Pege Aladár Park, XIX. kerület

2021. szeptember 29.

Parkot neveztek el kerületünk híres lakójáról, Pege Aladárról

Közterületet neveztek el Pege Aladárról, a Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyarcigány bőgőművészről, kerületünk híres lakójáról, erről döntött szerdán a fővárosi közgyűlés. A „nagybőgő Paganinije” néven is emlegetett (nevéből eredő szójátékkal: Pegenini) zenész nevét egy XIX. kerületi park fogja viselni.

Pege Aladár nevét fogja viselni a Kispesten található Zrínyi utca és Jókai utca között elterülő park. Pege nemcsak művészként, hanem tanárként, dzsesszmuzsikusként és a klasszikus zene előadójaként is maradandót alkotott. Játékát virtuozitás, kiváló improvizációs képesség, sokoldalú stílusismeret és muzikalitás jellemezte.

1956-tól debütált színpadon, de nemzetközi bemutatkozására sem kellett sokat várni, 1963-tól rendszeresen szerepelt a nemzetközi pódiumokon is. 1964-ben alakította meg saját együttesét, rendszeresen koncertezett Budapesten és vidéken, gyakori fellépője volt az Egyetemi Színpadnak. Beindult külföldi karrierje is, 1964-ben díjat nyert Prágában, 1970-ben Montreux-ben. Fellépett a New York-i Carnegie Hallban Herbie Hancock együttesének vendégszólistájaként, ekkor kapta meg a világ legjobb nagybőgősének tartott Charles Mingus hangszerét ajándékba a művész özvegyétől. 2006. szeptember 23-án hunyt el, ebben az évben ünnepelte első színpadra lépésének 50. évfordulóját.

Pegééknél a zenélés családi hagyomány. Kispesti nagybőgős családból származott, az eddig névtelen XIX. kerületi park ezért is fogja az ő nevét viselni. Tehát Kispest, de Pege a nyolcadik kerülethez is kötődött: sokáig élt a Víg utca 20-ban, ezt emléktábla is jelzi a csarnok mögötti kis utca házának homlokzatán.

A most hétvégén megrendezésre kerülő I. Józsefvárosi Jazzfesztivál fellépői között is találhatunk olyan művészeket, akik még együtt játszhattak a legendás bőgőssel, mint például Balázs Elemér vagy Szakcsi Lakatos Béla, de Pegéhez közvetlenül is kötődik majd program: A Víg utcai történetek című kiállításon Oláh Norbert képeivel találkozhatunk, aki konkrétan a fent említett Víg utcai házzal is foglalkozik egyik munkájában.

A festőművész egyébként is nagy szenvedéllyel keresi a kerület jellemző hangulatait, történeteit, legújabb festményein is ilyen helyszínekkel foglalkozik: a Víg utca 20. és 22. alatti házakkal, természetesen nem függetlenül azok előtörténetétől. Amellett, hogy a 20-ban élt Pege Aladár, a Víg utca 22-ben működött a Bauhaus-stílusban 1931-ben átadott Omnia Garage, és itt élt egy zsidó család nyolc nővér tagja is. A 22-es számba mi is ellátogattunk most a Budapest100 programjának részeként.

A programról részletesen itt olvashatnak.

„Már az anyaméhben
pengetted köldököd.
Ördögöd van, Ali:
angyali ördögöd!”
– Utassy József: Pege Aladár

Nyitókép: Fortepan/Szalay Zoltán

Kapcsolódó cikkek

2021. szeptember 12.
Tavasszal alakult meg a Magyar Bárzongoristák Egyesülete. Elnökük elmondta nekünk, mi is ez a műfaj, és miért kellene átörökíteni a következő generációknak.
2021. szeptember 24.
Az idei Budapest 100 programjában volt látható a Víg utca 22-es ház is, amit kivételesen nem régi lakók, hanem a fiatal bérlők mutattak be. A két ötvöslány beleszeretett a ház történetébe, ezért nyitottak itt ékszerműhelyt. Aki megáll az épülettel szemben, a régi falakról maga is kiolvashatja ezt a történet: a környék fiákeres világát felváltó bérautós felvirágzást, a polgári jólétet tükröző modernitást és a harcok golyónyomait.
2021. március 17.
A Józsefvárosi Cigányzenekar 2009-ben jött létre azzal a céllal, hogy a VIII. kerületben élő cigány muzsikusoknak fellépési és pénzkereseti lehetőséget biztosítson. Az önkormányzat szűkös anyagi lehetőségei miatt most a zenekar létszáma is lecsökkent.

További cikkek

2026. október 11.
Félszázadik jubileumát ünnepli Fábri Zoltán filmklasszikusa, amelynek több ikonikus jelenetét is Józsefvárosban forgatták.
2026. október 10.
A Friedrichshain–Józsefváros-tengely márpedig létezik, és nem csak Borges Bianka fejében.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.