Miután megszűnt – mintegy 10 éve – a Magyar Művelődési Intézet, a Roma Képzőművészeti Gyűjtemény állami tulajdonban maradt, de a kezelését a Romano Institutóra bízták. A
közel 200 darabból álló műtárgyegyüttest a Bársony–Daróczi házaspár minden anyagi támogatás nélkül az otthonában gondozta.
Bár a gyűjtemény egy része már az új helyszínre került, a házaspár továbbra is ellenszolgáltatás nélkül, saját erőforrásaiból biztosítja az alkotások megőrzését és kezelését.
A Fővárosi Önkormányzat a telephelyet bérleményként, raktár céljára bocsátotta a Romano Instituto Alapítvány rendelkezésére tavaly decemberben. Havonta mintegy 100 ezer forint a fenntartási költsége, ezt pályázatokból próbálják kigazdálkodni.
A házaspár – a hiányra reflektálva – a raktárhelyiséget megnyitja a nyilvánosság számára. Nem a klasszikus értelemben vett múzeumról van szó, hanem egyfajta archívumról, ahol a látogatók megismerkedhetnek a roma kultúra tárgyi és szellemi örökségével. A képzőművészeti anyag mellett a kiállított tárgyi és szellemi értékek
Bársony János több mint 4 évtizednyi fáradhatatlan gyűjtőmunkáját dicsérik.
A néprajz tárgykörében a hagyományos cigány mesterségek eszközeit és termékeit, mindennapi használati tárgyakat láthatunk, fémművesekét, fafaragókét, teknővájókét, vályogtégla készítőkét. A zenészeket hegedű, klarinét, cimbalomverő és sujtásos mellény idézi fel. Dokumentumtárról is gondoskodtak, fotók, plakátok és írásos emlékek is helyet kaptak, amelyek a hazai roma polgárjogi mozgalom és a kulturális öntudatra ébredés mérföldköveit dokumentálják.
A leglátványosabb a Balázs János terem. A salgótarjáni festőóriás lenyűgöző életműve jóval tágasabb teret igényelne, hogy a néző zavartalanul, mélységében is befogadhassa az alkotások üzenetét. Balázs Jánosén kívül számos festő- és grafikusművész (Szentandrássy István, Oláh Jolán, Bada Márta, Dilinkó Gábor, Balogh Balázs András, Szécsi Magda, Gyügyi Ödön, Hock Lajos) művei is megtalálhatók e kicsiny térben.
A cigány irodalom, valamint a holokausztkutatás kötetei is itt vannak. A helyszín
nemcsak raktár lenne, hanem közösségi tér is,
ahol kutatni lehet, vagy éppen rendhagyó órák keretében tanulni a roma kultúráról és történelemről. Mióta megnyitottak, Bársony János rendszeresen tart itt foglalkozásokat gyermekeknek és fiataloknak. Jöttek már Rákospalotáról, a szlovákiai Csatáról, várják további csoportok jelentkezését. Jogászok és civilek bevonásával konferenciát is tartottak a magyarországi apartheid-jelenségekről, azok jogi kezeléséről.
A roma intézményrendszer – múzeumok, színházak és kutatóközpontok – létrehozása az egyenjogúság alapvető záloga lenne. Évszázadokon át a többségi társadalom sztereotípiái formálták a romákról alkotott képet. E terek viszont lehetővé tennék, hogy a közösség ne csupán tárgya, hanem aktív formálója legyen a saját narratívájának. Az önmeghatározás ezen fórumai méltóságot és pozitív jövőképet adnának a fiataloknak, miközben a többségnek is láthatóvá tennék a roma kultúra mélységeit, lebontva a berögzült előítéleteket. Egy kutatóközpont vagy múzeum elengedhetetlen a történelmi traumák, így a Pharrajimos tudományos feldolgozásához és kollektív emlékezetbe rögzítéséhez. Fontos volna láthatóvá tenni a romák részvételét és szerepét a magyar történelmi eseményekben is. A roma kultúra jelentős része szóbeli hagyomány útján öröklődik,
megfelelő archívumok és kutatóközpontok nélkül ez a tudás, a nyelvjárások, a néprajzi kincsek, a zenei örökség elveszhet.
Daróczi Ágnes a telephely ünnepélyes megnyitóján elmondott beszédének címe A hiány – fohász a roma intézményekért volt. Azt mondta, már több mint 200 éve szóba került, és azóta többször is – József főherceg idején, a szocializmusban, a rendszerváltás után –, hogy létrehoznak egy roma múzeumot. Azóta sincs. Az ígéretek csak ígéretek maradtak. Ám mégis vannak intézmények, melyek mindegyikét civil romák működtetik, többnyire kínkeservvel. Vannak színházak, pincében működik kettő is, a Cinka Panna színháznak nincs épülete sem. Van könyvtár, és van egy, a főváros által fenntartott közösségi ház, a Romano Kher.
Magyarország a hazánk. 600 év közös történelem után a romák emancipációja még mindig várat magára. 600 év sem volt elegendő ahhoz, hogy az állam törlessze adósságát, és megteremtse a roma kultúra méltó intézményeit. Anyaország híján kizárólag a magyar államra számíthatnánk, ám az intézményi háttér elszabotálása alkotmányos mulasztás, amely akadályozza a teljes körű társadalmi befogadást. Az emancipáció nem csupán jogi aktus, hanem a közös nemzeti tereinkben való láthatóság és elismerés kérdése is.
Nyitókép: Kármán Irén
