Három kis kritika

kritika
2025. december 31.
Társszerző: Imre Zsófia, Szabó Flóra Bernadett, Rebró Fanni

Malacok, sárkányok és a baba

A górcső alatt egy kávézó, egy könyv és egy film.

Pisiszag sok pénzért

A TikTokon futottam bele egy belvárosi állatos kávézóba, ahol mini malacokat lehet simogatni. Macskás kávézóban már voltam, az jó volt, hát elmegyünk a gyerekkel malacozni. Kétféle szolgáltatásból lehet választani: van az alap simogatós 30 perc, meg a VIP 30 perc (egy zártabb helyiségben, kevesebb vendéggel zajlik a malacdögönyözés, ahol sokkal sötétebb van, így esélyed sincs normális fotót lőni). Mit sem sejtve a körülményekről a VIP-be foglaltam, hogy garantált legyen a gyerek öröme.

Amikor beléptünk a kávézó ajtaján, konkrétan gyomron vágott a tömény húgyszag, olyan volt, mint a​ hónapos macskaalom bukéja, egy ammónia-atombomba robbanása. Majdnem 20 ezer forintnál jártunk a két jeggyel, szóval maradtunk és kértünk két innivalót (még 3 ezerért), direkt lezárt pohárban, hogy fel tudjuk vinni a malackákhoz.

A cipőt le kellett venni, kezet kellett fertőtleníteni. Ez elengedhetetlen a jószágok egészsége végett, az másodlagos, hogy a vendég fejgörcsöt kap a permanens vizeletgőztől. Kisült, az italt mégsem lehet bevinni. Sebaj, leültünk a földre egy-egy párnára és vártuk a minidisznókat. Aranyosak voltak, röfögtek, visítottak, szaladgáltak, az egyik még az ölembe is belefeküdt, de a bűztől nem tudtam elvonatkoztatni. Hazaérve bugyira kellett vetkőznünk a gyerekkel az előszobában, mert az átható pisiszag beleivódott a ruhánkba.

Nem értem, hogyan lehet így kávézót üzemeltetni? Hogy lehet kedélyesen kávézni, sütizni a méregdrága húgyszagfelhőben?

  • MiniPig Cafe Budapest
  • Paulay Ede utca 2.
  • 2/5

szbflo


Már ne a gólya hozza!

Magzati létünk története egész életünket és kapcsolódásainkat meghatározza, ez a lélekbúvárok múlt évezredi nagy ráébredése, mégsem idézzük fel a sajátunkat a hétköznapok zúgó morajában. Nem ehhez lettünk szoktatva. Engem például a gólya hozott.

A Születésmese megtöri a csendet, átgondolásra ösztönöz, szelíden irányítva segít a felszín alá merülni. Szeretetteljesen vezet végig a megfoganás pillanatától a megszületés küzdelmes pillanatain át a békés otthonba való megérkezésig.

Megtévesztő lehet a könyv alcíme: A bennem növekvő világ, mintha kizárólag édesanyáknak szánt olvasmány lenne, ám köszönhetően az egyes szám első személyű megfogalmazásnak, az olvasó könnyen azonosulhat a „főszereplővel”.

A kérdésen túl – hogyan születik a baba – tágabb dimenzióba invitál a mese: miközben könnyed hasonlatokon és gyönyörű metaforákon keresztül magyarázza a magzat biológiai kifejlődését, párhuzamosan az élet ​törékenysége és egyedisége is kirajzolódik.

Visszatérő, refrénszerű mondatai líraivá varázsolják a mesét, mintha csak altatódal lenne. A letisztult, hamvas árnyalatú illusztrációk teljes mértékben kiegészítik a szöveget és ugyanazt a harmóniát tükrözik vissza.

Némi hiányérzet maradt bennem. Mikor a fiamat vártam, a lányom többször feltette a kérdést, hogyan került a hasamba a baba? Az jutott eszembe, talán születhetne mese az előzményekről is, hiszen a történetünk a fogantatásunk előtt kezdődik.

  • Nattán-Angeli Nóra – Formanek Zsuzsa: Születésmese
  • Scolar Kiadó, 2025
  • 4,999/5

_izs_


Sárkányok Kabul felett

Látványos film, kellemes színészek, félkész, kidolgozatlan forgatókönyv. Így lehet röviden összefoglalni a Sárkányok Kabul felett című új magyar kalandfilmet, melyet Dyga Zsombor rendezett. A történet egy 2021-es afganisztáni magyar mentőakció alapján készült, fikciós elemekkel bővítve.

A Magyar Honvédség csapatának hősies tette lenyűgöző, de nem sikerült igazán bemutatni, végig hiányolom a filmből a cselekményt. Nincsenek mellékszálak, intrikák, nem tudunk meg sokat sem a csapat egészéről, sem az egyes karakterekről. Így nehéz a nézőnek bevonódnia. Egy szerelmi viszony kibontakozni látszik, ugyanakkor a két érintett hátteréről sem tudtunk meg semmit, pedig érdekes lett volna. Mészáros Blanka, Jászberényi Gábor és Borovics Tamás kihozták a lehetőségekből a maximumot, bár karaktereik nem lettek kibontva, azért szerethetők.

Van némi dráma és akció, de nem visz magával, nincsenek mélységek és minden karakter pozitív. Sok a kihagyott ziccer, a fontosnak szánt, de logikátlan részlet, mint a bujkáló politikus, aki mindenhol feltűnik, persze öltönyben…

Sokat emlegetik a hivatás fontosságát, de nem tudjuk meg, kinek miért lett ez a legfontosabb az életében. Hőstettekről nem kell patetikusan beszélni, önmagukban beszédesek. A jelmezek és kiegészítők elképesztőek, ez főleg a magyar hadseregnek köszönhető, ami ezeket rendelkezésre bocsátotta. A látvány, a berendezés és a zene is kifejezetten vagány.

  • Sárkányok Kabul felett
  • Fórum Hungary
  • 3/5

Rebró

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.
2026. október 13.
Hogyan működik a józsefvárosi részvételi költségvetés az ötlet megszületésétől a szavazáson át a megvalósításig? Milyen problémákból születnek a javaslatok, hogyan formálódnak közösségi üggyé, meddig élhetnek tovább, és milyen hatása lehet egy-egy kezdeményezésnek?
2026. október 12.
Józsefvárosban négy éve folyik egy olyan program a gyerekek számára, amiben az étkezésen, ételkészítésen keresztül ismerik meg az ökológiai fenntarthatóság komoly kérdéseit.

További cikkek

2026. október 05.
A Budapesti Történeti Múzeum Barokk Terme 2026. szeptember 24-én egy olyan színjáték helyszíne volt, amelynek forgatókönyvét – úgy tűnik – a szakmaiság álcája mögé bújtatott érzéketlenség és a történelmi emlékezet relativizálása írta.
2026. október 03.
Boldogító harangjáték. Ki nem mondott kavargó szavak. Harc a közös képviselővel. Három rövid kritika.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.