint kártalanítást fizet. Az összeg 8-10 milliárd forinttal ugyan elmarad az önkormányzat által igényelttől, ám Pikó András azt ígérte, ennek ellenére is megkezdik a kiköltöztetést.
A Diószegi utca 20. sorsáról az esten még semmi előremutatót nem tudtak mondani a politikusok, mert ők sem kaptak választ a kormányzattól arra a kérdésre, hogy mi a terve a házzal. A Diószegi 20. annak idején adminisztrációs hiba miatt maradhatott ki a kisajátítási törvényből.
Kora délután a Diószegi 20-ban nyitott kapu és hangos szóváltás fogadott. Kiderült, nincs egy napja, hogy cserélték, mégis megint rossz a kapuzár, bárki szabadon ki-be járkálhat a házba. „Van, akinek még nincs kulcsa, azért vitázunk. Pedig zárva kellene tartani a kaput. Amikor valakihez jönnek, menjen le és engedje be” – válaszolt vissza az elsőről egy hölgy, miután elmondtam, nem a ház lakói vagyunk, de ha már nyitva volt, bejöttünk.
A kérdésre, hogyan élik meg, hogy egy éve lóg a sorsuk a levegőben, most mégis úgy néz ki, pont kerül a probléma végére, azt válaszolta, kilátástalan az életük, mert nem tudják, mi lesz velük. „Kétségbe vagyunk esve, hogy kidobnak minket az utcára. Az önkormányzat hiába adja a szavát, mi attól nem vagyunk előbbre” – mondta. Néhányan felfigyeltek a beszélgetésünkre és rögvest be is csatlakoztak. „Már vagy 100 éve ugyanaz a lemez: lebontják a házat, kapunk majd másik lakást, aztán nem történik semmi” – vágta oda a gangon álló másik hölgy. „Csak csinál valamit már ez a polgármester” – szólt a harmadik nő. Ebben bíznak, mert nincs más választásuk, mondták szinte egyszerre. „Már megszoktam, hogy itt élek. Jobbat nem tudok, jobb helyre nem tudok költözni. Nem csak én, a többiek sem. Nincs miből” – tette hozzá a hölgy, akivel elsőként elegyedtem szóba.
A lépcsőház másik felén egy fiatal férfi ült várandós feleségével a gangon. Panaszkodott, hogy nekik azt mondták, mehetnek az utcára. A kérdésemre, hogy mégis ki mondta, közölte, hogy az önkormányzat. „Már voltak itt korábban, azt mondták befalazzák a lakást. Sokakkal csinálták itt az évek alatt, hogy elvették tőlük a lakást, befalazták, de nem adtak nekik másikat. Engem jelentgetnek a szomszédok a kutyáim miatt, meg mert terhes a feleségem.” Önkényes lakásfoglalóként vannak nyilvántartva, egészítette ki a felesége. „Tegnap voltak kint az önkormányzattól, azt mondták, megpróbálnak segíteni.” A férje legyintett, szerinte mindig mást mondanak. Nem szeretnek a házban élni, bár mindenkit ismernek. „Csak hallottam róla, mi ment a Hős utcában, de ez itt rosszabb szerintem” – mondta a nő.
A földszinten elmenőben volt egy férfi, sietett, de azért annyit megosztott velünk, kellemetlennek tartja a helyzetüket. Nem tudják, hogy nekifogjanak-e a lakásfelújításnak, elhúzódik-e évekig a huzavona az állam és az önkormányzat között. „Nem jó bizonytalanságban élni.”
„Ez a mindennapi feladat” – mondta egy másik földszinti lakó, István, miközben a lakása előszobájában sepregette össze a földre hullott vakolatot. „A ház fala alulról vizesedik, folyamatosan dobja le magáról.” A lakásában már hatalmas felületen hiányzik a vakolat. A szobában elkezdte leverni inkább, hogy szárazabb legyen a fal, mondta. Hiába jött ki a gyorsszolgálat, megmondták, nem tudják megcsinálni. Amikor beköltözött 15 éve, még nem volt olyan nagy a baj, fel tudta újítani a fürdőszobát, a konyhát is lecsempézte. Úgy emlékszik, nagyjából 6 éve vizesedik erőteljesen a ház. „A kártérítésnél a 2. és 3. emeletiek négyzetméter ára jobban jön majd ki, mert szárazon vannak. Ez nem igazságos.”
István úgy tudta, az ő házuk is ott van a kisajátítottak között. Az sem volt világos neki, hogy a DIÓ2030 projektet már lefújták. Úgy hitte, a szomszédos házakban élőknek már annak keretein belül ajánl fel cserelakást az önkormányzat. „Remény az van, kilátás semmi. Az a helyzet, hogy mi, lakók, tehetetlenek vagyunk. Nem tudunk máshoz kezdeni, mint hogy várunk. Itt nincs az, hogy ügyvédet fogadunk, aki képvisel minket, mert ezek nem a mi lakásaink.”
Bár nyugdíjas már, még mindig dolgozik sofőrként. Szeretne jobb körülmények között élni, Budapesthez sem ragaszkodik. „Éltem már saját családi házban Érden, Óbudán is. Tudok különbséget tenni a kettő között.” Szerinte, amit a jelenleg regnáló önkormányzat meg tud tenni az érdekükben, azt meg fogja tenni.
A földszinten az egyik lakás gyönyörűen fel van újítva, kívülről leszigetelve és lefestve, az ablakok, az ajtó is új. A legszebb porta a környéken. „Saját pénzemből van. Meghaltak a szüleim, és az örökségből újíttattam fel, mert az önkormányzat egyáltalán nem törődött vele” – mondta a nyugdíjas korú hölgy, aki 38 éve él a 26 négyzetméteres lakásban, mára hatodmagával – „úgy élünk, mint a hangyák, egymáson” –, a gyerekei ott nőttek fel, az unokái is odaszülettek. A fal belülről nála is vizes, salétromos, 3 éve ígérték neki, hogy megcsinálják, de azóta sem ment ki senki a JGK-tól.
Azt mesélte, szeretett volna hűtő-fűtő klímát beszereltetni tavaly, mert nincs nála fűtés, hősugárzóval kell fűtenie. Bár minden szükséges papírt beszerzett a pályázati anyaghoz, mégis elutasították. Azzal indokolták, hogy ki fogják őket költöztetni. „Azóta is hősugárzóval fűtök. A mai világban, az unióban ezt meg lehet engedni? Azt meg lehet engedni, hogy a saját pénzemből, feketén csináltatom meg a fürdőszobát?” Amikor nem volt még fürdőszobájuk, teknőben fürödtek. Féltek, ha elkészül a fürdő, az önkormányzat megbünteti őket, de erre nem került sor. „Az önkormányzatnak csak jót tettem, mert az övé a lakás, nem az enyém.”
A JGK ügyfélszolgálatán azt javasolták, próbáljanak meg pályázni a gyerekei másik lakásra. „Nem értik meg, hogy engem nem hagynak el a gyerekeim, össze vagyunk szokva, nem mennek sehová nélkülem. Csak nagyobb lakásra lenne szükségünk.” Azt mondta, bosszantaná valamelyest, ha a 18. és a 22. ház lakói költözhetnének, őket meg otthagynák, az nem lenne igazságos. „Akkor feleslegesen ültettek bogarat az emberek fülébe. Én még máma élek, holnap meghalok. Nekem jó itt is. Pikó már mindent megígért, de már csak akkor hiszem el, amit mondott, ha benne leszek a másik lakásban, addig csak a Jóistenben hiszek.”
A szomszéd lakáshoz kísért közben, azt mondta, egy hölgy lakik benne, de szinte sosincs ott. Húsvétkor ki kellett hívni a tűzoltókat, mert szivárgott nála a gáz. Olyan gázszag volt az udvaron, hogy nem lehetett megmaradni.
Erika 40 éve lakik a másodikon az egyszobás, szépen felújított 24 négyzetméteres lakásban. Ott nevelte fel 3 gyerekét, akik már kirepültek, így ketten maradtak a férjével. Tősgyökeres VIII. kerületi, már az ükapja is a kerület szülöttje volt. Erika épp a mosnivalót pakolta össze, amikor szóba elegyedtünk. Kikapcsolták náluk az áramot – szerinte indokolatlanul, mert nincs tartozásuk a szolgáltató felé, a bürokrácia miatt lassan halad a visszaköttetés. Elemes lámpákkal világítanak esténként, csak annyi ételt vesznek, amit aznap megesznek, a telefont a szomszédban töltik.
Nem lesz a kiköltözésből semmi, véli Erika. „Hiába voltak itt megint, semmi változás nem lesz. Tavaly is jöttek, ugyanazt elmondták, de maradt minden a régi. Ugyanabból a kottából játszanak még mindig.”
Szemből a gangon figyelt minket egy hölgy. 25 éve él a családjával a házban. Szeretnének megfelelőbb környezetben élni, ahol például a lépcső nincs feldúcolva, hogy le ne szakadjon. „Itt is történni fog valami. Eddig 130 emberről beszélt a polgármester, tegnap este a lakógyűlésen pedig már 180-ról. Abba már benne vagyunk mi is, mert itt körülbelül ötvenen lakunk” – mondta.
Fotók: Huszár Boglárka
