Áldozat és diadal

2025. július 02.

Egy kocka Józsefváros az űrben

Csokoládékockát vitt magával Kapu Tibor az űrbe, méghozzá a VIII. kerülethez kötődőt. A józsefvárosi gyökerű Stühmer csokoládégyár Korfu szeletének űrhajósított változatáról van szó.

Hogyan kerül a klasszikus magyar csokoládészelet, a Korfu a világűrbe? Ahogy a Stühmer csokoládégyár közleményéből kiderül, a cég tavaly döntötte el, hogy támogatja a magyar űrprogramot. A társadalmi elköteleződés mellett reklámértékkel is bír, hogy Kapu Tibor a cég klasszikus termékét, a Korfu szeletet – pontosabban annak új, űrutazásra optimalizált változatát – viszi fel a világűrbe.

„A csokoládé űrutazásának előkészítése hónapokon át tartott, hiszen a világűr extrém körülményei különleges fejlesztéseket igényeltek” – írták az „űrcsoki” kifejlesztéséről. Meg akarták őrizni a Stühmer csokoládé minőségét és biztosítani, hogy megfeleljen az űrutazás követelményeinek.

Villámgyors kutatási folyamat után részben saját fejlesztéssel sikerült létrehozniuk az extrém űrbéli környezet kihívásainak megfelelő csokoládét. Az alapot a Stühmer hagyományos Korfu szelete adta, ennek összetétele és állaga ellenáll a nyomáskülönbségnek, a súlytalanságnak és a hőmérséklet-ingadozásnak is. „Ehhez kellett egy rendkívül ellenálló, egyedi bevonó masszát kreálni, ami végül a Stühmer saját fejlesztése lett.”

A Stühmer egyik üzlete 1940-ben – Fotó: Fortepan

Frici és a csokigyár

Sokan úgy tudják, hogy az 1868-ban alapított, Szentkirályi (akkor még Herbst/Ősz) utcai Stühmer volt az első csokoládégyár Magyarországon, de ez nem teljesen igaz. Próbálkozások ugyanis már a XIX. század első felében is voltak és a névadó Stühmer Frigyes 1868-ban még csak átvette Nagy Ferenc cukorkaüzemének vezetését, amelyet 2 évvel később vásárolt meg. Ekkor még nem is foglalkoztak csokoládéval. A korábbi próbálkozások – mint Dremmel és Heidrich csokoládégyára – ugyanis elbuktak. Részben a kereslet, a fizetőképes fogyasztói réteg szűk volta, részben az erős

bécsi és svájci konkurencia

miatt. Az egyre gyorsabban növekedő Pest és Buda, majd az egységesülő főváros, a gazdasági fellendülés és polgárosodás azonban megteremtették az igényt a csokoládéra és a Poroszországból érkező édesipari szakember rengeteg olyan újítást is bevezetett, amelyek versenyképessé tették az üzemét.

Stühmer élen járt a gépesítésben, de az értékesítésben és a marketingben is bevezette a kor újításait. Először alkalmazott például utazó ügynököt és tette országszerte elérhetővé a nevével fémjelzett cukorkákat. Első volt a márkabolthálózat elindításával. Újító volt a reklámozás, a dizájn, és – ahogy ma mondanánk – a brandépítés terén. Innovátor volt a csomagolóiparban is, szervesen összekapcsolta a dizájnnal és a brandépítéssel.

A Stühmer dobta először piacra hazánkban az előrecsomagolt, kisebb kiszerelésű, fantázianévvel és saját arculattal ellátott édességeket, ahogy a

díszes bonbonos dobozokat

is, amelyek hamarosan az egyik legnépszerűbb ajándékká váltak úri körökben.

A csokoládé azonban sokáig csak mint importált alapanyag jelent meg a Szentkirályi utcai gyárban. Különböző bonbonokat, csokifigurákat készítettek belőle. Stühmer fejlesztései nyomán ekkoriban már 30-50 tonna cukorkát gyártottak évente, ami lehetővé tette, hogy a Szentkirályi utcai gyárépületbe gőzhajtású gépek költözzenek Drezdából, aztán elindulhasson a falak között a kakaóbab feldolgozása, azaz a tulajdonképpeni csokoládégyártás. Ezután már Kugler Henrik, a Gerbeaud elődjét alapító cukrászmester is magyar csokoládéval dolgozott.

A halál oka: kapitalizmus

Stühmer Frigyes más szempontból is korának embere volt. A Stühmer cég története és a névadó-alapító saját élete is klasszikus kapitalista „sikertörténet” volt: rengeteg szenvedéssel és áldozattal járt. A gyors társadalmi változásoknak és az ipari fejlődésnek, Budapest világvárossá és a józsefvárosi cukorkakészítő manufaktúra csokoládégyárrá válásának, a nagy vagyonok felhalmozásának ára a kizsákmányolás volt. A Stühmer-gyárban nem ismerték sem a pihenőidőt, sem a munkaidő végét. A visszaemlékezések szerint hétvégén is dolgozni kellett, az ebédidő semmire nem volt elég, egyéb szünet nem járt. Ugyan a korszellem sem kedvezett a munkavállalói jogoknak, de a Stühmer még így is úgy maradt meg az emlékezetben, mint a dolgozóitól különösen sokat követelő cég.

A gyár kapacitása folyamatosan bővült, hogy kielégítse a növekvő igényeket. Az alapító eközben újabb és újabb termékeket talált ki, vagy vezetett be először Magyarországon. Alig találták fel a Nestlé-fivérek Svájcban a tejcsokoládét, Józsefvárosban már gyártották is. De Stühmer-termék volt az első gyári szaloncukor, és ők terjesztették el (német mintára) a csokimikulást is. Úgy látszott, hogy a növekedésnek sosem lesz vége.

A porosz Stühmert pedig nem lehetett azzal vádolni, hogy ne ismerte volna a fegyelmet vagy a protestáns munkaerkölcsöt. Nem csak „ötletgyárosként” nem lazsált, valójában éjt nappallá téve dolgozott folyamatosan. Valójában önmagát is a végletekig kizsákmányolta. Folyamatosan fokozta a termelést és Stühmer egyre többet forgatott vissza a gyárba, hogy nagyobbra és még nagyobbra tudjon nőni. A dinamikus növekedés rengeteg feladatot rótt rá, miközben újabb és újabb terveket szőtt. Végül nemcsak a munkásait hajszolta halálba, hanem önnönmagát is, szó szerint: Stühmer Frigyes mindössze 46 évesen halt meg 1890-ben.

Nagy visszatérések

Stühmer Frigyes feleségére és gyermekeire jól működő, ám eladósodott vállalatot hagyott. A nagy tervek ugyanis sokba kerültek. Az egyik ilyen költséges innováció, amely lyukat ütött a cég büdzséjén, éppen a csokoládégyártás magyarországi beindítása volt. Stühmer özvegye és annak testvére az alapító halála után visszafogta a kiadásokat és ezzel megálljt parancsolt az őrült tempójú növekedésnek. Igazuk is volt, hiszen valójában csak termelniük kellett a korábban felépített alapokon ahhoz, hogy ledolgozzák a felhalmozott adósságot. A korábbi befektetések nem mentek veszendőbe, hiszen éppen azoknak volt köszönhető – számtalan újítással együtt – az ismert és keresett minőség. Ez tette ismertté a Stühmer-féle csokoládét az Osztrák–Magyar Monarchiában, sőt még Párizsban is.

Igaz, a fejlesztések leállítása kockázattal is járt. Ahogy Borsódy Mihály, a Budapesti Csokoládégyár nyugalmazott igazgatója írta az Élelmezési ipar 1993-as kiadványában, „a XX. század elején forradalmi változások söpörtek végig a cukorka- és csokoládégyártó iparon, és Stühmerék körül kezdtek szaporodni a hazai, modernebb technikával felszerelt új vállalkozások”.

1907-ben azonban az alapító másodszülött fia, Stühmer Géza vette át a céget és visszatért apja szellemiségéhez: fejleszteni kezdett. Modernizálta és bővítette a józsefvárosi üzemet és elindította a csokoládégyártást a szerencsi cukorgyár területén is. Kortárs grafikusok – például Lukáts Kató – tervezték a Stühmer bonbonos dobozok díszítését, új termékeket dobtak piacra, mint amilyen a Stühmer Frigyes unokájáról elnevezett Tibi csoki. Ehhez megint bővülni kellett, és 1943-ra teljesen átköltöztették a termelést a Szentkirályi utcából a Vágóhíd, Vaskapu és Nádasdi utcák által határolt telektömbön kiépített új gyártelepre.

A Stühmer ekkor szűnt meg józsefvárosi cégnek lenni, aztán megszűnt létezni is. Az államosítás után a Budapesti Csokoládégyár vitte tovább a Tibi márkanevet. A rendszerváltás után a Szentkirályi utcából induló, egykori Stühmer-birodalom üzemei, receptjei, ismert márkái különböző cégekhez kerültek. Végül a 2000-es években indult újra a patinás márka, ápolva a régi hagyományokat. A régi recept szerint készülő Korfu szelet sem Józsefvárosban készül már, de valamikor innen indult el arra a hosszú útra, amelynek a vége a világűr.

Nyitókép: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.