Hogyan kerül a klasszikus magyar csokoládészelet, a Korfu a világűrbe? Ahogy a Stühmer csokoládégyár közleményéből kiderül, a cég tavaly döntötte el, hogy támogatja a magyar űrprogramot. A társadalmi elköteleződés mellett reklámértékkel is bír, hogy Kapu Tibor a cég klasszikus termékét, a Korfu szeletet – pontosabban annak új, űrutazásra optimalizált változatát – viszi fel a világűrbe.

„A csokoládé űrutazásának előkészítése hónapokon át tartott, hiszen a világűr extrém körülményei különleges fejlesztéseket igényeltek” – írták az „űrcsoki” kifejlesztéséről. Meg akarták őrizni a Stühmer csokoládé minőségét és biztosítani, hogy megfeleljen az űrutazás követelményeinek.

Villámgyors kutatási folyamat után részben saját fejlesztéssel sikerült létrehozniuk az extrém űrbéli környezet kihívásainak megfelelő csokoládét. Az alapot a Stühmer hagyományos Korfu szelete adta, ennek összetétele és állaga ellenáll a nyomáskülönbségnek, a súlytalanságnak és a hőmérséklet-ingadozásnak is. „Ehhez kellett egy rendkívül ellenálló, egyedi bevonó masszát kreálni, ami végül a Stühmer saját fejlesztése lett.”

Frici és a csokigyár

Sokan úgy tudják, hogy az 1868-ban alapított, Szentkirályi (akkor még Herbst/Ősz) utcai Stühmer volt az első csokoládégyár Magyarországon, de ez nem teljesen igaz. Próbálkozások ugyanis már a XIX. század első felében is voltak és a névadó Stühmer Frigyes 1868-ban még csak átvette Nagy Ferenc cukorkaüzemének vezetését, amelyet 2 évvel később vásárolt meg. Ekkor még nem is foglalkoztak csokoládéval. A korábbi próbálkozások – mint Dremmel és Heidrich csokoládégyára – ugyanis elbuktak. Részben a kereslet, a fizetőképes fogyasztói réteg szűk volta, részben az erős

miatt. Az egyre gyorsabban növekedő Pest és Buda, majd az egységesülő főváros, a gazdasági fellendülés és polgárosodás azonban megteremtették az igényt a csokoládéra és a Poroszországból érkező édesipari szakember rengeteg olyan újítást is bevezetett, amelyek versenyképessé tették az üzemét.

Stühmer élen járt a gépesítésben, de az értékesítésben és a marketingben is bevezette a kor újításait. Először alkalmazott például utazó ügynököt és tette országszerte elérhetővé a nevével fémjelzett cukorkákat. Első volt a márkabolthálózat elindításával. Újító volt a reklámozás, a dizájn, és – ahogy ma mondanánk – a brandépítés terén. Innovátor volt a csomagolóiparban is, szervesen összekapcsolta a dizájnnal és a brandépítéssel.

A Stühmer dobta először piacra hazánkban az előrecsomagolt, kisebb kiszerelésű, fantázianévvel és saját arculattal ellátott édességeket, ahogy a

is, amelyek hamarosan az egyik legnépszerűbb ajándékká váltak úri körökben.

A csokoládé azonban sokáig csak mint importált alapanyag jelent meg a Szentkirályi utcai gyárban. Különböző bonbonokat, csokifigurákat készítettek belőle. Stühmer fejlesztései nyomán ekkoriban már 30-50 tonna cukorkát gyártottak évente, ami lehetővé tette, hogy a Szentkirályi utcai gyárépületbe gőzhajtású gépek költözzenek Drezdából, aztán elindulhasson a falak között a kakaóbab feldolgozása, azaz a tulajdonképpeni csokoládégyártás. Ezután már Kugler Henrik, a Gerbeaud elődjét alapító cukrászmester is magyar csokoládéval dolgozott.

A halál oka: kapitalizmus

Stühmer Frigyes más szempontból is korának embere volt. A Stühmer cég története és a névadó-alapító saját élete is klasszikus kapitalista „sikertörténet” volt: rengeteg szenvedéssel és áldozattal járt. A gyors társadalmi változásoknak és az ipari fejlődésnek, Budapest világvárossá és a józsefvárosi cukorkakészítő manufaktúra csokoládégyárrá válásának, a nagy vagyonok felhalmozásának ára a kizsákmányolás volt. A Stühmer-gyárban nem ismerték sem a pihenőidőt, sem a munkaidő végét. A visszaemlékezések szerint hétvégén is dolgozni kellett, az ebédidő semmire nem volt elég, egyéb szünet nem járt. Ugyan a korszellem sem kedvezett a munkavállalói jogoknak, de a Stühmer még így is úgy maradt meg az emlékezetben, mint a dolgozóitól különösen sokat követelő cég.

A gyár kapacitása folyamatosan bővült, hogy kielégítse a növekvő igényeket. Az alapító eközben újabb és újabb termékeket talált ki, vagy vezetett be először Magyarországon. Alig találták fel a Nestlé-fivérek Svájcban a tejcsokoládét, Józsefvárosban már gyártották is. De Stühmer-termék volt az első gyári szaloncukor, és ők terjesztették el (német mintára) a csokimikulást is. Úgy látszott, hogy a növekedésnek sosem lesz vége.

A porosz Stühmert pedig nem lehetett azzal vádolni, hogy ne ismerte volna a fegyelmet vagy a protestáns munkaerkölcsöt. Nem csak „ötletgyárosként” nem lazsált, valójában éjt nappallá téve dolgozott folyamatosan. Valójában önmagát is a végletekig kizsákmányolta. Folyamatosan fokozta a termelést és Stühmer egyre többet forgatott vissza a gyárba, hogy nagyobbra és még nagyobbra tudjon nőni. A dinamikus növekedés rengeteg feladatot rótt rá, miközben újabb és újabb terveket szőtt. Végül nemcsak a munkásait hajszolta halálba, hanem önnönmagát is, szó szerint: Stühmer Frigyes mindössze 46 évesen halt meg 1890-ben.

Nagy visszatérések

Stühmer Frigyes feleségére és gyermekeire jól működő, ám eladósodott vállalatot hagyott. A nagy tervek ugyanis sokba kerültek. Az egyik ilyen költséges innováció, amely lyukat ütött a cég büdzséjén, éppen a csokoládégyártás magyarországi beindítása volt. Stühmer özvegye és annak testvére az alapító halála után visszafogta a kiadásokat és ezzel megálljt parancsolt az őrült tempójú növekedésnek. Igazuk is volt, hiszen valójában csak termelniük kellett a korábban felépített alapokon ahhoz, hogy ledolgozzák a felhalmozott adósságot. A korábbi befektetések nem mentek veszendőbe, hiszen éppen azoknak volt köszönhető – számtalan újítással együtt – az ismert és keresett minőség. Ez tette ismertté a Stühmer-féle csokoládét az Osztrák–Magyar Monarchiában, sőt még Párizsban is.

Igaz, a fejlesztések leállítása kockázattal is járt. Ahogy Borsódy Mihály, a Budapesti Csokoládégyár nyugalmazott igazgatója írta az Élelmezési ipar 1993-as kiadványában, „a XX. század elején forradalmi változások söpörtek végig a cukorka- és csokoládégyártó iparon, és Stühmerék körül kezdtek szaporodni a hazai, modernebb technikával felszerelt új vállalkozások”.

1907-ben azonban az alapító másodszülött fia, Stühmer Géza vette át a céget és visszatért apja szellemiségéhez: fejleszteni kezdett. Modernizálta és bővítette a józsefvárosi üzemet és elindította a csokoládégyártást a szerencsi cukorgyár területén is. Kortárs grafikusok – például Lukáts Kató – tervezték a Stühmer bonbonos dobozok díszítését, új termékeket dobtak piacra, mint amilyen a Stühmer Frigyes unokájáról elnevezett Tibi csoki. Ehhez megint bővülni kellett, és 1943-ra teljesen átköltöztették a termelést a Szentkirályi utcából a Vágóhíd, Vaskapu és Nádasdi utcák által határolt telektömbön kiépített új gyártelepre.

A Stühmer ekkor szűnt meg józsefvárosi cégnek lenni, aztán megszűnt létezni is. Az államosítás után a Budapesti Csokoládégyár vitte tovább a Tibi márkanevet. A rendszerváltás után a Szentkirályi utcából induló, egykori Stühmer-birodalom üzemei, receptjei, ismert márkái különböző cégekhez kerültek. Végül a 2000-es években indult újra a patinás márka, ápolva a régi hagyományokat. A régi recept szerint készülő Korfu szelet sem Józsefvárosban készül már, de valamikor innen indult el arra a hosszú útra, amelynek a vége a világűr.

Nyitókép: Mile Máté