A témával foglalkozó Samudaripen – Romák sorsa a holokauszt idején 3. című kötetet a Fugában mutatták be nagy létszámú közönség előtt. A könyv szerzőjével, Bársony János jogásszal, történésszel, a roma polgárjogi mozgalom aktivistájával Józsa Márta újságíró, szerkesztő beszélgetett. A beszélgetést Majtényi György történész professzor méltató szövege vezette fel. „A Corvina Kiadó által kiadott kötet jelentőségét sem érthetjük meg a roma holokauszt kutatásának előtörténete nélkül. A romákkal szemben elkövetett bűnök szinte feledésbe merültek a II. világháború után. A történelemben gyakran úgy tűnik, mintha az emlékezés lenne a meghatározó jelenség. Emlékezés nélkül a helyi vagy nemzeti kultúra, a különböző csoportidentitások, vagy számos kollektív tevékenység nem maradhatott volna fönn. A felejtés azonban valójában ugyanolyan természetes jelenség a modern társadalmakban, mint az emlékezés” – fogalmazott.
A romák ellen elkövetett bűnöket a korabeli hatóságok kevésbé dokumentálták, mint a soá, a zsidó holokauszt történetét. „Így a levéltári forrásokon alapuló rekonstrukcióra kevesebb lehetőség nyílt, ami hátráltatta az események történészi feltárását”, mondta Majtényi György, pedig fontos lenne, hogy a roma holokauszt a kollektív emlékezetben magyar nemzeti tragédiájává is váljék, és a nyilvánosságban látható legyen, hogy ezeket a bűnöket részben nem roma magyarok követték el roma magyarokkal szemben.
„Akinek nincs múltja, annak nincs jelene,
és leginkább nincs jövője” – mondta Bársony János a beszélgetés elején. A múlt elemzése és a kutatások eredményei tudatossá teszik a mát és tervezhetővé a jövőt. Hiánypótló művéről kifejtette, törekedtek arra, hogy minél több visszaemlékezést tartalmazzon, így nem száraz tudományos szöveg. A romákat egyre jobban érdekli, mi történhetett helyben, milyen tragikus események zajlottak le, és sokakat foglalkoztat, miért nem része az iskolai oktatásnak Magyarország legnagyobb kisebbségének múltja, történelme. „Az oktatási rendszerben
a pedagógusokban is felébredt ez a hiányérzet.
Egyrészt annak tudata, hogy ketten nevelik a gyereket, a pedagógus és a szülő, és hogy ki kéne dolgozni a tematikáját, miként kell ezt együtt csinálni és leküzdeni a roma szülők kudarcélményét, amit az előző iskolai generációkban sikerült összeszedniük, mert az iskolát nem érdekelte a szülői ház értéke és hagyományrendszere” – magyarázta Bársony János. Úgy látta, egy gyereknek akkor elfogadható és használható a tudás és a tanítás, ha azt magáénak érzi.
A II. világháború idején német katonák őrizte nagy internálótáborokat alakítottak ki a romák részére. A náciknak egyetlen mértékegysége volt, mégpedig
a német érdek.
A rettegett komáromi Csillagerődbe, mivel a magyar csendőr megszokta, hogy a zsidókat családostul viszik a németek, a cigányokat is úgy hozták. Egy SS-század a munkaképeseket kiválogatta, a nem munkaképeseket itt őrizték, a túlzsúfoltság általános volt. Bársony János azt ecsetelte, hogy a cigányok nem kaptak fedelet, nem juthattak tiszta vízhez, az élelmezés pedig abban merült ki, hogy öt méter magasból, a fal tetejéről kötélen engedték le a levest, és aki kézzel kiszedte, az evett, aki erre nem volt képes, élelem nélkül maradt. Edény és kanál a foglyok körében nem volt engedélyezett. „Körülbelül 1500 roma legnagyobb temetője a komáromi Csillagerőd” – jelentette ki.
Bársony János kötete a roma holokauszttal foglalkozó kutatók és a téma iránt érzékeny olvasók érdeklődésére egyaránt számot tarthat.
Fotók: Karancsi-Albert Rudolf
