Megtörtént a bejelentés

2026. június 25.

Új vezetője van a Fidesz helyi frakciójának

A képviselő tavalyelőtt egyéni választókerületben szerzett mandátumot.

Csütörtöktől Soós György vezeti a józsefvárosi Fidesz–KDNP frakciót. Soós György a váltás okaként az új belpolitikai helyzetet jelölte meg. „A politikai környezet teljesen megváltozott, úgyhogy a frakció úgy döntött, engem választ meg vezetőnek. Én már voltam egyszer frakcióvezető 2009 és 2010 között, és most is az lett a képviselők döntése, hogy rám bízták a frakció működésének nemes feladatát. A korábbi frakcióvezető, Egry Attila egyébként maga kérte, hogy nyissuk meg az erről szóló diskurzust.”

A megváltozott politikai környezet újféle működést kíván. „Egy közös munkára tettünk javaslatot a polgármester úrnak, amelyet ő pozitívan fogadott, most éppen tőle jövök. Minden, ami Józsefvárosnak fontos, abban természetesen

élvezni fogja a támogatásunkat.

Fölajánlottam a segítséget fővárosi szinten is, mivel tagja vagyok az ottani tulajdonosi bizottságnak, úgyhogy egy új alapokra helyezett együttműködés fog elindulni.”

A konfrontatív stílus vissza fog szorulni a képviselő-testületi ülésekről, „a nagy politikai vitákat most már tudjuk mellőzni a testületi ülésekről, nekem a szívem csücske Józsefváros, tehát minden, ami Józsefváros fejlesztése, megújítása érdekében, vagy az esetleges problémák kijavításának érdekében történik, partnerek leszünk.

Biztos, hogy lesznek konfrontációk,

mert bizonyos dolgokban nem értünk egyet, de hát a demokrácia így működik. Viszont az olyan jellegű dolgokban, ami abszolút konszenzusos, és esetleg amiben tudunk mi segíteni javaslatokkal, azokban a közös gondolkodás el fog indulni.”

A Fidesz nagy arányú veresége ellenére sem érzi kényelmetlennek a frakció vezetésének feladatát. „Én már több választási vereséget is átéltem. Amikor kezdtem 2006-ban, akkor is ellenzékben voltunk, 2019-től újra ellenzékben voltunk, de

én sose folytam bele nagypolitikai kérdésekbe,

mert nem is az én hatásköröm volt, mi Józsefvárosért vagyunk felelősek. Helyben pedig már 7 éve vagyunk ellenzékben, tehát úgy en bloc az életünk nem változott meg, én nem töltöttem be állami tisztségeket.”

Soós György először a 2014-es önkormányzati választáson jutott be a józsefvárosi képviselő-testületbe a Fidesz–KDNP egyéni képviselőjeként. A 2014–2019-es ciklusban a Városüzemeltetési Bizottságban is dolgozott.

A 2019-es választáson a Fidesz kompenzációs listáján szerepelt, de nem szerzett mandátumot. 2023 júliusában tért vissza a képviselő-testületbe, amikor a parlamenti mandátumot szerző Ferencz Orsolya lemondott önkormányzati helyéről, és a Fidesz–KDNP Soós Györgyöt jelölte utódjául.

A 2024-es önkormányzati választáson egyéni körzetben, a 6. számú választókerületben szerzett mandátumot.

Idei 2026-os vagyonnyilatkozata szerint egy KGM Torres személyautó tulajdonosa, a Kínai–Magyar Vasúti Nonprofit Kft.-nél betöltött pénzügyi szakértői bére 1,1 millió forint, a Fővárosi Önkormányzat külsős bizottsági tagjaként 600 ezer forintot, józsefvárosi képviselőként 720 ezer forintot keres, a Karácsony Sándor Közalapítványnál pedig havi 50 ezer forint a juttatása.

Korábban a Fidesz józsefvárosi szervezetének alelnökeként szerepelt a sajtóban, a frakcióvezetői tisztséget Egry Attilától veszi át.

Fotó: Mile Máté

Kapcsolódó cikkek

2026. augusztus 15.
A Duna alacsony vízállása mellett is kifogástalan a fővárosi ivóvíz minősége, továbbra is biztonságosan fogyasztható.
2026. augusztus 15.
Ha gyermeke szeptembertől óvodába megy, de még nem történt meg a beiratkozás, van lehetőség pótlásra.

További cikkek

2026. augusztus 15.
A Duna alacsony vízállása mellett is kifogástalan a fővárosi ivóvíz minősége, továbbra is biztonságosan fogyasztható.
2026. augusztus 15.
Ha gyermeke szeptembertől óvodába megy, de még nem történt meg a beiratkozás, van lehetőség pótlásra.
2026. augusztus 14.
Hogy ne augusztus 20-án kelljen kapkodni, miként lehet a város egyik pontjából a másikba eljutni, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) máris közzétette a nemzeti ünnep időszakának közlekedési változásait.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.