Csőd szélén a főváros

2026. február 20.

Megemelt hitelkeretből fizetik ki a fővárosi béreket

Kritikus pénzügyi helyzetbe került a főváros, a folyószámlahitel-keretet csaknem teljes egészében kimerítette, a számlaegyenleg mínusz 40 milliárd forint körül jár, a beszállítóknak pedig közel 7 milliárd forinttal tartoznak. A Fővárosi Közgyűlés jövő heti döntésén múlik, hogy a Budapest-család dolgozói megkapják-e a márciusi bérüket – derült ki Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatójának szerdai háttérbeszélgetéséből.

A jelenlegi válsághoz vezető legközvetlenebb ok az volt, hogy az Államkincstár január 30-án – a főváros azonnali jogvédelmi kérelme ellenére – levont szolidaritási hozzájárulás jogcímén 11,7 milliárd forintot az önkormányzat számlájáról. A bíróság ugyan

még nem hozta meg döntését

a jogvédelmi kérelemről, és elvileg visszautaltathatja az inkasszált összeget, egyelőre azonban a főváros enélkül kénytelen gazdálkodni.

A kiesett bevételeket próbálta volna pótolni Karácsony Gergely főpolgármester 2 héttel ezelőtti felhívása, amelyben a budapesti vállalkozókat az iparűzési adó határidő előtti befizetésére kérte. A kezdeményezés visszhangra talált a kisadózók körében, de érdemben nem hozott fordulatot: Kiss Ambrus szerint 400-500 millió forintnyi többletbevétel érkezett be. A főigazgató az állami vállalatoktól és tőzsdei cégektől nem is számított korai befizetésre – ezek inkább a március 15-i határidőig maguknál tartják a pénzt a kamatra is számítva.

Kiss Ambrus (b) és Karácsony Gergely (j) – Fotó: Balogh Zoltán / MTI

A városvezetés most azt javasolja a közgyűlésnek, hogy március 1. és 15. között emeljék meg a folyószámlahitel-keretet 40-ről 50 milliárd forintra. A 10 milliárdos ráhagyásra azért van szükség, mert ha a bíróság nem kötelezi az államkincstárt az inkasszált összeg visszautalására, a fővárosnak nem lesz elegendő fedezete a bérek kifizetéséhez. Ha viszont megjön a pénz, az önkormányzat

nem fogja teljes egészében kihasználni a megemelt keretet.

Március közepétől aztán az iparűzési adó nagyobb részletének beérkezése enyhíthet a helyzeten: a tervek szerint a főváros áprilistól 60, majd egy idő után 80 milliárdos hitelkerettel folytatná a működését. Ezek az összegek azonban egyre inkább csak papíron létező mozgástérnek tűnnek, nem valódi tartaléknak.

A pénzügyi szorítás már most is következményekkel jár. A Fővárosi Önkormányzat március közepéig nem képes fizetni a beszállítóinak, a felhalmozott tartozás megközelíti a 7 milliárd forintot. A BKV és a BKK sem tudja kiegyenlíteni a számláit a MOL és az MVM felé, ami a tömegközlekedésben zavarokat okozhat.

Kiss Ambrus igyekezett megnyugtatni a közvéleményt: a 2 fővárosi közlekedési vállalat tárgyal az érintett cégekkel a fizetési ütemezésről, és a főigazgató nem tart attól, hogy az adósságok miatt leállítanák az üzemanyag-szállítást. Hosszabb távon azonban komolyabb gondok is leselkednek: Kiss Ambrus reálisnak tartja, hogy 2030-ig leállhat a HÉV-közlekedés, ha az önkormányzat nem tud időben új járműveket beszerezni.

A pénzügyi vitának jogi dimenziói is vannak. A fővárosnak jelenleg 9 pere van folyamatban a szolidaritási hozzájárulással összefüggésben. Ha ezeket mind megnyerné, a bíróság

kamatostul nagyjából 200 milliárd forint visszafizetésére kötelezhetné az államot.

A következő tárgyalást március 16-ra tűzték ki. A városvezetés az Európai Unió Bíróságához és az Alkotmánybírósághoz akar fordulni. A főváros szerint a perek megszüntetéséről szóló kormányrendelet sérti a bírói függetlenség elvét, és jogállamisági aggályokat vet fel.

A bíróságok a rendelet ellenére is folytatják a tárgyalások kitűzését.

Sára Botond főispán, ahogy tavaly is, most is törvényességi felhívással élt a fővárosi költségvetéssel szemben. Szerinte a büdzsé olyan perbevételektől tesz függővé jelentős összegeket, amelyeket az önkormányzat nem fog megkapni, és ez pénzügyileg instabillá teszi a város működését, veszélyezteti a közszolgáltatásokat. Ám Kiss Ambrus szerint a főváros minden bevételt jogszerűen tervezett be, és nem szándékozik újratervezni az idei költségvetését.

A hitelkeret megemelésének részleteiről az OTP Bankkal jelenleg is egyeztetések folynak,

Kiss Ambrus pedig bizakodó. Az azonban egyre nyilvánvalóbb, hogy Budapest pénzügyi mozgástere a következő hetekben rendkívül szűk marad, és a város gazdálkodása nagymértékben függ olyan tényezőktől – bírósági döntésektől, bankegyeztetésektől, állami átutalásoktól –, amelyek felett a városvezetésnek nincs tényleges befolyása.

Nyitókép: Huszár Boglárka

Kapcsolódó cikkek

2026. szeptember 21.
A kerület hétköznapjait és különleges pillanatait megörökítő fotókból nyílik kiállítás a H13-ban.
2026. szeptember 21.
Jóval a piaci ár alatt juthatnak önkormányzati bérleményekhez azok a szervezetek, amelyek a kerületiekért dolgoznak.

További cikkek

2026. szeptember 21.
A leterhelt, sokszor diszfunkcionálisan működő oktatási és szociális rendszer miatt a tanodákra is egyre több feladat hárul. A józsefvárosi Zsendülő Tanoda vezetői szerint ideje újragondolni a szabályozást, egyértelműsíteni a kereteket.
2026. szeptember 19.
A Magyar Rádió elbontott épületei helyére tervezett egyetemi negyed sorsáról indult beszélgetés a Civilek a Palotanegyedért Egyesület szervezésében. Eredményről még korai beszámolni, de most először minden érdekelt jelen volt az állam, az egyetem, az önkormányzat, a szakma és a civilek részéről is, hogy egyeztessenek arról, mi legyen a sorsa ennek a félbemaradt kezdeményezésnek.
2026. szeptember 18.
Véget ér a telefonfülkék története. Az elmúlt húsz év látványos nyűglődéssel telt, a koszlott fülkék csupán reklámfelületként hoztak némi pénzt a Telekom konyhájára. Ez év végével ennek a fura hirdetési biznisznek is leáldozik.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.