Korányi Sándor utca

2026. szeptember 01.

Csinnadratta nélkül készült el

A Korányi Sándor utca képe nagyon megváltozott az utóbbi pár évben, új egyetemi épület határolja, és az utca maga is teljesen megújult. Ez további változásokat is maga után hoz: átalakul a Füvészkert bejárati része, és egy új kollégium is épül.

Júniusban még forgalomkorlátozás volt a Korányi Sándor utcában, akkor építették az Illés–Korányi kereszteződés sziklakertjét. Mára befejeződött az utca felújítása az Illés utca és a Diószegi utca közötti szakaszon is. Sőt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Korányi utcai tömbje is elkészült, így hosszú idő óta építkezéstől mentes a környék.

A Korányi Sándor utca felújítása 2025 novemberében indult el az NKE közérdekű felajánlásából, a munka több szakaszban folyt. A leglátványosabb változás az Illés utca és a Diószegi utca közötti részen történt.

„Nem csináltunk átadóünnepséget nagy csinnadrattával” – írta ma Pikó András polgármester a Facebook-bejegyzésében, amiben a Rádai Dániel alpolgármesterrel és Angi István városüzemeltetési igazgatóval tett bejárás tapasztalatait összegzi.

Az utca már tavasz óta járható teljes hosszában, teljesen kész azonban csak most, a sziklakert és a növényzet végleges telepítése után lett.

Az átalakítás tervei a józsefvárosi önkormányzatnál készültek, a kivitelezést az NKE vállalta magára. „Közös megegyezésben bővült ki a műszaki tartalom, hogy az 500 millió forintos felújításból ne csak új aszfalt, hanem valóban fenntartható, gyalogosbarát utca legyen” – írja Pikó András.

Ma délelőtt kifejezetten arra vettem az utamat, és feltűnt, hogy nem tükörsima az aszfalt, főleg az Üllői út felé nem az. Pikó András ezt azzal magyarázza, hogy a teljesen sima burkolat

„autópályává változtatta volna a Korányi utcát,

mely korábban rossz állapotú volt, ami önmagában is lassította a forgalmat”. A némileg tökéletlen burkolat a forgalom fékezésével a gyalogosok és biciklisek érdekét szolgálja tehát, de más „akadálymentesítési elemeket is építettünk be a tervekbe”.

Fotó: Pikó András Facebook-oldala

Az Üllői úti torkolatban kétirányú kerékpársávot hoztak létre, emelt szintű az Illés utcai csomópont és a Diószegi utcai gyalogosátvezetés is. Emiatt nem kell a gyalogosoknak le- és fellépniük a járdáról, és az emelt szintű kereszteződésben az autók fékezni kényszerülnek, mert ezek olyanok,

mint egy megtermett fekvőrendőr.

Két új sebességcsillapító küszöböt építettek: az Orczy park főbejárata felé vezető új zebránál és a Korányi utca 12. előtti új gyalogátkelőnél. Az eddigi kettő helyett pedig most hat zebra keresztezi az utat.

A füvészkerti Medve bisztró mellett „Stockholm Faültetési Rendszer valósult meg, itt elképzelhető, hogy újra kell ültetni a fákat” – jegyzi meg Pikó András, utalva a forradalmi faültetési módszer korlátaira. A Blaha Lujza tér fáit is ilyen módon ültették:

Az Illés–Korányi csatlakozás az utca legveszélyesebb pontja, az autók többsége az Üllői út felől az Illés utcára fordul rá,

nem ritkán fékezés nélkül.

Ezért telepítettek a JGK szakemberei ide sziklakertet, ami „megakadályozza, hogy autók begázoljanak a növényágyásokba, valamint ébren tartja a sofőrök figyelmét a 30 km/órás sebességhatár betartásában”. Ide nem tettek öntözőrendszert, hanem a szokásosnál jóval ellenállóbb növényeket ültettek.

Az Illés utcai csomópont kezd térszerűvé alakulni: az NKE-épület előtt kialakított park és a sziklakert máris egységet képez, erre várt a Füvészkert is:

A Füvészkertnek kész tervei vannak a bejárati rész megnyitására, amivel a terecske másik oldala is kialakul majd. Papp László igazgató kérdésünkre elmondta, hogy már túl vannak a tervezési és műemlékvédelmi engedélyeztetési eljáráson. A Füvészkert sok évszázados múltja, műemléki jellege miatt ez nem volt egyszerű: építészettörténeti értékleltárral, tudományos freskó- és falkutatással, levéltári kutatás elvégzésével járt a munka.

„Ezen az őszön és télen mindenképpen elkezdjük a munkálatokat,

a forrás mértéke szabja meg, hogy csak egy épülettel kezdünk, és több ütemben haladunk, vagy egy ütemben tudjuk a teljes bejárati területet felújítani” – mondta Papp László.

Egy új épület is tervben van a Korányi utcában: egy magánberuházásban épülő kollégium, szemben az NKE lovardájával, amivel a régi házsor egyik foghíja fog megszűnni.

Nyitókép: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. augusztus 25.
A D55 építészeinek öt szállodajellegű háza épül Józsefvárosban. Bognár Dánielt és Vécsey Kristófot kérdeztük, hogyan fogtak a tervezéshez a történelmi múltú városnegyedekben.
2026. január 28.
Mihály Alpár Erdélyben született, Budapesten lett vendéglátós, megismerte a szakmát alulról és felülről egyaránt. Az álma egy családias kis hely, amit a Füvészkert oldalában próbál megvalósítani.
2026. január 14.
Papp László szeptemberben váltotta Orlóci Lászlót a Füvészkert élén. A kert sajátos működéséről, a közeljövő terveiről, a 250 éves múlt örökségéről is kérdeztük.

További cikkek

2026. szeptember 12.
A Debreceni Egyetem Építészmérnöki Tanszékének zádorfalvai építőtábora sokkal többről szólt, mint egy fából ácsolt, színes kültéri színpad felépítéséről. Egy olyan követendő, mélyen emberi és példaértékű országos mintát mutattak meg, amely alapjaiban képes megváltoztatni a hátrányos helyzetű roma fiatalok jövőképét.
2026. szeptember 11.
Túl alacsony jövedelmi határ, merev indikátorok, kevés pénz és sok adminisztráció – a Biztos Kezdet Gyerekházakban dolgozó szakemberek szerint több ponton változtatni kellene a jelenlegi rendszeren. Szabó-Tóth Kinga Dóra szociális, család- és idősügyi államtitkár a józsefvárosi Gyerekházban arról beszélt, hogy rugalmasabb szabályozásra és a terepen dolgozók nagyobb bevonására van szükség. A finanszírozás emelésére azonban egyelőre nem tett ígéretet.
2026. szeptember 11.
Másodszor indította el idén a Józsefvárosi Önkormányzat az állategészségügyi támogatási programot. A kerületi kutya- és macskatartók az állatorvosi költségek felére, a rászorulók és az ivartalanítást vállalók pedig akár 100 százalékos támogatásra is jogosultak lehetnek. A mostani körre négymillió forint áll rendelkezésre.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.