A komplex kutatás tavaly ősszel indult és egészen idén nyárig tartott, több szakaszra épülve. Ennek során a szociológusok kerületi intézményeket, szervezeteket és szakértőket kerestek meg, akikkel interjúkat készítettek a kerület lakosságának társadalmi helyzetéről, valamint az önkormányzati intézkedések, fejlesztések és tervek kapcsán kialakult véleményekről. A kutatásnak része volt egy lakossági fókuszcsoportos vizsgálat is, valamint egy reprezentatív telefonos kvantitatív felmérés is a józsefvárosi lakosság körében. Utóbbi eredményeinek alapján készítettük el grafikonjainkat, amiből kiderül, hogyan is néz kis a kerületünk.
A felmérésben részt vevő 1000 fő Józsefváros felnőtt lakosságát reprezentája lakónegyed, nem, kor és iskolai végzettség alapján – fontos volt ugyanis, hogy olyan megállapításokat lehessen levonni belőle, ami az itt élőket jellemzi.
A kerület egyes negyedeit összehasonlítva az ott élők száma alapján kiderül, hogy a Losincinegyed, Corvinnegyed, Magdolnanegyed és Orczynegyed együttesen adja Józsefváros lakosságának a felét.
A felnőtt lakosság 54%-a nő. Korcsoport szerint a 60 év felettiek a felnőtt lakosság negyedét adják, a 18-39 évesek majdnem a felét.
Iskolázottság: a kerület felnőtt lakóinak 27%-a rendelkezik diplomával, további pedig 37% középfokú végzettséggel bír.
A válaszadók 25%-a egyedül él, 35%-uk kétfős háztartásban, ennél nagyobban pedig 39%. Ebből adódóan az sem meglepő, hogy a megkérdezettek több mint háromnegyedének nincsen gyereke.
A kerület felnőtt lakosságának majdnem fele legalább 20 éves józsefvárosi múlttal bír, és mintegy ötödük csupán az, akik öt éven belül költöztek ide.
Az itt élők kétharmada saját – vagy valamely családtag tulajdonában álló – öröklakásban lakik, és a józsefvárosiaknak csak kevesebb mint egyötöde él önkormányzati bérlakásban. 15% bérel magánszemélytől lakóingatlant.
Az itt élők 90%-ának itt van a bejelentett állandó lakhelye.
Kb. 10-ből 6 józsefvárosi mondja azt, hogy jól él, azaz nincsenek megélhetési gondjai. Minden tizedik válaszadó viszont azt állította, hogy nehezen boldogul.
A kutatás eredményeinek bemutatását folytatjuk, következő cikkünkben azt tárjuk fel, hogyan értékelték a józsefvárosiak az önkormányzat intézkedéseit.
