„Ez az első kiállításom” – kezdte Simon Iddol a megnyitón kissé zavartan. „Azt szeretném leginkább mondani, hogy borzasztóan örülök, hogy eljöttetek, és tök jó olyan embereket látni, akik ezt a projektet végigkísérték, miközben készült. Mert én mindig azt gondoltam, sőt még szerintem ma reggel is azon gondolkodtam, hogy ez már tök régi, mindenki látta, uncsi az egész, aztán rájöttem, hogy 1) soha nem volt még kiállításon, 2) még nem láttátok, úgyhogy valószínűleg annyira nem lehet uncsi.”

Ez a pár nyitómondat sokat elárul az Emotional Support Animals című kiállításról, amely október 7-én nyílt az Editory Galériában a Déri Miksa utcában. Arról, hogy amikor valaki évekig minden nap csinál valamit magának, egyszer csak rádöbben: lehet, hogy másoknak is szól ez az egész.

Simon Iddol története tulajdonképpen egy hosszú búcsú története. 2019 februárjában visszavonult a zenei élettől – addigra már végigcsinált elég sok mindent. A 90-es évek elején indiepunk DJ-ként kezdte rádiókban, aztán ott volt Frankfurt techno aranykorában, az első magyar zene-tévé indításánál is bábáskodott, 1999-ben társaival megalapította az UCMG Hungary nevű kiadót, ahol Yonderboi, Zagar, Amorf Ördögök és Palotai Zsolt albumai jelentek meg. Turnézott, producerkedett évtizedeken át, a DJ-k DJ-jeként emlegették Londontól Tel Avivig, nemzetközileg is sikeres mashup site-ot működtetett éveken át AudioPorn Central néven, később a Moarrr online zenei oldalt és rádiót indította el. Mára már nagyjából visszavonult a zenei szcénától, de azért egy-egy fellépése most is van, mixeket időről időre összerak, és ismerve őt több mint 3 és fél évtizede, van egy fogadásom, hogy pár év múlva megint kitalál valamit a muzsika világában is.

Aztán jött 2021, a karantén és egy furcsa döntés: mindennap rajzolni fog egy teljes éven át. Először egy iPaden, később egy Wacom digitális rajztáblán. Mindez egy jó kísérletnek és önterápiának indult, aztán kicsúcsosodott ebben a kiállításban.

Medvék, kutyák és a nagy kérdés

„Mindig optimista, jó kedélyű, a kilátástalan helyzetekben is a lehetőséget felfedező medvék. A legkisebb apróságon is kikészülő, alapjáraton stresszes, ideggyenge és folyton szorongó kutyák” – így írja le a kiállítás szövege a karaktereket, akik napról napra életre keltek Simon Iddol kezei alatt. Filozofáló nyulak, magabiztos macskák, néha egy-egy majom vagy egér. És persze az a titokzatos, borzolt hajú és szakállú emberalak, aki „a szintézis megtestesítőjeként rendet teremt, kiegyenlít, megnyugtat”.

Simon Iddol nem foglal állást. „Maga az alkotó sem tör pálcát a néző felett – az értelmezés tekintetében megengedő és nagyvonalú. Vagy arról lehet szó, hogy elsősorban ő az, aki a legkevésbé sem veszi komolyan magát?” (Nekem volt szerencsém ismerni a karaktereket, még 1990-ben láttam az első ilyen kutyát, akkor még ceruzával készült, és fénymásolva jelent meg Simon első, fanzine-szerű verseskötetében.)

A címek önmagukban is versek: Pigs on the Beach, Three Wolves and Three Moons, Home Is Where the Disco is, God Surfs on Acid. A képeken gyakran feltűnnek frázisok, közhelyek, életigazságok – mintha saját, titkos nyelvet talált volna ki, ahol minden nap más üzenetet küld önmagának.

Egy esős délután a régi Pigmentában

Vo Son Nam, a Déri Miksa utcába költözött digitális nyomda vezetője és tulajdonosa nyitotta meg a kiállítást, amin egy esős délutánt elevenített fel. Ő és Simon Iddol véletlenül találkoztak a régi, még az Amerikai úton működő Pigmentában – mindketten képeket adtak le nyomtatásra. Vo Son Nam egy buddhista szentélyképet nagyíttatott apjának, Simon pedig épp egyik fotóját nagyíttatta egy amerikai gyűjtőnek.

„Beszélgettünk művészetről, életutakról, zenéről. Hamar körvonalazódott, hogy ő más pillanatokból megérkezve, más generációból, az élet teljesen különböző oldalairól, de mégis mindketten megérkeztünk a Pigmentába.”

És akkor történt valami fontos.

„Dehát ezek szarok!”

Simon Iddol korábban fotókat csinált a turnékon, azokat nyomtatta, és a Pigmentában fel is figyeltek a képekre, melyek ma a világ számos különböző pontján lógnak valakinek a falán.

Simon Iddol a megnyitón felidézte azt a pillanatot, amikor az egyik első, a mostani sorozatában is szereplő digitális rajzot megmutatta a Pigmentában dolgozó fiúknak és jelezte, hogy nem lesz több fotó, hanem ezek a rajzok lesznek. És hát magunk között vagyunk: dehát ezek szarok! A Pigmenta csapata finoman jelezte: a fotók jobbak voltak.

Akkor 4 képet választottak ki tesztnyomatnak, különböző papírokra elkészítve. És amikor Simon Iddol meglátta őket nagyban, a falon, akkor vált művészeti projektté az, ami addig csak napi rutin volt. És belátták, ezek mégsem olyan szarok, mint elsőre mondták.

365 nap szabadság

„Én azt tudom csak mindenkinek tanácsolni, hogy csináljatok olyan hülyeségeket, hogy rajzoltok minden nap, vagy csináljatok bármit, nem muszáj pont rajzolni, de rengeteget lehet belőle tanulni, és nincs olyan, hogy hülye ötlet, lehet, hogy működni fog.”

Ez talán a kiállítás legfontosabb üzenete. 2021-ben elkezdett valamit, ami csak igazából neki volt érdekes, és 365 napon át csinálta, minden körülmények között. Nem mindig volt egyszerű. De most ott függenek a képek az Editory falain, és kiderült, hogy mégsem csak neki volt érdekes. (A digitális táblákat gyártó Wacom például felkérte, hogy legyen a márka nagykövete.)

A sorozatból készült könyv is, sőt tavaly mozgókép is: 2024-ben a világ legnagyobb techno felvonulásán, a berlini LoveParade örököseként működő Rave The Planet fesztiválon Simon Iddol egy klipjében ezek a valóban egyszerű rajzfilmkarakterek bukkannak fel: Tomasz Guiddo remixére hangolva kelt életre Simon Iddol rajzfilmes faunája.

A varsói–berlini DJ maga is itt volt a megnyitón, ő szolgáltatta a jazzes groove-okat, és kevés menőbb dolgot tudok elképzelni annál, mint hogy a Münchenben alapított Compost Records egykori DJ-je (aki több másik jeles kiadónál, de még a talán szélesebb körben is ismertebb Get Physical kiadónál is tevékenykedik), adja a zenét egy kiállításmegnyitón.

A muzsika persze ott van a képekben is: egy-egy címben (Home Is Where the Disco Is, Rock the Casbah, Purple Rain, Punks Not Dead), a képen szereplő dalszöveg-idézetben vagy éppen a Daft Punk két tagjára hajazó kutyákban.

Érzelmi támogatás, itt és most

Az Emotional Support Animals végül pontosan azt teszi, amit a címe ígér: támogat. Nem azért, mert megold valamit, vagy megmagyaráz, hanem mert ott van a mindennapokban, ahogy egy segítő állat is. Mert valaki minden nap leült és rajzolt. Mert valaki bevallotta, hogy stresszes kutya és optimista medve egyszerre. Mert valaki csinált egy „teljes totál hülyeséget”, és kiderült, hogy nem is olyan hülye.

Ez nem magasművészet, de nem is akar az lenni. Ám ha valakinek betalálnak ezek a képek, akkor a művészet esszenciáját lehet megragadni. A művészet ugyanis kapcsolatot teremt. Kapcsolatot önmagunkkal, másokkal, a világgal. Valaki lerak valamit – egy képet, egy dalt, egy mozdulatot –, és az valahogy rezonál bennünk. Nem azért, mert megold valamit, hanem mert felismerünk benne valamit.

Akinek van egy fölös negyedórája-félórája, az térjen be egy állatsimogatásra – és majd kiderül, hogy az állatok simogatják az ő lelkét – a nemrég nyílt Editory Galériába, amit a szomszédban működő Pigmenta digitális nyomda nyitott meg a Józsefvárosi Önkormányzattal kötött megállapodásnak köszönhetően, és ahol a tervek szerint kéthetente más-más kiállításnak adnak teret.

A 365 Doodle online is megtekinthető az alábbi linken. A képek pedig a Pigmenta Art Print Lab webshopján keresztül megvásárolhatók.

Simon Iddol: Emotional Support Animals
Editory Galéria, Déri Miksa utca 6.
2025. október 7–21. Nyitva keddtől péntekig 12:00 és 18:00 között
Finisszázs tárlatvezetéssel: október 21., 18:00

Fotók: Huszár Boglárka