„Minden módszernek hagyni kell kifutási időt, aztán meg kell nézni, beválik-e, mivel haladjunk tovább, hogyan haladjunk, visszamenjünk-e a fejlesztés elejére, vagy kezdjük elölről valahogy másképp” – ez az alapvető pedagógiai szemlélet, mondja Kajáry Ildikó, a Budapesti Bárczi Gusztáv Óvoda, Általános Iskola és Készségfejlesztő Iskola igazgatója.
70 pedagógus és 34 segítő szakember foglalkozik itt nap mint nap középsúlyos értelmi fogyatékos, halmozottan sérült és autizmus spektrumzavarral küzdő óvodás, általános iskolás és kamaszkorú gyerekekkel. Az óvodában elsősorban a mozgás- és beszédfejlesztésre, valamint az önkiszolgálás elsajátítására fókuszálnak a szakemberek. Ezekre a területekre épül fel egy gyógypedagógiai terv, amit 3 havonta felülvizsgálnak a pedagógusok, hogy annak fényében milyen haladást értek el. Egyéni és kiscsoportos mozgásfejlesztésben minden óvodás gyerek részesül,
gyakran látványosak is az eredmények.
„Kis csodáknak szoktam hívni, amikor bejön valaki az óvodába, betolja anyuka a babakocsiban, és 2-3-4 év múlva a mozgásfejlesztés eredményeként kapaszkodva vagy segédeszközzel, de valamilyen módon önálló közlekedésre lesz képes” – mondja Kajáry Ildikó.
Beszédfejlesztésre gyakran alternatív kommunikációs eszközöket használnak, ami lehet képes, gesztus jellegű vagy informatikai eszközzel megtámogatott kommunikáció. Fontos, hogy ne csak a szükségleteiket próbálják kifejezni a gyerekek. „Nemcsak arról van szó, hogy meg tudja mutatni, ha éhes, szomjas, vagy WC-re kell mennie, hanem
élményt tudjon megosztani másokkal.
Szoktunk otthonról kérni fotót arról, mi történt hétvégén. A gyerek így nemcsak azt hallgatja meg, mi történt a többiekkel, hanem ő is meg tudja mutatni milyen élmények érték.” Az önkiszolgálás elsajátításánál a fő stratégia, hogy csak annyi segítséget kapjanak a gyerekek, amennyire szükségük van, és mindig legyen elég idő a próbálkozásra, legyen szó kézmosásról, a WC használatáról, öltözködésről, étkezésről.
Az általános iskolai foglalkozásokon tanulnak írni és olvasni is a gyerekek. „A nagyoknál előfordul, hogy egyszerű szavakat, mondatokat le tudnak írni, és a nagybetűket elég jól felismerik a billentyűzeten, viszont nagyon kevés gyerekünk jut el az értő olvasásig, írásig.
Az a cél, hogy el tudják olvasni az utcán, milyen üzlet előtt mennek el.”
Az intézmény készségfejlesztő iskolájába 15-16 évesen kerülnek a gyerekek. Ez már a felnőtt életre készít, ahol a pedagógusok egyszerű munkatevékenységeket tanítanak a gyerekeknek. „A kicsikkel játszani kell, folyamatosan motiválni őket a tevékenységre. A készségfejlesztő iskola idejére szeretnénk elérni, hogy már ne kelljen bukfencet vetnie a pedagógusnak ahhoz, hogy a gyerek meg akarja csinálni, amit szeretnénk, az legyen a motiváció, hogy például maga készíthet el egy vázát. Ez általában sikerülni szokott, amikor megcsinálja az elsőt és megcsodálja, lesz kedve megcsinálni a következőt.”
Egy gyerekkel több szakember is foglalkozik más-más időpontban, de mindenkinek egy irányba kell haladnia. Ezért a pedagógusok folyamatosan kommunikálnak egymással és persze a szülőkkel is: fogadóórákat tartanak, és félévente szöveges értékelésben is leírják, hogyan halad a fejlesztés. Ahol jó az együttműködés a család és az iskola között, ott
szép eredményeket lehet elérni Kajáry Ildikó szerint.
„A szobatisztává válás 7-8-9 éves korra a gyerekek nagy részénél elérhető. A hangzóbeszéd nem biztos, hogy kialakul, de valamilyen kommunikációs utat – amivel ki tudja fejezni magát – minden gyerekhez találnak a kollégák.” Kajáry Ildikó szerint ez egy göröngyös és hosszú út, ahol szem előtt kell tartani, hogy néha lassul a fejlődés üteme, sőt akár romlás is előfordulhat. „Hinni kell abban, hogy amit apró lépésekben csinálunk, annak a végén lesz hozadéka.”
Fotók: Huszár Boglárka
