„Olyan ember vigyáz mostantól a biztonságunkra, aki tényleg mindenre képes a Fidesz érdekében”
– mondta Pikó András a Klubrádiónak vasárnap, és hasonló tartalmú posztot tett ki Facebook-oldalára is. A polgármester szerint az is aggályos, hogy „egy semmilyen más képességgel nem rendelkező, csak a politikai megbízhatósággal rendelkező úgynevezett politikust” tesznek meg a titkosszolgálatok vezetőjévé, de az még inkább elgondolkodtató, hogy az új biztos korábban vélhetően maga is részt vett „egy hibrid térben zajló lejárató kampányban”. Abban, ami 2019-ben irányult Pikó András és kampánycsapata ellen, amikor elindultak a VIII. kerületi önkormányzati választásokon.
Mi is történt 2019-ben? A történet egy Facebook-profilról szól: Mata Vivien módszeresen építette kapcsolatait józsefvárosi baloldali és civil csoportokban. Később derült ki, hogy a 35 évesnek mondott „Vivien” profilképe egy 57 éves kanadai nőé volt, és érdekes módon a VIII. kerületi ellenzéki csoportok mellett lelkesen követte a tordasi Fideszt és a Tordas SE-t is – ez utóbbinak történetesen Farkas Örs volt az elnöke.
A profil 2019 szeptemberében mutatta meg igazi arcát: kiszivárogtatott egy fotót egy zárt Facebook-csoportból a Magyar Nemzetnek, amely ennek alapján azzal vádolta meg Pikó András kampánycsapatát, hogy törvénytelenül másolják az ajánlóíveket. A hecckampányból házkutatás és nyomozás lett, hiába magyarázta az akkori kampányfőnök (ma alpolgármester) Udvarhelyi Tessza, hogy csupán az ajánlóívek mozgását követik – vagyis azt, melyik aktivistánál hány darab van éppen –, két nappal később rendőrök szállták meg a kampányközpontot.
Lefoglaltak két laptopot, majd októberre megszüntették a nyomozást, nem találtak bizonyítékot törvénysértésre.
A történet pikantériája, hogy a feljelentést tevő helyi választási bizottságban többségben voltak a fideszes delegáltak. Kocsis Máté akkor látványos politikai offenzívába kezdett: felszólította Pikó Andrást és csapatát, hogy lépjenek vissza a választástól. Az indok személyes adatokkal való visszaélés volt. Ekkor már folyt a rendőrségi nyomozás, amely később egyébként nem talált bizonyítékot törvénysértésre.
A Corvinuson 2010-ben diplomát szerzett Farkas Örsöt 2014-ben nevezték ki a MÁV Zrt. ingatlan-bérbeadási és értékesítési igazgatójának. 2016-ban lett a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ vagyongazdálkodási igazgatója Kocsis Máté akkori polgármester hathatós közreműködésével, egy év múlva pedig már a kabinetfőnöke volt. Farkas Örs korábban a józsefvárosi Fidesz-KDNP irodában működő Alapítvány a Polgári Józsefvárosért kuratóriumi tagja és képviselője is volt, a fideszes kötődésű szervezetre hulló állami támogatásokról lapunk is írt.
2019-től az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatójaként tűnt fel a médiában, főként azt ismételgette, hogy „Karácsony Gergely alkalmatlan”. Innen vezetett útja Rogán Antal közelébe: előbb a Kormányzati Tájékoztatási Központ vezetője lett, ahol többek között George Clooney-t kellett valahogy összekötnie Soros Györggyel, amikor a színész kritizálta Orbán politikáját.
A járvány alatt Farkas Örs – akkor még a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivőjeként – házi karanténba kényszerült, miután egy hétvégi rendezvényen találkozott a később koronavírussal megfertőződött Hollik Istvánnal. Az igazán pikáns momentum azonban 2 hónappal később következett: a járvány kellős közepén, 2020 októberében Farkas Örs maszk nélkül szurkolt a Fradi–Újpest rangadón, majd a közösségi médiában még büszkén meg is osztott egy fotót erről. Bár a képet hamar törölte, később magyarázkodott, hogy „csak a fotó erejéig” vette le a maszkot, de az eset különösen kínos volt annak fényében, hogy a kormány épp akkor tette kötelezővé a maszkviselést a sportrendezvényeken.
2022-ben már a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő helyettes államtitkárként találkozhatunk vele – kiberbiztonsági tapasztalat vagy végzettség nélkül. Ebben a pozícióban olyan szervezetek tartoztak alá, mint az Alkotmányvédelmi Hivatal vagy a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat. A parlamentbe is különös módon került be: a kegyelmi botrány miatt lemondott Varga Judit helyére ülhetett be, annak ellenére, hogy a választási listán csak a 162. helyen szerepelt.
Február 7. óta ő felel Magyarország kiberbiztonságáért. Pikó András szerint ez a kinevezés komoly jelzés mindenkinek, aki még hisz Magyarország demokratikus jövőjében – főleg annak fényében, hogy az új biztos korábban maga is kétes online praktikákkal operálhatott.
Nyitókép: Illyés Tibor / MTI
