Amikor a XX. század második felének magyarországi roma emancipációs és polgárjogi mozgalmait, valamint azok szellemi hátterét vizsgáljuk, a reflektorfényben leggyakrabban a hangos szónokok és a látványos frontemberek állnak. A történelem igazi motorjai azonban a háttérben dolgozó, csendes stratégák, akik nélkül a legnagyobb hatású kezdeményezések is elhaltak volna.
Dr. Bársony János 1951-ben született Budapesten pedagógus szülők gyermekeként. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán tanult, 1977-ben szerzett doktori címet. Az egyetemi évek alatt 1975-ben hónapokig a Csavargyár utcai munkásszállón dolgozott gondnokhelyettesként. Kevesen tudják, de Bársony János
a roma kulturális reneszánsznak
is az egyik legfontosabb elindítója. Mindössze 15 évesen már a Monszun együttesben zenélt és gyűjtött munkásdalokat, valamint cigány népzenét munkásszállásokon. Itt szembesült az ingázó, nehéz fizikai munkából élő – jelentős részben roma – rétegek kiszolgáltatottságával.
1976-ban alapítója volt a Romano Glaszo együttesnek, amelynek farvizén – az ő szervezésében – megszületett a legelső kétnyelvű (bilingvis) rádióműsor Magyarországon. Ez nyelvtörténeti és politikai áttörés volt: a romanit ekkor emelték be az elismert nyelvek közé. Alapító vezetője volt a Kalyi Jag együttesnek 1978-ban, és 1979-ben elnyerték a Népművészet Ifjú Mestere címet. Amikor a zenekar elindult a világhír felé, 1984-ben szakmai és elvi okokból kiszállt: nem vállalta a folyamatos külföldi utazásokat, inkább maradt az itthoni, nehéz, mindennapi terepmunkánál. A Kalyi Jag későbbi sikereit már Varga Gusztáv vezetésével aratta le, Bársony János úttörő szerepét pedig jótékony homályba burkolta a kollektív emlékezet. Diplomája megszerzése után jogtanácsosként helyezkedett el a Szerszám és Kisgépipari Vállalatnál, ahonnan alig fél év múlva (egyetemi tanára javaslatára) felkérték a fővárosi Cigány Koordinációs Bizottság titkárának.
A Cigány Koordinációs Bizottság titkáraként tevékenykedett 1977 és 1990 között. Ez a pozíció ideális volt egy szürke eminenciás számára: a bürokrácia útvesztőiben navigálva, csendben, de rendkívül szisztematikusan építette ki azokat a szociális hálókat, amelyek addig teljesen hiányoztak a rendszerből. Történelmi tény, hogy az ő nevéhez fűződik a roma gyermekek bekapcsolása az olvasótábori mozgalomba 1978-ban: ez generációknak nyitotta
meg a felemelkedés útját.
Az első sikeres olvasótábort követően két intézményt szerzett (Visegrádon és Balatonszemesen) a nyári táboroztatásokhoz.
Azt sem tartják számon, hogy intézményszerző tevékenységéhez köthető a Fővárosi Cigány Szociális és Módszertani Központ, a Nagyidai Sztojka Ferenc épülete (1983), majd az ebből kinövő Romano Kher (Cigány Ház). E csendes, mégis sorsfordító lobbitevékenység révén ért el olyan strukturális változásokat is, mint a kerületi önkormányzati családgondozói hálózat kiépítése.
Akik így lehetőséget kaptak, később az emancipációs mozgalom ismert arcaivá váltak. Bársony János szakmai mellőzöttsége a történeti kutatások terén a legnyilvánvalóbb és legfájóbb. Ma már hajlamosak vagyunk természetesnek venni, hogy a roma holokausztról nyilvános megemlékezéseken és tudományos diskurzusokban beszélünk, de ez a társadalmi és történelmi áttörés
nem a hivatalos emlékezetpolitika érdeme.
A roma holokauszt (Pharrajimos/Samudaripen) köztudatba való beemelése elsősorban dr. Bársony János és felesége, Daróczi Ági évtizedeken átívelő munkájának az eredménye. Közösen végzett forrásfeltáró munkájuk során olyan monumentális alapműveket tettek le az asztalra, mint a Pharrajimos – Romák sorsa a holocaust idején (2004), a Kali Trash – Fekete félelem (2014) vagy a legújabb, 2024-es Samudaripen. Ők voltak azok, akik évtizedes adósságot törlesztve nevesítették az elfeledett áldozatokat.
Bársony János azonban jól tudta, hogy a múlt feldolgozása nem korlátozódhat kizárólag tudományos kötetekre; a felnövekvő generációk megszólítása éppolyan fontos. Ennek jegyében születtek meg a Vrana mámi mesél (2004) és a Móra Kiadónál megjelent Cigány mesék (2008) című munkái. Ezek a történetek messze túlmutattak a hagyományos mesei sémákon: Bársony János olyan írásokat alkotott, amelyek kifejezetten a valós cigány történelmi eseményeket és a hagyományos roma mesterségeket dolgozták fel, észrevétlenül is
identitást és büszkeséget adva az olvasóknak.
A hazai történettudomány fősodra látványos hűvösséggel, sőt elutasítással fogadta ezt a sokrétű teljesítményt. Bársony János nem végzett történelem szakot, ő jogász. Ez a megközelítés azonban elfed egy kényelmetlen igazságot. Bársony János mögött sohasem állt egyetemi tanszék, államilag finanszírozott kutatócsoport vagy akadémiai háttérintézmény. Mindenféle hivatalos infrastruktúra és anyagi támogatás nélkül, magányos kutatóként – feleségével szellemi és harcostársként szövetségben – saját elszántságából végezte el azt a munkát, amit a hivatásos történészek évtizedeken át elmulasztottak.
A sors és a politika különös fintora, hogy miközben a szakma elfordította a fejét Bársony János gyűjtéseitől, végül a legmagasabb közjogi szinten váltak hivatkozási alappá. A Parlament falai között zajló vitákban Magyar Péter miniszterelnök éppen azokat a megrázó interjúkat és túlélői visszaemlékezéseket olvasta fel politikai ellenfeleinek, amelyek némák maradtak volna Bársony János szisztematikus munkája, másokat is dokumentálásra késztető biztatása nélkül.
Nyugdíjasként is nyughatatlan, napjainkban
a Roma Múzeum létrehozásán dolgozik,
akár hetven négyzetméterre bezsúfolva számtalan mesterség eszközeit és világszínvonalú képzőművészeti alkotásokat.
Dr. Bársony János életműve a bizonyíték arra, hogy a legnagyobb hatású társadalmi és tudományos változásokat gyakran azok indítják el, akiket a fősodor megpróbál kizárni. Ő az a szürke eminenciás, aki intézményeket alapított, kultúrát mentett, történelmi és mesterségbeli hagyományokat ültetett át a gyermekirodalomba, és alaposan, háttérintézmények nélkül, feleségével együtt írta meg a roma holokauszt történetét. A 75. születésnapján tiszta szívből kívánok jó egészséget és lankadatlan alkotókedvet!
Fotók: Karancsi-Albert Rudolf
