Amikor az új kormány megalakult, sokan elhittük, hogy egy új korszak kezdődik, ahol a romák végre emancipálódhatnak a megfelelő törvényeknek, intézkedéseknek köszönhetően. Látszólag minden adott is volt a bizalomra: a parlamenti padsorokban ma romák is ülnek, Kőszegi Krisztián személyében pedig egy roma politikus tölti be az Országgyűlés egyik alelnöki posztját. Sőt, arról is szólnak a folyosói hírek, hogy a minisztériumokban is megjelentek az első roma dolgozók.
Csakhogy ha valaki utána akar járni, pontosan kik ezek az emberek, és milyen döntéshozatali pozíciókat töltenek be a minisztériumokban, falakba ütközik. Titok, vagy mi a fene? Mintha valami rejtélyes munkáról lenne szó, amiről a nyilvánosságnak nem szabad értesülnie. De ha a pozícióik valódiak lennének, és valódi hatalommal járnának, miért kellene őket eldugni? Ahogy telnek a hónapok, a kezdeti remény helyét átveszi a csalódottság. Mert hiába a kinevezések, lassan be kell látnunk, hogy
ezek a tisztségek csupán gesztusértékűek.
Az Önazonossági Törvény a modern kirekesztés legveszélyesebb eszköze. Azzal a címszóval, hogy a települések megvédhetik helyi karakterüket, a törvény megengedi az önkormányzatoknak, hogy saját maguk szabják meg a beköltözés feltételeit. Ez lehetőséget ad arra, hogy falvak és városok legálisan, burkoltan elzárják a kapuikat a roma családok elől, eldöntve, ki költözhet oda. Az, hogy az új kormány ezt a diszkriminatív, a szabad mozgást korlátozó törvényt nem hajlandó megsemmisíteni, egyértelmű üzenetet hordoz.
Az előző rendszer egyik legnagyobb bűne az volt, hogy tizennyolcról tizenhat évre szállította le a tankötelezettséget, ami egyenes utat jelentett a hátrányos helyzetű, főleg roma gyerekek idő előtti iskolaelhagyásához. Az új kormánytól
az első intézkedések között vártuk
ennek visszaállítását. Az, hogy a korhatár még mindig tizenhat év, világos jele annak, hogy a rendszer továbbra is lemond a legkiszolgáltatottabb gyerekekről, és az utca vagy a szakképzetlen közmunka felé tereli őket.
A „lex Gyöngyöspata” a jogállamiság és az egyenlőség megcsúfolása. Azzal, hogy jogszabályba iktatták, hogy az iskolai szegregációt elszenvedő, jogerősen pert nyert roma családoknak nem járhat kártérítés, csak pluszoktatás, magát a diszkriminációt törvényesítette. Az új kormány nem törölte el ezt a gyalázatos jogszabályt, legitimálva azt a rasszista elvet, hogy a roma áldozatokra más jogok vonatkoznak, mint bárki másra ebben az országban.
A kormányzati és minisztériumi bürokrácia eközben egyszerűen semmibe veszi a kulturális értékeinket. Snétberger Ferenc azért nem tudta megtartani a hátrányos helyzetű tehetségeknek szóló idei őszi kurzusát, mert a minisztériumban még egy egyszerű engedélykérő levelére sem voltak hajlandók válaszolni. Időről időre összehívnak minket, roma értelmiségieket nagy dérrel-dúrral különféle megbeszélésekre, konferenciákra. Programokat, terveket, szakmai anyagokat kérnek tőlünk, azt a látszatot keltve, hogy számít a véleményünk, hogy mi is alakítói vagyunk a jövőnek.
Aztán a találkozóknak
sem folytatása, sem következménye nincs,
az anyagok eltűnnek a süllyesztőben. El kell mondanunk végre, nem üres beszélgetésekre van szükségünk, hanem cselekvésre és törvényekre!
Martin Luther King mondta: a törvény talán nem képes elérni, hogy a másik ember szeressen engem, de azt meg tudja akadályozni, hogy meglincseljen. Törvényi gátak kellenének a gyűlölettel szemben, és valódi esélyteremtés. Nem olyan nevetséges, három hónapos gyorstalpaló képzéseket kell indítani a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóságon (TEF), amelyekkel higiénés intézményi takarítókat gyártanak, hanem valódi, piacképes szakmát kell adni az emberek kezébe! Olyan tudást, amivel tisztességesen el tudják tartani a családjukat.
Elhelyezni néhány arcot a titkolózó minisztériumokban vagy a parlamenti pulpituson nem kerül semmibe, ráadásul jól mutat a nemzetközi jelentésekben és a hazai médiában. De a romák emancipációja nem a titkos székek számától függ.
Ez a hatalom is pontosan ugyanazt teszi, mint az elődei, biodíszletnek használ minket. Csalódottságunk ellenére, bízunk a kormányban, hogy rendezi a cigányság helyzetét, és előbb-utóbb valódi megoldásokat nyújt az emancipálódásunk érdekében.
Nyitóképünkön Kőszegi Krisztián, az Országgyűlés alelnöke, az Országgyűlés plenáris ülésén – Fotó: MTI / Hegedüs Róbert