Az LMP-től a Momentum Mozgalomig

2021. november 16.

Sátly Balázs a Momentumba igazolt

Sátly Balázs palotanegyedi képviselő csatlakozott a Momentum frakciójához. Az eddig az LMP színeiben politizáló Sátlyval a Momentumos csapat 4 főre bővült, a politikus a választókerületben élő emberek hatékonyabb képviseletét reméli a párthoz való csatlakozástól.

A 34 éves Sátly 2018 óta töltötte be a józsefvárosi LMP elnöki tisztjét. A képviselő az utódlásról nem kívánt bővebb információval szolgálni, annál inkább a jövőbe tekint: „most már egyesített erővel tudunk dolgozni azon, hogy mind a Palotanegyedben, mind Józsefváros tágabb környezetében is egy zöldebb, élhetőbb környezetet teremtsünk a város polgárai számára.”

Bizakodásának alapja az, hogy elmondása szerint az elmúlt 2 évben kiváló együttműködést tudott kialakítani a momentumosokkal: „Erre a kapcsolatra építve azt gondolom, hogy

együtt sokkal nagyobb hangot tudunk adni választópolgárok véleményének,

és jobban tudunk küzdeni azért, hogy például a Somogyi Béla utca fel legyen újítva, hogy a közterületeink megújuljanak és folytatódjanak azok a fejlesztések, amiket mindannyian szeretnénk” – mondja Sátly.

Szerinte a palotanegyediek eddig sem azon izgultak, hogy valamelyik képviselőjük melyik pártban politizál: „feltételezem, hogy ez most se fog megváltozni” – jegyzi meg.

Legfőbb céljai között a parkolási reform véghezvitelét említette,

ebben is fontos számára új pártjának támogatása: „a Momentum egyértelműen támogatja azt a reformot, amit be szeretnék vezetni a jövőben. A cél, hogy élhetőbbek legyenek a közterületeink, és hogy méltányos módon újra legyenek osztva a közterületek autósok és gyalogosok, biciklisek, babakocsisok és a mikromobilitási eszközöket használók között.”

A szövevényes józsefvárosi parkolási mizériáról itt írtunk:

A kérdésre, hogy ezeket a célkitűzéseket korábbi pártjában is el tudta volna-e érni, Sátly annyit mondott: „Semmi rosszat nem fogok mondani a LMP-ről. A Momentum segítségével is erős képviseletet tudunk nyújtani a polgároknak.”

A parkolási reform lényege egyébként az ingyenes parkolóhelyek számának csökkentése:

„Az elmúlt 10 évben 150 ezerrel több autó lett a fővárosban,

de csak a Józsefvárosban is sok ezerrel több ingyenes parkolási engedély van kiadva, mint ahány után parkolóhely van. Mind a mai napig ingyenesen, illetve rendkívül kedvezményesen lehet akár 2-3-4-5 autót is tárolni Józsefváros utcáin, ennek szeretnénk véget vetni.” Elmondta, hogy szeretnének elmozdulni egy olyan irányba, ahol azok is hozzájárulnak a közterület fenntartásához, akik parkolási célból használják azt: „teljes mértékben elfogadhatatlan az, hogy

aki a második-harmadik autóját tartja az utcákon, az gyakorlatilag óriási kedvezményeket élvez, miközben akinek nincs is autója vagy akár csak egy teraszt üzemeltetne vendéglátósként, annak súlyos pénzeket kell fizetni a közterülethasználatért”

– mondja Sátly.

„Mivel nem szedünk díjat az extra autók parkolásáért, ezeket az autóhasználókat gyakorlatilag szubvencionáljuk, míg a fenntarthatóbb, zöldebb közlekedési megoldásokat használók semmilyen támogatást nem kapnak”– zárja gondolatait a friss momentumos képviselő.

Kapcsolódó cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 13.
A 71. Országos Függetlenfilm Fesztivált Egerben rendezték meg, a díjakat, díjazottakat azonban Budapesten, méghozzá Józsefvárosban is megünneplik. A fővárosi díjátadónak a Baross utcai Főfotó Galéria ad otthont, a szervező pedig a kerületben működő, idén 95 éves Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ).
2026. október 13.
Miért látunk jóval kevesebb hajléktalan nőt az utcákon, mint férfit? Miért maradnak sokan bántalmazó kapcsolatban akkor is, ha menekülni szeretnének? És mit ér a szociális munkások erőfeszítése, ha a szállón élő embernek még arról sincs lehetősége dönteni, kivel osztja meg a szobáját? Ezekről a kérdésekről beszélgettek szociális szakemberek és feminista aktivisták a Józsefvárosi Múzeumban. A kerekasztalon az is kiderült, hogy a női hajléktalanság jóval összetettebb jelenség annál, mint amit az utcán látunk belőle.

További cikkek

2026. október 13.
Október 15-én, csütörtökön este 9 órától a cseh Viktoria Plzeň csapatát fogadja a Ferencváros a Groupama Arénában, az Európa-liga alapszakaszának második fordulójában. A mérkőzés miatt már reggeltől parkolási tilalmakra, délutántól pedig időszakos útlezárásokra kell számítani a VIII. és IX. kerület határán.
2026. október 12.
Kertészeti munkák kezdődtek október 12-én a Kálvária téren, új évelőágyásokat alakítanak ki a JGK kertészei.
2026. október 11.
Reprezentatív felmérés készült a nyári hőhullámok tapasztalatairól, mely alapján a kerületieket különösen próbára tették a forró napok.

Weboldalunk a felhasználói élmény javítása, valamint a zavartalan működés biztosítása érdekében sütiket (cookie-kat) használ.