A Rajkó zenekar születése

2021. szeptember 02.

Romák ezreinek adott lehetőséget a boldogulásra

Emlékezzünk Farkas Gyulára, a Rajkó Zenekar alapítójára, Gyula bácsira, aki tanítványai ezreiből nevelt profi muzsikust.

Emlékezzünk Farkas Gyulára, a Rajkó Zenekar alapítójára, Gyula bácsira, aki tanítványai ezreiből nevelt profi muzsikust.

Farkas Gyula augusztus 18-án volt 100 éves. Évtizedekig lakott a József körúton, innen járt be nap mint nap a Rottenbiller utcába, a Rajkó Zenekar székházába.

Száz évben, ha egy születik – mondják arra, aki rendkívüli, sokoldalú talentumot kapott az Égiektől. Farkas Gyula ilyen tehetséggel született. Zeneszerző és karmester volt, de emellett olyan zenepedagógus is, akinek módszerét mára a klasszikuszene-oktatásban is világszerte átvették. Egyedi pedagógiai metodikája a kézről és fülből való tanítás. Megmutatta a hangszereken a hangokat és az ujjrendet, a tanuló pedig a darabot hallás és látás útján memorizálta, így gyorsabban el tudta sajátítani, mintha kottából kellett volna megtanulnia. Ezt a zenetanítási gyakorlatot, a Rajkó-módszert, az UNESCO szellemi kulturális örökségként vette nyilvántartásába 2016-ban.

Édesapja, a Zeneakadémiát végzett karmester, négyéves kortól kezdte Gyula tanítását. Már ekkor napi 6-8 órát gyakorolt, mert azt vallották: nem elég a tehetség, ha szorgalom nem társul hozzá. Muzsikusokra fokozottan igaz, hogy a tehetség csak páratlan szorgalom és odaadás árán bontakozhat ki.

A Rákóczi út és a Nyár utca sarkán 1947-ig működő kávéház, az Ostende Rajkó zenekarába 13 éves korában került be Farkas Gyula. Felvételiznie kellett, mert csak olyan gyerekeket, fiatalokat vettek fel, akik képesek voltak zenekarban is muzsikálni. Már abban az időben is népszerű volt a gyermekekből álló cigányzenekar, hírük eljutott külföldre is. A Magyar Világhíradóból tudjuk, hogy 1935 novemberében az Ostende Rajkó zenekar világkörüli turnéra indult.

Farkas Gyula az első zenekarát 17 éves korában alapította a Teréz körúti Kristály Kávéházban. Már ekkor is sok számot hangszerelt a zenekara számára, és több saját szerzeményét muzsikálták.

1950-ben az Állami Népi Együttes egyik alapító tagja volt, ahol másodhegedűs szólamvezetőként tíz évet töltött el.

1950-ben jött létre az érdekes nevű Munkaerő Tartalékok Központi Művészegyüttese is, ami az év végén megkapta végleges helyének a Rottenbiller utcai székházat. Az együttes fenntartását 1955-ben a Dolgozó Ifjúság Szövetsége vette át, ezért a nevét a DISZ Központi Művészegyüttesre változtatták, ami 1957-ben, a KISZ, azaz Kommunista Ifjúsági Szövetség megalakulásával KISZ Petőfi Művészegyüttesre változott. 1952-ben Farkas Gyulát kérték fel egy újonnan megalakítandó rajkózenekar létrehozására a művészegyüttes részeként. Rendelkezésre állt a folyamatos állami támogatás, és az infrastrukturális háttere is biztosítva lett ezzel a Rajkónak.

Nagy lelkesedéssel és lendülettel állt neki a toborzásnak a 16 tagú zenekar összeállításához. A kezdő zenekarban olyan neves muzsikusok játszottak, mint Jónás Mátyás, Bura Kovács Andor, vagy Déki Lakatos Sándor. Gyula bácsit nevezték ki művészeti vezetőnek, ő volt a karmester is, és 8-9 hónapnyi megfeszített munka után már előadásokat is tartottak. 

Gyula bácsi folyamatosan járta a vidéket, hogy felkutassa a muzsikálni akaró cigánygyerekeket. Emlékszem, nálunk is volt Füzesabonyban, de a szüleim komolyzenei pályára szánták a bátyámat. Szegény cigány fiatalok százainak – megkockáztatom: ezreinek – jelentett óriási perspektívát a Rajkó Zenekar. Világot láthattak, s később biztos megélhetés várt rájuk. Mára már letűnőben van az éttermi, kávéházi élő zene, sokan kényszerültek letenni a hangszert.

Gyula bácsi 1960-tól már csak a rajkósok tanításának, a hangszerelésnek és zeneművek komponálásának szentelte életét. A legnagyobb klasszikus műveket hangszerelte, írta át cigányzenekarra, így Liszt, Brahms, Kodály, Sarasate, Paganini műveit.

Álma volt – melyet meg is valósított –, hogy a világ nagy színpadaira készítse fel, juttassa el a tanítványait: több ezer fiatal roma művész indult zenekarából a világhír felé. Az elmúlt öt évtizedben a magyar cigányság zenei kultúráját öt kontinens több mint száz országában ismerhette meg a közönség az ő tolmácsolásukban.

A József körút 46. számú házon időszerű lenne egy emléktábla elhelyezése.

Képek: Kalla Éva archívuma

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.