János egyházi alkalmazott volt, gondnokként dolgozott kötetlen munkaidőben. Óbudán egy szolgálati lakásban élt, amit a templomigazgatóságtól kapott. Aztán – azt mondja, saját hibájából –, elveszítette az állását, vele a lakhatását is. Öt évig élt a budai erdőkben, alkalmi munkákat vállalt. „Nem mondhatnám, hogy olyan rosszul éltem ott kint. Gázom, villanyom is volt, de még párom is.”
Persze az egészségi állapota leromlott, de a szabadság, hogy a budai erdőben élt, szerinte különleges volt. Úgy látja, a szociális munkások láttak benne fantáziát, ezért kötötték őt össze a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) munkatársaival, ők segítették beköltözését a Kőbányai úti szállóba.
Van kiút
Az önkormányzat nyilvántartása szerint a Kőbányai út 22. alatti lakótömb 156 lakásában összesen 280 fő lakik, a lakások felében hajléktalan múltú emberek élnek, de szám szerint kevesebben vannak, mint a „régi” lakók. Az Utcáról bérlakásba a Fővárosban program során 20 lakást tettek lakhatóvá, a beköltöztetetteknek együttműködési megállapodást kellett aláírniuk, és lakhatási, intenzív szociális és mentálhigiénés ellátást kaptak. 2020-ban további 71 lakást foglalhattak el az újonnan beköltözők. Az új lakókat úgy választották ki, hogy képesek legyenek a számláikat fizetni és életvezetésük is alkalmas legyen a lakóközösségbe való beilleszkedéshez. A lakókat a szociális munkások számos területen segítik, írja a BMSZKI összefoglalója.
Lakásátalakítás és egyéb tervek
Jánosnak mára kialakult az életritmusa. A munka és a lakással kapcsolatos teendők lefoglalják, de televíziója és internete is van otthon. Most egy CNC-műhelyben dolgozik, amit nagyon szeret, bár a 12 órás műszakok nem éppen könnyűek, mégis motiválja őt a munkája. A beköltözésekor lakbértámogatást, ételt, tisztítószereket, mosógépet, mikrót is kapott. Az a terve, hogy a konyhából fürdőszobát alakít ki – eredeti szakmája kőműves, szeret bütykölni, majd megcsinálja maga. Az eredetileg félkomfortos – fürdő nélküli – lakás átalakítására már az engedélye is megvan.
„Egyre jobban érzem itt magam, bár amit látok, az sokszor lelombozó, ezért van, amire nem figyelek inkább oda” – mondja János. Lakik vele szemben egy vak néni, jó viszonyban vannak, János segít neki, amikor épp kell. Nem határolódik el senkitől, de nem is keresi a társaságot. Köszön mindenkinek, és cigit is ad, ha kérnek tőle. Problémák vannak a házban: sokan széthagyják a szemetet, csikkeket, bejönnek idegenek a lépcsőházba, van, aki ott is éjszakázik. „Zárni kell a kapukat és mindent, de ahhoz kulcsot is kell magunkkal hordani.” Nem tudja, hogyan lehetne megértetni a nemtörődöm emberekkel, hogy jobban figyeljenek. Szerinte, ahogy neki is sikerült, más is változtathat, csak ahhoz mindenkinek akarni és tenni kell.
„Én azt mondom, hogyha valaki lehetőséget kap valamire, akkor próbálja meg. Engem is győzködni kellett, és amikor megléptem, akkor jöttem rá, hogy van értelme.”
Címkép: Takács Mária
