Borongó

2024. december 07.

K. und K. a Conti utcában

Keserédes pillanatkép a kéjjel teli Józsefváros mélyéről Kosztolányi Dezsővel (kivételesen Karinthy Frigyes nélkül), amelyben a társadalom alsó tájékának figurái csapnak össze, és a sok lúd disznót győz.

Kosztolányi Dezső 1933–34-es naplóbejegyzései között olvasható:

„A Conti utcai bordélyházban szombat este egy munkás megsértette valamelyik nőt. K-nak nevezte, erre a többiek, mintegy varázsütésre, lekapták lábukról a lakkcipőt, és a sarkával egyszerre húszan, harmincan – nekitámadtak. Kékre-zöldre verték az arcát, egyik szemét ki is ütötték”.

A költő még hozzáteszi, hogy mindezt a saját szemével látta, tehát nem csinál titkot abból, hogy olykor bordélyba jár.

A madám – vagy ahogy Kosztolányi nevezi, a szobaasszony –, Sommer Mici egyik lábára sántít, a másik szemére vak, ami a gyermekbénulás maradványa lehet. „Akár Kölcsey – gondolja Kosztolányi. – Mici tanti jókedvvel, bőséggel áld meg minket az ő házában. Bár Kölcsey nem volt sánta, legalábbis a verssorai soha nem vétettek lépést”, szövi tovább a gondolatait a költő cipőfűzés közben.

Egy Ganz gyári munkás, Karikás Péter a délelőtti műszak után leszáll a villamosról a Mária Terézia téren, és nehéz léptekkel elindul a legközelebbi csapszék felé. Megfáradt a munkában, jár valami szórakozás neki is. Kirendel egy kancsó bort, tölt, és fáradtan néz maga elé. Fáj mindene, a válla majd leszakad, rágyújt egy cigarettára. Valahogy csak kihúzza már nyugdíjig, amit remélhetőleg a munkássegélyező havi rendszerességgel kiutal majd neki, mert egész életén át becsületesen fizette a részleteket.

Munkás, 1946 – Fotó: Berkó Pál / Fortepan

Kosztolányi a Conti utcai nyilvánosház kasszája előtt állva épp rágyújt, amikor Karikás belép a kuplerájba, nem néznek egymásra. A költő, szája sarkában a cigarettával, kinyitja a tárcáját és kivesz egy ropogós bankót. Nem látja a címletet, mert a szemét csípi a füst, de ez nem zavarja. A kávéházban is megesik gyakran, hogy rossz címletet vesz elő, ám ilyenkor mindig figyelmeztetik. Nem tehet róla, hogy csak két keze van az embernek, a jóisten nem teremtett neki egy harmadikat, amivel a cigarettáját foghatja, miközben a tárcájában kotorászik.

„Siess már, nincs időm”, mordul a nőre Karikás, aki közben kiválasztotta szíve hölgyét, az idősödő Kotler Terit, akinek vakítóan fehér combjai még Kosztolányit is elkápráztatják olykor. Mert a költő a fekete harisnyák rabja. És a Teri mindig feketét viselt, soha pirosat. Mert a fekete nagyon passzol a combja fehérségéhez. A Teri már kissé nehézkesen mozog az ágyban, de puha a húsa, mint a rántott csirkecomb, és mosolyogva megenged néha olyan dolgokat is, amiket a fiatalabbja csak grimaszolva és kelletlenül.

A fehér combok fekete harisnyás asszonya azonban úgy dönt, hogy végigszívja a cigarettát, amire akkor gyújtott rá, amikor Karikás rábökött a ronda, piszkos körmével. Kotler Teri mindig is undorodott a munkásosztálytól, mert a munkások büdösek, mosdatlanok, mint Teri apja, aki mindig véresre verte a nadrágszíjával azokat a szépséges fehér combokat, ha visszafeleselt neki. Jó nagy marha volt, meg is ütötte a guta, gondolja Teri a néhai apjáról, aki a lánya szüzességét is elvette, amikor annak eljött az ideje.

Utcalány, 1966 – Fotó: Fortepan / Fortepan

„Mozdulj már, te kurva – morogja Karikás –, mit gondolsz, a karácsonyt is itt töltöm majd miattad?” Kosztolányi és Sommer Mici is fültanúi a jelenetnek, mindketten odafordulnak. „Nyitva vagyunk szenteste is”, mondja Mici kedvesen, kissé emelt hangon, hogy minden vendég jól hallja. „Magának én nem osztottam lapot”, veti oda Karikás a madámnak, de amikor visszafordul Terihez, a mellette ülő Zigler Irma a maga méltán hírhedt hangján nevetve megjegyzi: „Kurva a maga becses neje, a tekintetes asszony, akit a házmester süketnéma fia ránt a farkára, amíg maga itt örömködik.”

Karikás már épp készül szájon vágni a nagyszájú Irmát, amikor Teri lekapja a lakkcipőjét, amely tulajdonképpen egy takaros kis papucs magas, hegyes sarokkal, és azzal esik a munkásember fejének. Telibe is találja kopasz homlokát, ami jel a ház összes hölgyének, akik saját lakkcipőjüket lekapva csatlakoznak az offenzívához. A szerencsétlen Karikás ezeket a sérüléseket biztos nem tudja majd otthon kimagyarázni, de magyarázhatja, ahogy akarja, a felesége már úgysem hisz el neki semmit.

Mesteremberek, 1934 – Fotó: Hámornik Balázs / Fortepan

Kosztolányi közben elteszi a tárcáját, a lassan végigégő cigaretta már perzseli az ajkát, ezért inkább belehajítja az ajtó mellé helyezett vizes vederbe, és búcsúzóul még odaszól Mici tantinak. „Ez most megkapja. Mehet panaszra, ha akar, de a rendőrségen úgyis csak kiröhögik. Ha esetleg szükségessé válik, majd én is tanúsíthatom, hogy Teri meg Irmácska önvédelemből cselekedtek.”

„Áldott karácsonyt”, int Micike a távozó költő után. „Magának is, drága, és a ház összes hölgyének nemkülönben”, válaszolja Kosztolányi a küszöbről, de szavai belevesznek a hatalmas lármába, amely a küzdelmet kíséri.

Itt olvashatók korábbi Borongók.

Nyitókép: A Conti utca, 1917 – Ladinek Viktor / Fortepan

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.