Évi 80 millióért semmi vs. 500-ért emlékhely, oktatási intézmény és kulturális központ

2025. szeptember 24.

Kétmilliárd forintért alakítja át a kormány a Sorsok Házát az MTK számára

Az Orbán-kormány végleg lezárni készül a Sorsok Háza hányattatott történetét: a 10 éve üresen álló holokauszt-emlékhelynek szánt épületegyüttest a Magyar Testgyakorlók Köre Budapest sportegyesülete kapja meg.

A józsefvárosi létesítmény új neve Brüll Alfréd Ház – Magyar Zsidó Örökség Parkja lesz, amely egyszerre szolgál majd emlékhelyként, oktatási intézményként és kulturális központként.

Deutsch Tamás, az MTK elnöke és fideszes EP-képviselő a Népszavának adott tájékoztatása szerint a kormány kétmilliárd forintot biztosít a koncepció megvalósítására. A pénzből létrejön egy „nagy léptékű, világviszonylatban is érdeklődést” kiváltó holokauszt-emlékmű, valamint az MTK történeti múzeuma. A fenntartási költségek kalkulációk szerint évente 450-500 millió forintba kerülnek majd, amelyet szintén költségvetési támogatásból fedeznek.

Az épületben 2026 szeptemberétől kezdi meg működését a Brüll Alfréd Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, amelyet az MTK alapít. Az oktatási tevékenységet a sportolók edzése köré szervezik majd. Emellett nyitott közösségi tér jön létre kávézóval, vendéglátó intézményekkel és kóserpiaccal. Az MTK 2 további ingatlant is megkap, ahol Deutsch Tamás ígérete szerint a Városligethez mérhető közpark létesül.

Érdekes ellentmondás, hogy míg több forrás szerint a kormány ötlete volt az MTK bevonása, addig Deutsch Tamás homlokegyenest az ellenkezőjét állítja.

„Az MTK volt a kezdeményező, mi fordultunk az elgondolásunkkal, a koncepciónkkal a kormányhoz”

– nyilatkozta az elnök.

A döntés vegyes reakciókat váltott ki. Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija

„első hallásra kétségtelenül bizarrnak”

tartja, hogy egy nemzeti holokauszt-emlékhelynek megépített központot sportegyesületnek adjanak át, ugyanakkor optimista a megoldást illetően. Karsai László történész ezzel szemben

„a komédia, a nevetségesség és az ostobaság különös elegyének”

minősítette a kormánydöntést.

A Sorsok Háza története jól példázza az Orbán-kormány emlékezetpolitikai törekvéseinek nehézségeit. Az eredeti ötlet 2013-ban Szita Szabolcs történésztől származott, aki a budapesti deportálások egyik helyszíneként szolgáló józsefvárosi pályaudvaron javasolta emlékhely létesítését. Az elképzelést Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója karolta fel, aki forrásokat is szerzett hozzá.

Az épület 2015-re 7,5 milliárd forintból elkészült, de a kiállítás soha nem nyílt meg. Schmidt Mária és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) között szakmai és politikai vita támadt a koncepció miatt. A kritikusok attól tartottak, hogy a magyar hatóságok felelősségét mentegető kiállítás készül. A nemzetközi tekintélyű szervezetek, így az izraeli Jad Vasem képviselői is kiváltak a projekt tanácsadó testületéből.

2018-ban a kormány új megoldást keresett: a Köves Slomó vezette EMIH-et bízta meg a feladattal. A washingtoni székhelyű Gallagher and Associates nemzetközi kiállításfejlesztő céget is bevonták, kétmilliárd forint támogatást ígértek. Köves Slomó 2020-ban még optimistán nyilatkozott, hogy a projekt utolsó fázisában vannak, de a kiállítás végül nem nyílt meg.

2024 szeptemberében a kormány váratlanul visszavonta a Sorsok Háza megnyitásához szükséges intézkedésekről szóló határozatát. A Miniszterelnökség nemcsak költségvetési okokkal, hanem azzal is indokolta a döntést, hogy „sem a múzeum tartalmáról, sem annak működtetése kapcsán nem jött létre egyetértés a zsidó szervezetek között”.

Az üresen álló épület állagmegóvása és őrzése évente 80 millió forintba került az államnak.

Nyitókép: Karancsi-Albert Rudolf

Kapcsolódó cikkek

2026. augusztus 11.
Cianotípia-foglalkozást rendeznek augusztus 16-án a Dankó udvarban. A kötetlen workshopon bárki kipróbálhatja a 19. században felfedezett fényképészeti eljárást: az udvarban gyűjtött növényekből és más tárgyakból, napfény segítségével készülnek el a jellegzetes kék-fehér képek.
2026. augusztus 11.
Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét választotta Magyarország új köztársasági elnökévé az Országgyűlés. Az új államfő megválasztására Sulyok Tamás mandátumának idő előtti megszűnése miatt volt szükség.
2026. augusztus 11.
Alpintechnikával és emelőkosaras járművel végzi a fák ápolását a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ (JGK) augusztus 12-én és 13-án. A munkák miatt néhány parkolóhelyet is lezárnak – ideiglenesen.

További cikkek

2026. augusztus 11.
Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét választotta Magyarország új köztársasági elnökévé az Országgyűlés. Az új államfő megválasztására Sulyok Tamás mandátumának idő előtti megszűnése miatt volt szükség.
2026. augusztus 11.
Alpintechnikával és emelőkosaras járművel végzi a fák ápolását a Józsefvárosi Gazdálkodási Központ (JGK) augusztus 12-én és 13-án. A munkák miatt néhány parkolóhelyet is lezárnak – ideiglenesen.
2026. augusztus 09.
Augusztus 24-ig érkezik az iskolakezdési támogatás első részlete.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.